BSB – Újabb O’Halloran tripla és exvilágbajnok a dobogón Thruxtonban

A elsöprő Yamaha sikert, ugyanakkor persze rendkívül izgalmas versenyeket hozott a Brit Superbike idei negyedik fordulója Thruxtonban, ahol Jason O’Halloran jelentősen növelni tudta előnyét az összetettben.
P1race.hu 2021-08-03 09:47:11
Múlt hétvégén a London és Bristol között fekvő thruxton-i aszfaltcsíkon folytatódott a Brit Superbike 2021-es szezonja: A mezőny Jason O’Halloran vezetésével érkezett meg a helyszínre három rendkívül fordulatos brands hatch-i viadalt követően. Izgalmakban most sem volt hiány, amelyet csak fokozott az is, hogy három versenyből kettő szárazon, egy pedig nedves pályán zajlott.
 

1. Futam (BikeSocial)
Ki más, ha nem O’Halloran rajtolhatott a pole pozícióból és bár a kezdeti métereket gond nélkül teljesítette a mezőny, az első kanyaron mégsem jutott túl Kyle Ryde és Joe Francis sem. Utóbbi BMW-je csúnyán belerongyolt a biztonsági falba, így bizonyára volt mint dolgozniuk a szerelőknek, hogy ismét rajtra kész versenygépet varázsoljanak a motorból. A történetek miatt azonnal jött a safety car, majd a biztonsági autó kiállását követően O’Halloran folytatta az élen a tempózást. Ekkor még a Hondán ülő Irwin elég jól tartotta magát, de aztán megindult Hickman (aki már a szezonnyitó óta vár egy igazán jó versenyre) és Iddon is gond nélkül nyomta le őt. A ducatis a második helyig lépett előre, közben viszont meglepetésre Irwin vissza tudta venni a harmadik pozíciót Hickmantől, azonban a csoda nem tartott sokáig: az egyik gyors jobbosban eldobta a motort a hondás. A versenyt a baleset miatt piros zászlóval megszakították, ezzel O’Halloran győzött legfőbb riválisa Iddon előtt, Hickman pedig örülhetett, hogy idén másodszor végzett dobogós helyen.
 
Az első verseny (BikeSocial) végeredménye:
 
1 Jason O'HALLORAN AUS Yamaha - McAMS Yamaha  
2 Christian IDDON GBR Ducati - VisionTrack Ducati 2.433
3 Peter HICKMAN GBR BMW - FHO Racing BMW 2.836
4 Ryan VICKERS GBR Kawasaki - RAF Regular & Reserve Kawasaki 4.129
5 Lee JACKSON GBR Kawasaki - FS-3 Racing Kawasaki 4.397
6 Danny KENT GBR Suzuki - Buildbase Suzuki 5.090
7 Bradley RAY GBR BMW - RICH Energy OMG Racing BMW 5.186
8 Gino REA GBR Suzuki - Buildbase Suzuki 5.581
9 Tarran MACKENZIE GBR Yamaha - McAMS Yamaha 6.747
10 Tommy BRIDEWELL GBR Ducati - Oxford Products Racing Ducati 11.175
11 Andrew IRWIN GBR BMW - SYNETIQ BMW Motorrad 11.347
12 Xavi FORÉS ESP BMW - FHO Racing BMW 11.610
13 Danny BUCHAN GBR BMW - SYNETIQ BMW Motorrad 14.438
14 Rory SKINNER GBR Kawasaki - FS-3 Racing Kawasaki 15.200
15 Storm STACEY GBR Kawasaki - Team LKQ Euro Parts Kawasaki 16.764
16 Dan LINFOOT GBR Honda - TAG Racing Honda 17.326
17 Josh BROOKES AUS Ducati - VisionTrack Ducati 21.587
18 Dean HARRISON GBR Kawasaki - Silicone Engineering Racing Kawasaki 21.827
19 Bjorn ESTMENT RSA Suzuki - Powerslide / Catfoss Racing Suzuki 24.724
20 Takumi TAKAHASHI JPN Honda - Honda Racing 29.545
21 Ryo MIZUNO JPN Honda - Honda Racing 32.470
22 Luke HOPKINS GBR Honda - Black Qnyx Security Honda 32.745
23 Brian McCORMACK IRL BMW - Roadhouse Macau By FHO Racing BMW 32.972
DNF Glenn IRWIN GBR Honda - Honda Racing 2.739
DNF Kyle RYDE GBR BMW - RICH Energy OMG Racing BMW  
DNF Joe FRANCIS GBR BMW - iForce Lloyd & Jones BMW  
 

2. Futam
Hiába Lee Jackson számára a pole pozíció az első versenyen futott legjobb körért cserébe, a kawasakis nem tudta jó eredményre váltani a rajtelsőséget, mivel be sem fejezte a második futamot. A főszereplő ezúttal is O’Halloran volt és bár Iddon is igyekezett, Ryan Vickers „ámokfutásának” ő is áldozatává vált. A BMW-s kivezette őt az egyik kanyarban, ami miatt többen is elmentek mellettük és bár Vickers hosszúkörös büntetést kapott a manőverért, amikor visszatért a pályára a büntetést követően, akkor azt is már-már életveszélyes módon tette. Iddon aztán annyira próbált tempózni, hogy végül bukás lett számára a verseny vége (a pole-ból induló Lee Jacksonnal együtt, akinek a motorja beleszállt a biztonsági falba), ezzel pedig jelentős előnyhöz jutott az egyébként futamgyőzelmet szerző O’Halloran. A második helyen Mackenzie-t intette le a kockás zászló, így talán mondani sem kell, hogy kettős győzelmet aratott a McAMS Yamaha, míg a dobogó legalsó fokára az a hondás Glenn Irwin állhatott fel, aki már az első viadalon is jól ment. Érdekesség, hogy a top3-at öt BMW követi az eredménylistán.  

A második verseny végeredménye:
 
1 Jason O'HALLORAN AUS Yamaha - McAMS Yamaha  
2 Tarran MACKENZIE GBR Yamaha - McAMS Yamaha 3.597
3 Glenn IRWIN GBR Honda - Honda Racing 3.921
4 Bradley RAY GBR BMW - RICH Energy OMG Racing BMW 4.210
5 Peter HICKMAN GBR BMW - FHO Racing BMW 4.853
6 Kyle RYDE GBR BMW - RICH Energy OMG Racing BMW 12.288
7 Danny BUCHAN GBR BMW - SYNETIQ BMW Motorrad 14.530
8 Andrew IRWIN GBR BMW - SYNETIQ BMW Motorrad 15.614
9 Danny KENT GBR Suzuki - Buildbase Suzuki 16.247
10 Gino REA GBR Suzuki - Buildbase Suzuki 16.559
11 Rory SKINNER GBR Kawasaki - FS-3 Racing Kawasaki 17.680
12 Tommy BRIDEWELL GBR Ducati - Oxford Products Racing Ducati 22.879
13 Xavi FORÉS ESP BMW - FHO Racing BMW 26.906
14 Dan LINFOOT GBR Honda - TAG Racing Honda 29.089
15 Takumi TAKAHASHI JPN Honda - Honda Racing 31.221
16 Josh BROOKES AUS Ducati - VisionTrack Ducati 31.689
17 Dean HARRISON GBR Kawasaki - Silicone Engineering Racing Kawasaki 32.491
18 Storm STACEY GBR Kawasaki - Team LKQ Euro Parts Kawasaki 33.511
19 Ryo MIZUNO JPN Honda - Honda Racing 34.575
20 Luke HOPKINS GBR Honda - Black Qnyx Security Honda 47.925
21 Joe FRANCIS GBR BMW - iForce Lloyd & Jones BMW 50.607
22 Brian McCORMACK IRL BMW - Roadhouse Macau By FHO Racing BMW 1'12.697
DNF Ryan VICKERS GBR Kawasaki - RAF Regular & Reserve Kawasaki 1 kör
DNF Christian IDDON GBR Ducati - VisionTrack Ducati 11 kör
DNF Lee JACKSON GBR Kawasaki - FS-3 Racing Kawasaki 11 kör
DNF Bjorn ESTMENT RSA Suzuki - Powerslide / Catfoss Racing Suzuki 13 kör
 

3. Futam
A legnagyobb izgalmakat talán a harmadik verseny hozta, mely során nedves pályán rajtolt el a mezőny. O’Halloran indult az élről, de talán mondani sem kell, hogy igen hamar változott a sorrend. Előbb csapattársa, Mackenzie, majd Hickman előzte meg a bajnoki éllovast, aztán Jackson érkezett meg az ausztrál nyakára, Bridewell-el karöltve. O’halloran azonban sikerrel rendezte a sorokat és igazi bajnoki esélyeshez méltóan vissza tudott zárkózni: Az időközben elé kerülő Buchannal gyűlt meg leginkább a baja, de így is szinte gond nélkül hozta le a hétvégi harmadik győzelmét, mely idén a második triplája. A dobogó alsó fokára a 2015-ös Moto3-as világbajnok Danny Kent állhatott fel Suzukijával(!) : A brit motoros jól használta ki az esős körülményeket, mellyel csapata számára az első BSB dobogót szállította.

A harmadik verseny végeredménye:
 
1 Jason O'HALLORAN AUS Yamaha - McAMS Yamaha  
2 Danny BUCHAN GBR BMW - SYNETIQ BMW Motorrad 0.826
3 Danny KENT GBR Suzuki - Buildbase Suzuki 1.834
4 Ryan VICKERS GBR Kawasaki - RAF Regular & Reserve Kawasaki 5.643
5 Andrew IRWIN GBR BMW - SYNETIQ BMW Motorrad 10.310
6 Glenn IRWIN GBR Honda - Honda Racing 12.511
7 Tarran MACKENZIE GBR Yamaha - McAMS Yamaha 12.791
8 Peter HICKMAN GBR BMW - FHO Racing BMW 18.912
9 Christian IDDON GBR Ducati - VisionTrack Ducati 19.881
10 Bradley RAY GBR BMW - RICH Energy OMG Racing BMW 21.975
11 Gino REA GBR Suzuki - Buildbase Suzuki 28.442
12 Lee JACKSON GBR Kawasaki - FS-3 Racing Kawasaki 31.474
13 Dan LINFOOT GBR Honda - TAG Racing Honda 32.457
14 Josh BROOKES AUS Ducati - VisionTrack Ducati 38.625
15 Storm STACEY GBR Kawasaki - Team LKQ Euro Parts Kawasaki 39.176
16 Kyle RYDE GBR BMW - RICH Energy OMG Racing BMW 40.790
17 Dean HARRISON GBR Kawasaki - Silicone Engineering Racing Kawasaki 0.001
18 Tommy BRIDEWELL GBR Ducati - Oxford Products Racing Ducati 0.001
19 Joe FRANCIS GBR BMW - iForce Lloyd & Jones BMW 0.001
20 Bjorn ESTMENT RSA Suzuki - Powerslide / Catfoss Racing Suzuki 0.001
21 Takumi TAKAHASHI JPN Honda - Honda Racing 0.001
22 Ryo MIZUNO JPN Honda - Honda Racing 0.001
DNF Rory SKINNER GBR Kawasaki - FS-3 Racing Kawasaki 4 kör
DNF Xavi FORÉS ESP BMW - FHO Racing BMW 7 kör
DNF Brian McCORMACK IRL BMW - Roadhouse Macau By FHO Racing BMW 10 kör
DNF Luke HOPKINS GBR Honda - Black Qnyx Security Honda 13 kör
 

O'Halloran az eddigi négy helyszínből már másodszor triplázik idén

Habár a szezonból már négy fordulót magunk mögött hagytunk, így is még hét versenyhétvége vár ránk, hiszen amennyiben a pandémia nem szól közbe, akkor csak október közepén Brands Hatch-ben ér majd véget a 2021-es BSB évad. A regnáló bajnok Josh Brookes feltámadására továbbra is várunk, mivel a ducatis továbbra sincs még csak a közelében sem a dobogós helyeknek. A bajnokság O’Hallora és Iddon között látszik eldőlni, hacsak persze nem történnek jelentős fordulatok, igaz utóbbinak azért igyekeznie kell, ha nem akar idő előtt jelentős, immáron ledolgozhatatlan hátrányba kerülni a tabellán. A következő helyszín az augusztus 13-15-i hétvégén Donington Park.
 
A bajnokság állása négy fordulót követően:
 
1 JASON O'HALLORAN McAMS Yamaha 232
2 CHRISTIAN IDDON VisionTrack Ducati 190
3 TARRAN MACKENZIE McAMS Yamaha 173
4 DANNY BUCHAN SYNETIQ BMW Motorrad 162
5 TOMMY BRIDEWELL Oxford Products Racing Ducati 110
6 PETER HICKMAN FHO Racing BMW 108
7 RORY SKINNER FS-3 Racing Kawasaki 93
8 LEE JACKSON FS-3 Racing Kawasaki 88
9 BRADLEY RAY Rich Energy OMG Racing BMW 86
10 GLENN IRWIN Honda Racing 81
11 RYAN VICKERS RAF Regular & Reserve Kawasaki 74
12 JOSH BROOKES VisionTrack Ducati 58
13 GINO REA Buildbase Suzuki 52
14 DANNY KENT Buildbase Suzuki 49
15 KYLE RYDE Rich Energy OMG Racing BMW 38
16 ANDREW IRWIN SYNETIQ BMW Motorrad 35
17 DAN LINFOOT TAG Honda 21
18 XAVI FORÉS FHO Racing BMW 20
19 DEAN HARRISON Silicone Engineering Racing Kawasaki 4
20 LUKE HOPKINS Black Onyx Security Honda 2
21 STORM STACEY Team LKQ Euro Car Parts Kawasaki 2
22 BJORN ESTMENT Powerslide/ Catfoss Racing Suzuki 1
23 TAKUMI TAKAHASHI Honda Racing 1

Fotó: Bennetts British Superbike Media
 
P1race.hu
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend
Fast Lane

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
234
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
186
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
167
4
MotoGP
J. Zarco
Ducati
141
5
MotoGP
J. Miller
Ducati
140
Kövess minket
Podcast