MotoGP

Dashboard – Mi lesz itt még? Rossi tényleg túltolta?

Hektikus és egyben kiszámíthatatlan, amennyire meglepő, annyira érthetetlen, fordulatokkal és izgalmakkal teli. Nem ez nem egy brazil szappanopera, hanem egyelőre a MotoGP 2020-as szezonja közvetlenül Le Mans után.
Hova lehet még csűrni-csavarni, tehetnének fel a kérdést magunkban, hiszen az idei világbajnoki szezonhoz foghatót az elmúlt években, de talán lehetne azt mondani két évtizedben, biztosan nem láttunk a királykategóriában. Talán még ennél is tovább mehetnénk vissza a világbajnokság történetében, hiszen jelenleg tizenkilenc ponton belül van az első négy helyezett a bajnoki tabellán, és ha hirtelen végigpörgetjük a fejünkben, hogy mikor is fordult elő utoljára, hogy ennyire nem akadt a mezőnyből egyértelműen kiemelkedő egy, de legalább két-három motoros, akkor bizony keresni kell azt a szezont. Talán 2000-ben, amikor Kenny Roberts Jr. világbajnok lett, habár ez sem teljesen igaz, már ha hasonlítgatni szeretnénk. Az pedig már mindennek a teteje, hogy Danilo Petrucci idén a hetedik olyan motoros, aki nyerni tudott. Ebből a tekintetből kezd a MotoGP a legkisebb kategóriára hasonlítani, ráadásul az is benne van a pakliban, hogy nem az nyeri majd a vb-címet, aki a legtöbb futamgyőzelemmel (jelenleg Quartararo) rendelkezik.
Joan Mir például úgy második a bajnokságban, hogy nem rendelkezik futamgyőzelemmel és mindössze tíz egységgel van lemaradva a Petronas Yamaha franciájától, aki már háromszor nyert idén. Dovizioso, akitől az elmúlt három év alapján talán joggal várhatnánk azt, hogy Marquez távollétében „esöpörje” a mezőnyt, próbálja magát tartani, de igazán neki sem megy, egyszerűen senki sem képes egyértleműen felülkerekedni. Jelen körülmények között nagyon úgy fest, hogy zsinórban két-három kiemelkedő versennyel akár dűlőre is lehetne vinni a dolgot, főleg a szezon utolsó öt nagydíján. Ahogy arra már céloztam én ezt Dovitól várnám, pláne, hogy tavaly és azelőtt is második lett Aragónban, ahol most két versenyt is rendeznek majd, igaz, ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor még a tippelés is egy merész vállalkozás lenne.
 
 Papíron Doviziosonak kéne folyamatosan a mezőny elejében lennie, azonban az utóbbi időben ez nem igazán ment az olasznak

 
Le Mans-t illetően azt gondolom a vb szempontjából jobban nem is alakulhattak volna a dolgok, hiszen újra meg lett keverve a pakli. Biztos vagyok benne, hogy a versenyzők guillotine alá tennének a következő mondatomért, azonban ha egy tortát elém tolnának, hogy fújjam el a MotoGP gyertyát és kívánjak, akkor azt mondanám, hogy minden második verseny legyen esős. Petrucci becsületének nagyon kellett a győzelem, Alex Marquez bebizonyította, hogy azért ha van lehetőség bizonyítani, akkor tud élni ezzel, illetve Pol Espargarónak sem jött azért rosszul a harmadik hely. Az pedig azért megvan a kedves grémiumnak, hogy Nakagami a Hondával egy „konfekció” hetedik hellyel búcsúzott Franciaországtól, azonban többek között ennek köszönhetően is úgy ötödik a bajnokságban, hogy mindössze tizenhat pontra van a harmadik Doviziosótól? Nyilván ehhez kellett Morbidelli és Miller nullázása is, azonban a pontokat nem csak az kapja aki gyors, hanem aki talpon is tud maradni.
 
Nakagami szép csendben gyűjtögette a pontokat, aminek az az eredménye, hogy egy jobb eredménnyel akár a bajnoki harmadik hely is lőtávolba kerülhetne számára 

 
A bajnokságot illetően az összetett első helyén ugyan Quartararo áll, azonban ki mennyire érzi biztosnak nála ezt a vezető helyet? Nem is feltétlenül csak a francia versenyző a kérdés, hanem, hogy a Yamaha alatta mennyire bírja majd a strapát, főleg a következő helyszínen. Igaz Catalunya előtt is már elkönyveltük, hogy a Ducati már csak a célegyenes miatt is tarolni fog, azonba végül szó sem volt ilyesmiről, sőt egész hétvégén jól mentek a Yamahák.
Quartarónak most kellene majd igazán odatennie magát, ha tartani akarja a bajnoki első helyet
 
Ha pedig már Yamaha, akkor térjünk rá Rossira: 41 éves versenyző, 1996 óta a vb-szakmában, a sportág egyértelmű ikonja. Beszélhetünk Agostiniről, vagy épp arról, hogy Marquezben még hány vb-cím van, azonban a „Doktor” népszerűségével továbbra sem lehet versengeni és bár vannak olyan rekordok, amiket nem döntött meg, vagy éppen az általa felállított rekordok dőlhetnek meg hamarosan (leginkább a már említett Marquez által), azonban a motorsport világának egyértelműen ő a Michael Jordanje. Ezen hasonlatra egyébként még visszakanyarodnék hamarosan. Úgy vélem, hogy badarság azt várni, hogy az olasz a világbajnoki címért harcoljon, dacára annak, hogy bizonyára még ő is úgy gondolja, hogy ha oda tud érni, akkor miért is ne, ráadásul nagyon úgy fest, hogy a feltételek adottak számára ehhez. Hogy Rossi túltolta-e és vissza kellett volna-e már vonulnia? Amennyiben nem Valentino Rossinak hívnák, akkor bizonyára.
  Rossira célszerű másként tekinteni, mint egy "hagyományos" versenyzőre

 
Emlékszünk még arra, amikor Troy Bayliss 2006-ban megnyerte a valenciai szezonzárót, akkor 37 évesen, vagy hogy épp arról áradoztunk, hogy Loris Capirossi 35 évesen még dobogóra állt a 2008-as cseh nagydíjon, sőt, hogy 2011-ben egyáltalán még versenyzett? Ehhez képest Rossinak még a tempója is elég jónak mondható, hiszen láthattuk Barcelonában is mire képes még mindig. Zsinórban háromszor nullázott, idén eddig összesen négyszer. Tény, hogy egymás után három kukába dobott futamot még statisztikai számként sem lehet pozitívan nézni, azonban csupán a viszonyítás kedvéért: 2006-ban összesen ötször nullázott (ez persze ebben a formában nem teljesen helytálló), igaz kétszer (Jerez és Valencia) visszaállt a veresenybe és gyűjtött pár pontot. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 2006-os szezonnyitón önhibáján kívül került a kavicságyba, azonban a pontok kiosztásánál természtesen ezt nem nézik.
 
 A "Doktor" ugyan zsinórban harmadszor nullázott, azonban ez nem azt jelenti, hogy alkalmatlan lenne a mezőny elejében menni

 
Szent meggyőződésem, hogy Rossi kiválóan tette, hogy nem vonult vissza, ugyanis nem a top10-en kívüli helyeken „nyikorog” egy rozoga motorral maga után vonszolva az oxigénpalackot, mint egy megfáradt vén ikon, aki csak azért van ott, hogy életben tartsa a sorozat népszerűségét. Van még az „öregben” cucc, azonban én azt mondom lehetne rá egy picit másként is tekinteni, mint úgy, amit megszoktunk tőle mondjuk 2015-2016-ig bezárólag. És itt élnék újra a Michael Jordan féle hasonlattal, amiért külön elnézést kérek azoktól, akik esetleg nincsenek annyira képben az NBA, vagy éppen a kosárlabda világával, vagy annak egyértelmű ikonjának pályafutásával. Jordan a karrierjét kiválóan építette fel, mind egyéni, mind pedig csapatsikerek tekintetében. Nem ő a legtöbb bajnokságot nyert játékos, mégis ha kosárlabda akkor általában az ő neve ugrik be leghamarabb az embereknek. Jordan háromszor vonult vissza, ebből kétszer visszatért, a második alkalommal 2001-ben, 38 évesen, amelyet követően 2003-ban, 40 évesen vonult vissza végleg.
 
Rossi és Jordan - Az NBA legenda utolsó két éve sem a bajnoki címekről szólt már

 
Az említett időszakban a Washington Wizards csapatát erősített, totálisan esélytelenül a bajnoki címre. Azért játszott, mert ebben lelte örömét és bizony még ennyi idősen is meg-meg mutatta a fiataloknak, hogy bár a maradékból "futkározik", azonban ezzel is képes kellemetlen perceket okozni, ugyanakkor saját magának sikerélményt szerezni, a sportban örömét lelni. Célszerű Rossi pályafutásának jelenlegi szakaszára is valahogy így tekinteni. Minden kiemelkedő eredmény egy ajándék, egy kis öröm a szurkolóknak, ahogy magának a versenyzőnek is. Lehet tőle várni a bajnoki címet és a győzelmeket, de úgy hiszem ez nem lehet alapelvárás. Ha valaki, akkor a „Doktor” megengedheti magának, hogy ennyi idősen még mindig ott legyen, hiszen továbbra sem nyújt olyan nyugger teljesítményt ami miatt igazán feltehetnének a kérdést,hogy mi a fenét keres még ott. Korábbi „prime” önmagával valóban össze sem hasonlítható, azonban ez már nem arról szól, ezt bizony el kell fogadni.
 
A "Doktor" rengeteg tekintetben felkavarta a sportág állóvizét és bár a negyedik x-et tapossa, nem lehet azt mondani kiöregedett volna

 
Megbélyegezhet akárki, elfogultsággal – habár nem erről van szó – azonban mindaddig amíg arra az egy ikonhoz képest elfogadható szinre képes a „Doktor” amit mutat, azt gondolom van helye a királykategóriában, ez nem is kérdés. Számos érán átívelő veresenyzőről beszélünk, aki egy olyan prototípusa lett a MotoGP-nek, melyre Jorge Lorenzók, Marc Marquezek és Casey Stonerek érkeztek válaszként. Népszerűségben, szórakoztatásban és sok egyéb más tekintetben is rengetget köszönhet a MotoGP, valamint a rajongók is egytől egyig a „Doktornak”. A Repsol Hondától a yamahához történő átigazolásával alaposan megkavarta a sportág állóvizét, akárcsak azzal, hogy a győzelmi ünneplések igen sajátos és egyedi módját honosította meg. Kár lenne hosszan taglalni, de ugyanakkor azt a kérdést is feltenni, hogy miért nem akar visszavonulni. Számomra elég meggyőző volt amit Barcelonában láttam tőle, bukás ide, vagy oda és akkor ne felejtsük el a misanói első versenyét, vagy a szezonnyitót sem.
 
Fotó: MotoGP Media 


Hozzászólások