MotoGP

Dashboard – Hullámvasút a köbön, a végén pedig nagy blőőő

A karma máris elkapta a bajnokot? Mi lesz veled Yamaha? Miller jövőre így a világbajnoki címért mehet, a Honda saját kényelmessége és Marc Marquez eredményeinek áldozata. Az Aprilia és Espargaro is az utolsó lehetőséget adja magának?
Van az az érzés, amikor felülsz egy jó kis hullámvasúra, végigkiabálod, élvezed mint a fene, majd a végén jókedvedben hánysz egy isteneset…persze jó értelemben. Valós és átvitt értelmében is ezt az élményt adta a szezonzáró versenyhétvége helyszíne, de talán maga a 2020-as MotoGP szezon is. Ragaszkodva az eddig követett vonalhoz, először a királykategóriát szeretnénk széttrancsírozni, már amennyire erre van lehetőségünk. Kapásból tekerjük egy kicsit vissza a filmszalagot: Valencia, második futam vége, Mir világbjanoki címet szerez, öröm, boldogság, kuriózum, 20 éve nem volt ilyen, milyen nagyszerű, hogy a Suzuki ismét a csúcson stb. Aztán hirtelen jön Portimao és az egész tovatűnik. A hivatalos álláspont szerint a kvalifikáción és a futamon is elektronikai problémák fogták is vissza a regnáló bajnokat, sőt a versenyen ki is kellett állnia. Természetesen nem vonjuk kétségbe, hogy ez ne így lett volna, inkább csak a térdére csap az ember, hogy “nah ilyen a karma”. Ne legyen igazam, nagyon ne, azonban dacára annak, hogy Mir és a Suzuki bajnoki címet szerzett, részemről nem a címvédés az elvárás jövőre, hanem sokkal inkább az, hogy világbajnoki címvédőhöz méltó teljesítményt nyújtson. Legyen ott a tűzközelben újra, bele tudjon szólni a dobogók és futamgyőzelmek alakulásába, ha pedig úgy van, akkor a többi úgyis jön magától. A kiegyensúlyozottság talán rajta nem fog múlni, hiszen ebben az évben összesen öt alkalommal esett el. Ez azért megvan? Futamok, időmérők, edzések. A Moto2-ből talán ilyesmi produkcióról álmodozik Jorge Navarro…
Papíron nem Mirrel, hanem a Suzukival volt gond Portimaóban, mindenesetre ettől függetlenül nagy kár, hogy egy tét nélküli futamon nem láthattuk Mirt túl sokáig egy normálisabbnak mondható rajthelyről futamot teljesíteni. Ha pedig már rajtpozíció, akkor az megvan, hogy ugyanaz a három versenyző végzett a dobogón, aki az első sorból indult? Sőt mindhárom kategóriát tekintve a pole pozícióból rajtoló motoros győzött. Eszem ágában sincs leszólni a “másik oldalt” de emiatt kissé Forma1 érzésem volt. Bevallom őszintén régen néztem már teljes “száguldó cirkusz pizsamakocsi” versenyeket, mert szeretek vasárnap délutánonként ébren maradni és akkor megdobálhatnak az F1 rajongók paradicsommal, tojással, használt slick gumikkal, bármivel. Tisztelem becsülöm őket, de ahol egy verseny alatt annyi előzést (se) látni, mint a Moto3-ban például egy körben, addig az én ingerküszöböm nem fogja megütni. Na de vissza: Oliveira győzelméért azért keresztbe tettem az ujjaim, több okból is: portugál versenyző, hazai pálya, KTM (nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem még mindig kuriózum, vagy mondjuk úgy szokni kell, hogy az osztrákok is ott vannak a győzelmen), utolsó verseny bla bla bla.
Oliveira és a Tech3 KTM stílusosan búcsúztatta az évet
 
Szóval Oliveira előtt le a kalappal, pláne, hogy az ő jóvoltából azért elverte a gyári csapatot a szatellit KTM, hiszen a 2 győzelem mégsem 1. Oké, Espargaro tíz ponttal zárt Oliveira előtt, de ehhez azért hozzászámoltuk, hogy a portugálnak ez mindössze a második királykategóriás szezonja volt, míg Espargarónak a hetedik (!). Azért így akkor nem is olyan nagy a különbség nemde? Nálam a KTM-esek közül abszolút mértékben Oliveira viszi a prímet, még ha Espargarónak öt harmadik helye is volt. Kövezzetek meg (ismét) de továbbra is azt gondolom, hogy a Repsol Honda másra is rárepülhetett volna (ahogy a KTM Petrucci helyett). Nézzük azonban még távolabbról Portimaót: Három szatellit gép a dobogón. Miller elképesztően érett és magas színvonalú versenyzést mutatott az elmúlt két futamon. Kellő agresszivitással, elegendő tempóval, jól kihasználva motorja erősségeit harcolt Morbidellivel. Ha ezt a formát tudja menteni, majd jövőre betölteni, immáron a gyári Ducatin, akkor máris világbajnoki esélyes. Sajnos azonban sem a Ducati, sem a Yamaha esetében nem azt látni most éppen, hogy olyan nagy öröm lenne gyári gépen ülni.
Quartararo maximum a 100. futamát ünnepelhette Portugáliában, hiszen egyébként sok örömre nem volt oka: világbajnok aspiránsból összetettbeli nyolcadik lett végül
 
Ha pedig már Yamaha: Elképesztő, hogy Morbidellit leszámítva a másik három yamahás mennyire nem tudott semmit felmutatni. Nem csak most, de az utóbbi három futamon pláne. Ahhoz képes, hogy Quartararot még világbajnoki esélyesként tartottuk számon a valenciai dupla előtt, a francia motoros végül csak a nyolcadik (!!!) lett az összetettben. Tényleg ennyit számítana, hogy egyedül Morbidelli ment a tavalyi M1-essel? A Yamaha nincs könnyű helyzetben, hiszen ahogy Lin Jarvis korábban elmondta, a rivális gyártók képesek voltak fejlődni azokon a területeken, amelyeken a Yamahának korábban nagy előnye volt (kanyartempó, féktáv) ugyanakkor a hangvillások annyit nem tudtak a motor ezen részein tovább csiszolni, a motorblokk pedig tulajdonképpen az egyik leggyengébb a mezőnyben. Nehéz időket élnek meg a japánok, valamit ki kell találniuk, ha nem akarnak olyan pozícióba egy teljes szezonra visszaesni, ahol már nagyon régen voltak. A Petronas Yamaha olasz pilótájának teljesítményét leszámítva a 2003-as évet idézte a yamahások produkciója így év végén.
Balról jobbra: Nakagami, Alex Marquez, Stefan Bradl. Mélyponton a Honda, a végére ráadásul Bradl elkapta Marquezt is
 
A Ducati sem büszkélkedhet a teljesítményével, azonban ők vérfrissítenek a Pramactól érkező fiatalokkal, (Jó-jó a gyári csapat a Yamahánál megkapja Quartararót, de…) illetve talán náluk nincs annyi gubanc, mint a hangvillásoknál. (Hiszen a Ducati bivalyerős…) Félretéve a viccet, a Ducati jó úton halad akár az utánpótlás, akár a gyári csapat terelgetése kapcsán. Korábban már eldicsőítettük őket, hogy nem félnek a fiatalokkal újítani és lehetőséget adni nekik. Dovizioso egy közepesnek mondható hatodik hellyel búcsúzott a gyártótól és egyben a MotoGP-től (?), őt annyira most nem tagalalnák, mivel egy külön szekciót szánunk az olasznak. (Hasonló a helyzet Crutchlow-val is.) Itt egyből át is evezhetünk a Hondára: Bradl megverte Portimaóban Alex Marquezt. Azt az Alex Marquezt, aki kiváló tempót ment még Aragónban, aztán utána elkezdett esni-kelni, most pedig már ott tartottunk, hogy a tesztversenyző jobb tempót ment nála. Talán épp jókor ért véget a szezon(kisMarquez szempontjából), igaz kétségkívül sokat nyomott azért a latba a portimaói aszfaltcsík nyújtotta újdonság, így Bradl is jobb esélyekkel vette fel a harcot. Igaz erre bátran mondhatja bárki, hogy mindenki azonos feltételekkel indult, de legalábbis a német motoros és csapattársa Marquez biztosan.
Mi lesz a HRC taktikája? Marquez visszatérésére épít, vagy megpróbálkoznak más irányba is?
 
A legjobb hondás mindenestre újfent Nakagami lett, akár magát a szezonzáró versenyt, akár a világbajnoki pontverseny végeredményét (10.) nézzük. Meddig is kell azonban visszapörgetnünk az idő kerekét, hogy olyan MotoGP szezont találjunk, ahol hondás versenyző maximum tizedik lett a bajnokságban? 1981. Miért? Mert nem is volt hondás a mezőnyben XD. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy 1981 óta biztosan nem volt erre példa. Azt gondolom idén rettenetesen visszaütött a HRC azon kényelmessége, amibe Marc Marquez eredményei kapcsán ringatták magukat. Történelmi mélyponton van a Honda, ez nem is kérdés, az viszont annál inkább, hogy miben reménykedhetnek jövőre. Várják a megváltójukat, vagy megpróbálnak más irányba (is) gondolkozni. Marquez sérülése, az azzal kapcsolatos kommunikáció, valamint előreláthatóság kapcsán szintén egy külön (nem túl kegyes) cikkben óhajtunk foglalkozni.
Az Apriliának finoman szólva is fejlődnie kéne
 
Van még a mezőnyben Apriliának is (ki tudja meddig, hiszen ha így folytatják a maradék kedvük is elmegy…újra) és ha valakinél akkor náluk a legnagyobb az a bizonyos kupac. Aleix Espargaro a pontversenyben mindössze a szezon közben fizikailag lerobbant Crutchlow-t előzte, rajta kívül pedig még Bradl (tesztversenyző), Lecuona (újonc, tanulja a kategóriát + az utolsó három versenyen nem is indult), valamint a másik apriliás Smith és az örök sereghajtó Esteve Rabat zárt a spanyol mögött. Elég vékony ez a noaleiektől, hiába “kici gyájtó, kici pénz, kici motoj” – mondaná a kínai árus. Espargaro már most megmondta, hogy ha jövőre nem mennek a top6-ért, akkor (idézem) “nagyon rossz évük lesz”, amiből sejthető, hogy a spanyolnak még egy év türelme van az Apriliával szemben és talán a gyártónak is önmagával kapcsolatban. 2022-től egyébként is jönnek a szabályváltozások, reméljük, hogy jövőre ilyenkor nem az Apriliát búcsúztatjuk majd, sokkal inkább a felzárkózásukat
Teljesen azért ne, azonban jó, ha néha a feje tetejére állnak a dolgok - gondolunk itt a 2020-as MotoGP szezonra
 
Ami pedig a hullámvasutat illeti: ahogy a portimaói pálya páratlanul látványos versenyt adott nekünk (itt elsősorban a fizikai látványra gondolunk) úgy átvitt értelemben ez az egész szezonra is érthető. Nagyon régen fordult elő, hogy ennyire kiszámíthatatlan és fordulatokkal teli MotoGP évadnak legyünk szem és fültanúi. Rengeteg meglepetés ért minket, mindez pedig kizárólag csak a pozitívumok listájára írható. Netán sírjuk vissza azokat az időket, amikor tudtuk előre, hogy melyik 3-4 versenyző körül kerül majd ki a futamgyőztes, vagy éppen a dobogós helyezettek? Ne! Inkább sóvárogjuk azért, hogy 2021 sem lesz rosszabb, de legalábbis kiszámíthatóbb. Nyerjen több futamot az jövő évi világbajnok, hogy azok se maradjanak elégedetlenek, akik szerint nem csak az számít, hogy ki áll a pontverseny első helyén, hanem hogy mennyire tudja földbe döngölni az illető a mezőnyt. Én még mindig maradnék a konzervatív megoldásnál, vagyis a Gyorsasági Motoros Világbajnokság szabálykönyvét alkalmazandó a világbajnok elismerése kapcsán.
 
Folytatása következik…

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások