Moto3

Arbolino készen áll a folytatásra

A fiatal olasz versenyző motocross edzésekkel készül a szezon újrakezdésére.
Tony Arbolino tavaly a negyedik helyen végzett a Moto3-ban, de szerzett két futamgyőzelmet és több dobogót is a szezon során. Idén ő lehet az egyik nagy esélyese a világbajnoki címnek, ha sikerül valamivel kiegyensúlyozottabb eredményeket hoznia, ám a szezont nem kezdte túl jól, mindössze a 15. helyen zárta a katari futamot. Arbolino a MotoGP hivatalos oldalának nyilatkozott az idei évről és az esélyekről:

„Katar már kicsit távolinak tűnik, főleg azért, mert nem voltam elégedett az eredménnyel. Jobb is lehetett volna. De nemsokára újra versenyzünk Jerezben, és nagyon koncentráltnak, valamint magabiztosnak érzem magam. Remélem megmutatjuk, hogy erősebbek vagyunk, mint Katarban mutattuk.”

„Idén több esélyes van, mint tavaly. Én készen állok a szezonra, de sok erős versenyző van, és még nem tudni, ki lehet azonnal a legerősebb. Sok versenyző lesz, akire figyelni kell, főleg a Petronas, Leopard és Gresini csapatokból, de nem csak ők vannak.”

A fiatal olasz versenyző emellett beszélt még a felkészüléséről, a fizikális és mentális oldalt is tekintve: „Több motocross gyakorláson veszek részt, mint tavaly, mert ez egy nagyon összetett edzésmód, fejleszti az izmokat, kitartóbb leszel, és emellett remek szórakozás. Keményen edzek mentálisan és fizikálisan is. Szeretnék 100 százalékban készen állni, és bizonyítani, hogy erős vagyok.”

„A Moto3-ban mindig óvatosnak kell lenni. Nagyon fontos lesz jó formában kezdeni, és én ezt szeretném. Teljesen készen kell állnom Jerezre, hogy minden versenyen erős legyek, a szezon elejétől a végéig.”


A jövő évről pedig a következőt nyilatkozta Arbolino: „Szeretnék a Moto2-ben indulni. A lehető legjobban befejezni az idei szezont, és feljebb lépni a következő kategóriába.”

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások