MotoGP Sepang Teszt
Superbike Aragon

Assen – Foggia idei második győzelmét szerezte, Fenati két hosszúkörös büntetéssel is a dobogón

Horváth Ádám 2021.06.27. 12:02:13
Élete első pole pozíciója ellenére Alcoba versenye nem a győzelemért való küzdelemről szólt. Acosta mivel bejutott a Q2-be, de tegnap nem indulhatott rajta, ezért a 18. rajthely volt az övé, és mivel ma már versenyzésre alkalmasnak találták, ezért innen kellett felzárkóznia, ami lépésről lépésre fokozatosan sikerült is neki, így az egyre szűkülő élbolyból sosem esett ki. Többen is áthajtásos büntetést kaptak már a futam előtt a Q1-ben történt felelőtlen motorozásért, ilyen volt Acosta csapattársa, Masia is. Fenatinak pedig két hosszúkörös büntetést kellett teljesítenie. Volt egy baleset is a verseny közepén, Toba a leglassabb kanyarban hirtelen belassult, ezért Antonelli nekiment, Migno meg nem tudta kikerülni őket, így a két olasznak véget ért a verseny érdemi része idő előtt. Antonelli még vissza tudott állni, Migno már nem. Adrian Fernandeznek volt még egy komolyabb bukása, ahol a motor a pályán maradt, de a versenyzőnek sem esett baja, és a motort is gyorsan biztonságos helyre vitték.

Foggia szinte végig vezette a versenyt, néha Garcia ragadta meg a kezdeményezést, illetve a visszazárkózó Fenati és Binder volt még közel hozzájuk. Binder egy nagyobb mentés közben majdnem kicsúszott a leggyorsabb kanyarban, így több helyet visszaesve kiszállt az első bolyból. Moto3-hoz szokatlan módon az utolsó körben nem történt helycsere az első három versenyző között. Foggia második győzelmét szerezte Garcia előtt, Fenati pedig 27. dobogójával a Moto3-as örökranglista élén. A 4. helyért Acosta megelőzte Suzukit az utolsó kör közepén, Binder pedig az utolsó sikánban mindkettőjüket kifékezte – végül azonban nem sokra ment ezzel, ugyanis utolsó körös pályaelhagyás miatt 3 hellyel is visszasorolták (vélhetően az előzéssel nyert pozíciókat is visszaadva, hiszen ilyenkor 1 helyet szoktak adni), így visszaesett a 7. helyre.

Moto3 végeredmény
1 Dennis FOGGIA Leopard Racing Honda 37'35.287  
2 Sergio GARCIA Gaviota GASGAS Aspar Team GASGAS +0.078  
3 Romano FENATI Sterilgarda Max Racing Team Husqvarna +0.207  
4 Pedro ACOSTA Red Bull KTM Ajo KTM +1.352  
5 Tatsuki SUZUKI SIC58 Squadra Corse Honda +1.445  
6 John MCPHEE Petronas Sprinta Racing Honda +1.510  
7 Darryn BINDER Petronas Sprinta Racing Honda +1.338  
8 Gabriel RODRIGO Indonesian Racing Gresini Moto3 Honda +9.095  
9 Xavier ARTIGAS Leopard Racing Honda +9.140  
10 Jeremy ALCOBA Indonesian Racing Gresini Moto3 Honda +10.383  
11 Stefano NEPA BOE Owlride KTM +13.503  
12 Izan GUEVARA Gaviota GASGAS Aspar Team GASGAS +13.555  
13 Kaito TOBA CIP Green Power KTM +21.057  
14 Niccolò ANTONELLI Avintia Esponsorama Moto3 KTM +22.090  
15 Deniz ÖNCÜ Red Bull KTM Tech 3 KTM +27.036  
16 Elia BARTOLINI Avintia Esponsorama Moto3 KTM +35.745  
17 Ryusei YAMANAKA CarXpert PruestelGP KTM +35.801  
18 Riccardo ROSSI BOE Owlride KTM +35.811  
19 Alberto SURRA Rivacold Snipers Team Honda +35.879  
20 Jaume MASIA Red Bull KTM Ajo KTM +45.670  
21 Lorenzo FELLON SIC58 Squadra Corse Honda +1'03.492  
22 Joel KELSO CIP Green Power KTM +1'03.552  
23 Yuki KUNII Honda Team Asia Honda +1'03.769  
24 Andi Farid IZDIHAR Honda Team Asia Honda +1'03.979  
25 Takuma MATSUYAMA Honda Team Asia Honda +1'04.137  
Nem fejezte be a versenyt
  Adrian FERNANDEZ Sterilgarda Max Racing Team Husqvarna 9 Laps  
  Andrea MIGNO Rivacold Snipers Team Honda 12 Laps  
 
Fotó: MotoGP Media
Horváth Ádám
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
278
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
252
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
208
4
MotoGP
J. Miller
Ducati
181
5
MotoGP
J. Zarco
Ducati
173
Kövess minket
Podcast