TCR

Befutott a TCR Europe új naptára

Ha minden igaz, akkor augusztus végétől november elejéig tart majd a szezon.
Miután többször is módosítani kellett a TCR Europe kategória naptárát, a szervezők úgy döntöttek, hogy egy ideig nem adnak meg pontos információkat az aktuális állásról, ám végre megérkezett a teljesen átszabott 2020-as naptár. A sorozat prómotere, Paulo Ferreira így nyilatkozott erről a TouringCarTimes szakoldalnak: „Megvolt a lehetőségünk, hogy a francia versenyt bepótoljuk augusztusban, és ezt ki is használtunk, mert ez azt jelenti, hogy hamarabb elkezdhetjük és be is fejezhetjük a szezont. Szerintem a lehető legtöbbet kihoztuk ebből a krízishelyzetből. Mindenkinek köszönjük a türelmet, illetve az összes versenypályának, és más szériák promótereinek is köszönjük a korrekt együttműködést!”

A TCR Europe 2020-as naptára:
Augusztus 21-23 Paul Ricard
Szeptember 11-13 Zolder
Szeptember 25-27 Monza
Október 9-11 Barcelona
Október 22-24 Spa-Francorchamps
November 6-8 Jarama

Fotó: TCR Media


Hozzászólások