Moto2

Bezzecchi nyerte a második spielbergi futamot

Bezzecchi óriási felzárkózást mutatott be a futam második felében, azonban Martin jól osztotta be előnyét és végül maga mögött tartotta az olaszt. A spanyol viszont kiment a pályáról az utolsó körben, ezért elvették tőle a győzelmet.
A legkisebb géposztály versenye után a Moto2-esek futama vette kezdetét. Az első sorból Jorge Martin jött el a legjobban a piros lámpák elalvása után, mögé a pole-ból rajtoló Aron Canet és Tetsuta Nagashima sorolt be. A rajtnál a legtöbbet Luca Marini és Xavi Vierge javította, előbbi hat, utóbbi nyolc helyet jött előre. Az első kör végén Augusto Fernandez volt a futam első kiesője. A második körben a Canet hibázott és kiesett a futamból, a következő körben pedig Sam Lowes vett nagyon rövid féktávot a pálya harmadik kanyarjában és kiütötte Somkiat Chantrát, valamint Jorge Navarrót. A futam hatodik körében Lowes megkapta a fekete zászlót felelőtlen motorozásért, a brit azonban újra elesett, így kiszállt a versenyből.

Az élen Martin, Nagashima, Remy Gardner, Bezzecchi négyes kezdett ellépni a mezőnytől, az ausztrál versenyző pedig keményen támadta az előtte álló KTM-eket. Gadner egy nagyon kemény előzéssel meg is előzte az előtte álló japán versenyzőt, aki mellett nem sokkal később a Sky Racing versenyzője is elment. Féltávnál Bezzecchi már Gardnert támadta a második helyért, Nagashima pedig kezdett lemaradni a dobogós helyekről. Az olasznak sikerült is az előzés 10 körrel a futam vége előtt, Martin előnye azonban már két másodperc fölé nőtt az élen.

Az első helyeken nem történt pozíciócsere az utolsó három körig, Bezzecchi azonban ledolgozta két másodperces hátrányát Martinhoz képest, valamint Gardnert is hozta magával az olasz. Támadnia azonban nem sikerült az olasznak, így Martin futott be az első helyen, mögötte Bezzecchi és Gardner a sorrend. Rajtuk kívül Nagashima, Thomas Lüthi, Vierge, Marini, Jake Dixon, Hector Garzo és Enea Bastianini az első tízben.

Martin az utolsó körben azonban pár centivel kiszélesítette a pályát, így elvették tőle az első helyet. Így Bezzecchi a futamgyőztes Martin és Gardner előtt.

A futam végeredménye:
1 Marco BEZZECCHI SKY Racing Team VR46 Kalex 37'12.461
2 Jorge MARTIN Red Bull KTM Ajo Kalex +0
3 Remy GARDNER Onexox TKKR SAG Team Kalex +1.027
4 Tetsuta NAGASHIMA Red Bull KTM Ajo Kalex +1.974
5 Thomas LUTHI Liqui Moly Intact GP Kalex +3.230
6 Xavi VIERGE Petronas Sprinta Racing Kalex +6.196
7 Luca MARINI SKY Racing Team VR46 Kalex +8.634
8 Jake DIXON Petronas Sprinta Racing Kalex +9.005
9 Hector GARZO Flexbox HP 40 Kalex +9.620
10 Enea BASTIANINI Italtrans Racing Team Kalex +10.051
11 Marcel SCHROTTER Liqui Moly Intact GP Kalex +10.238
12 Joe ROBERTS Tennor American Racing Kalex +14.857
13 Nicolò BULEGA Federal Oil Gresini Moto2 Kalex +17.968
14 Stefano MANZI MV Agusta Forward Racing MV Agusta +20.956
15 Lorenzo BALDASSARRI Flexbox HP 40 Kalex +21.189
16 Marcos RAMIREZ Tennor American Racing Kalex +21.497
17 Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing Team Kalex +26.471
18 Fabio DI GIANNANTONIO + EGO Speed Up Speed Up +26.952
19 Edgar PONS Federal Oil Gresini Moto2 Kalex +29.400
20 Simone CORSI MV Agusta Forward Racing MV Agusta +30.859
21 Kasma DANIEL Onexox TKKR SAG Team Kalex +43.828
22 Alejandro MEDINA Openbank Aspar Team Speed Up +55.353
23 Andi Farid IZDIHAR IDEMITSU Honda Team Asia Kalex +1'00.005
24 Bo BENDSNEYDER NTS RW Racing GP NTS +1'10.576
  Dominique AEGERTER NTS RW Racing GP NTS  
  Augusto FERNANDEZ EG 0,0 Marc VDS Kalex  
  Jorge NAVARRO + EGO Speed Up Speed Up  
  Somkiat CHANTRA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex  
  Aron CANET Openbank Aspar Team Speed Up  
  Sam LOWES EG 0,0 Marc VDS Kalex  

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások