Superbike

Biaggi mesélt a legjobb és legrosszabb WSBK-s versenyhétvégéjéről

Az ex-motorversenyző a Superbike hivatalos weboldalának elevenítette fel pályafutása két meghatározó élményét.
Max Biaggi 2007-ben csatlakozott a Superbike-világbajnokság mezőnyéhez, majd 2010-ben tíz, 2012-ben pedig öt futamgyőzelemmel szerezte meg a világbajnoki címet, amivel a kategória történetének legidősebb világbajnoka lett. Az olasz versenyző nemrég a WSBK hivatalos weboldalának mesélt a legjobb versenyhétvégéjéről, ami a 2010-es Olasz Nagydíj volt:

„Egyértelműen Monza volt a legjobb hétvégém, mert duplázni tudtam Olaszországban, olasz szurkolók előtt. Egyszerűen csodálatos volt. Monza a sebesség temploma, ahol minden gyártó és motoros egyaránt nyerni akar. Emlékszem, nagyon nagy volt a nyomás rajtam. Az első versenyen mindössze 0,2 másodperccel nyertem Toseland és a következő négy motoros előtt, akik 0.95 másodpercen belül voltak. A második verseny már jobb volt, mert körülbelül 4,5 másodperces előnyt tudtam kiépíteni Haslam előtt. Az volt az én napom!”

Az olasz emellett a legrosszabb hétvégéjéről is nyilatkozott: „A nürburgringi hétvége csalódást keltő volt, mivel szombaton az első sorban végeztem, vasárnap pedig kiestem, mivel egy kő felcsapódott a lábamra és két csontom is eltört. Ezután két versenyt kellett kihagynom. Ez volt számomra a legrosszabb, mivel a karrierem alatt ilyen még soha nem történt.”

Fotó: Max Biaggi / Twitter


Hozzászólások