Moto2

Bezzecchi: „A Sky Racing stratégiájával sokat tudok fejlődni”

Az olasz versenyző részletesen elmesélte, hogy miként tud együtt dolgozni csapattársával egy korábban kitalált stratégiája alapján.
Bár Marco Bezzecchi már tavaly is a Moto2-ben versenyzett, nem igazán sikerült kiemelkedő eredményeket elérnie, így az idei évre a Sky VR46 csapathoz igazolt a távozó Nicolo Bulega helyére. Az olasz versenyző új csapatánál egy időmérőn elért hetedik, valamint egy futamon elért tizenkettedik hellyel debütált, amit egyértelműen javulásnak könyvel el. Erről a Crash.net szakoldalnak nyilatkozott: „A jerezi teszten megismertem a stratégiát, amelyet Pecco Bagnaia és Luca Marini használtak. Az első gyakorlásokon még csak magamra és a motorra koncentráltam, bár nem voltam túl gyors. Aztán elkezdtünk a csapattársammal együtt menni és így körről körre gyorsultam. Ezzel a módszerrel ki tudod elemezni az erősségeidet és a gyengeségeidet, és rájöhetsz arra, hogy a csapattársad hol jobb nálad, ezzel pedig magadat is fejleszted. A cél mindig az, hogy mindkét motoron ülő versenyző a lehető legjobb legyen. Nincs első- és másodszámú versenyző, csak az eredmények számítanak a végén.”

Bezzecchi magát a stratégiát is még részletesebben elmesélte, valamint magáról a Katari Nagydíjról is beszélt: „Pablo Nieto, a csapatkoordinátor, a két főmérnök és a két versenyző mindig megbeszélik a stratégiát. Ha nincsenek külön feladataink, akkor kimegyünk a pályára és próbáljuk egymást minél jobb eredményekre sarkalni. Megnézzük a köridőket, és aztán eldöntjük, hogy Luca, vagy én megyek elől. Ez a módszer tényleg különösen hatásos. Amikor én motorozok elől, akkor próbálok ellépni tőle, amikor pedig ő megy előttem, akkor úgy kergetem, ahogy csak bírom. Az időmérőkön ez remekül szokott kijönni, és ez kell is, hiszen az a cél, hogy mindkét motor az első sorban legyen, A stratégiánk mindig a pálya karakterisztikája alapján változik, de maga a módszer mindig ugyanaz. Aki gyorsabb, az megy elől, aztán pozíciót cserélünk.”

„Az időmérőn csak egyetlen abroncsot használtunk a körülmények miatt. Én mentem előre, mert az első körökben jobb voltam, aztán a harmadik körében Luca már gyorsabb lett nálam. Később jött a csere, és az utolsó körben feljöttem a hetedik helyre. A versenyt is jól kezdtünk. Luca vezetett, míg én a hetedik helyen haladtam, aztán a hetedik-nyolcadik kör környékén elkezdtem veszíteni az első gumi tapadásából, és emiatt elkezdtem visszaesni. Végül tizenkettedik lettem. Nagyon furcsa volt az egész, mert csak én, Luca és Jorge Martin szenvedett az első abroncsokkal. Ki kell elemeznünk, hogy mi történt. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk olyan jól teljesíteni, mint az edzéseken, de elégedett vagyok. Katarban megtanultam, hogy az első körökben csak az a lényeg, hogy az élmenőkkel együtt motorozz, a versenyek második felében pedig még bőven javulnom kell.”

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások