MotoGP

Az Aprilia figyelmeztette Vinalest

Az Aprilia Racing igazgatója, Massimo Rivola szerint Espargaroval és Vinales-szel talán a legjobb versenyzőpárosuk van a mezőnyben, akik közül utóbbit, mint új igazolást figyelmeztetett egy fontos tényezőre.
Rivola szerint nagyszerű lehetőség van előttük azzal, hogy leigazolták Maverick Vinalest, aki így hozzá tud járulni ahhoz, hogy a jövőben az RS-GP még versenyképesebb motor legyen. A jó eredmények mellett egyébként ezt is várják a Yamahától érkezett spanyoltól, hívta fel a figyelmet az Aprilia Racing igazgatója. „Lehetőségünk van arra, hogy Mavericknek kedvezzünk és ne egy kész motort adjunk neki. Ez egy nagyszerű lehetőség, ebből pedig szeretnénk előnyt kovácsolni.” – magyarázta Rivola, aki azt is kifejtette, hogy mire figyelmeztette Vinalest: „Mondtam neki, hogy ne legyenek túl magasak az elvárásai, mivel már nem egy olyan motoron ül, amellyel bajnokságot lehet nyerni. Nem lesz könnyű. Ebben azonban az a jó, hogy mi szeretnénk neki egy győztes motort készíteni. Erre fogunk koncentrálni, mindazonáltal pedig szerintem a legjobb versenyzőpárosunk van a mezőnyben.” – mondta az Aprilia Racing igazgatója, akit Vinales leigazolása kapcsán arról is megkérdeztek, hogy mi a véleménye arról, ahogyan a spanyol versenyző és a Yamaha útjai elváltak.
 
„Nem szeretnék belekeveredni a Yamaha ügybe, mivel nem tudhatom a részleteket, azonban amit tett az egyértelműen rossz.” – utalt ezzel az olasz szakember arra, hogy Vinales az első osztrák nagydíjon tönkre akarta tenni a Yamaha motorblokkját. „Megkapta ezért a büntetést. Nekünk most megvan a lehetőségünk arra, hogy a legjobbat adjuk neki. Hogyha ez nem elég számára, akkor is elmondhatjuk, hogy mi megpróbáltuk. Azt gondolom, hogy egy családban sosem 100%-ban egyetlen emberen múlik, ha valami nincs rendben. Maverick öt év MotoGP tapasztalattal érkezik hozzánk és remélem további öt évet legalább velünk tölt majd. Hogyha elég szerencsések vagyunk és sikerül még öt évig megtartanunk őt, akkor a karrierje legjobb éveiben – fizikális és mentális szempontból is – nálunk lesz.” Végül Rivola hozzátette, hogy Lorenzo Savadorit is mindenképpen szeretnék megtartani (a hírek szerint ő lesz az Aprilia hivatalos tesztversenyzője), mivel a motorral eddig szerzett tapasztalatait szeretnék kamatoztatni.

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások