Supersport

Sebestyén hetedik, De Rosa az első Estorilban a nyitónapon

A MotoGP aragóni versenyhétvégéjével párhuzamosan Estorilban is a motorsporté a főszerep, hiszen ott a Superbike világbajnokság idei utolsó nagydíja vette kezdetét. A Supersport első napja magyar szempontból egészen kiválóan kezdődött, hiszen Sebestyén Péter a hetedik helyen zárt pénteken.
Magyar szempontból egészen ígéretesen kezdődött a Supersport világbajnokság idei utolsó versenyhétvégéje, hiszen Sebestyén Péter a hetedik helyen zárta a mai második szabadedzést, több mint másfél másodpercet javítva délelőtti legjobbján. Az OXXO Yamaha Team Tothtól kapott információt szerint Peti új motorblokkot kapott a hétvégére, aminek bejáratásáról szólt a reggeli gyakorlás, mindamellett, hogy a mezőny számára új pálya révén az adatgyűjtés sem volt mellékes tevékenység. Délutánra aztán – ahogy az az időeredményen is látszik – már lehetett az igazán gyors körökre koncentrálni, ami egy hetedik pozíciót hozott a Team Tóth magyarjának, ráadásul alig fél másodperccel van csak elmaradva az első helyen végző Raffaele De Rosa-tól. Az idei világbajnoki címet megszerző Andrea Locatelli egyelőre szerényebben, közvetlenül Sebestyén Peti mögött, egy nyolcadik hellyel nyitott.

Az 1. szabadedzés végeredménye:
 
1 L.  MAHIAS Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki ZX-6R 1'41.193  
2 I.  VINALES Kallio Racing Yamaha YZF R6 1'41.247 0.054
3 R. DE ROSA MV Agusta Reparto Corse MV Agusta F3 675 1'41.308 0.115
4 P.  OETTL Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki ZX-6R 1'41.476 0.283
5 C. PEROLARI GMT94 Yamaha Yamaha YZF R6 1'41.733 0.540
6 C. ONCU Turkish Racing Team Kawasaki ZX-6R 1'41.793 0.600
7 H. SOOMER Kallio Racing Yamaha YZF R6 1'41.901 0.708
8 A. LOCATELLI BARDAHL Evan Bros. WorldSSP Team Yamaha YZF R6 1'41.947 0.754
9 J.  CLUZEL GMT94 Yamaha Yamaha YZF R6 1'41.964 0.771
10 S. ODENDAAL EAB Ten Kate Racing Yamaha YZF R6 1'42.137 0.944
11 D. WEBB WRP Wepol Racing Yamaha YZF R6 1'42.145 0.952
12 K. HANIKA WRP Wepol Racing Yamaha YZF R6 1'42.373 1.180
13 M. GONZALEZ Kawasaki ParkinGO Team Kawasaki ZX-6R 1'42.732 1.539
14 A. BASSANI Soradis Yamaha Motoxracing Yamaha YZF R6 1'42.770 1.577
15 SEBESTYÉN Péter OXXO Yamaha Team Toth Yamaha YZF R6 1'42.886 1.693
16 A. VERDOIA bLU cRU WorldSSP by MS Racing Yamaha YZF R6 1'43.076 1.883
17 H. OKUBO Dynavolt Honda Honda CBR600RR 1'43.085 1.892
18 A. RUIZ CARRANZA EMPERADOR Racing Team Yamaha YZF R6 1'43.291 2.098
19 K. MANFREDI Altogoo Racing Team Yamaha YZF R6 1'43.631 2.438
20 F.  FULIGNI MV Agusta Reparto Corse MV Agusta F3 675 1'43.941 2.748
21 P.  HOBELSBERGER Dynavolt Honda Honda CBR600RR 1'44.501 3.308
22 G. HENDRA PRATAMA bLU cRU WorldSSP by MS Racing Yamaha YZF R6 1'45.405 4.212
23 G. VAN STRAALEN MPM Routz Racing Team Yamaha YZF R6 1'45.772 4.579
24 V.  FALCONE OXXO Yamaha Team Toth Yamaha YZF R6 1'45.975 4.782
25 V.  DA SILVA BARROS Palkalgar Yamaha - Evan Bros Yamaha YZF R6 1'47.146 5.953

A 2. szabadedzés végeredménye:
 
1 R. DE ROSA MV Agusta Reparto Corse MV Agusta F3 675 1'40.745  
2 H. SOOMER Kallio Racing Yamaha YZF R6 1'40.797 0.052
3 L.  MAHIAS Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki ZX-6R 1'40.863 0.118
4 I.  VINALES Kallio Racing Yamaha YZF R6 1'41.012 0.267
5 S. ODENDAAL EAB Ten Kate Racing Yamaha YZF R6 1'41.113 0.368
6 J.  CLUZEL GMT94 Yamaha Yamaha YZF R6 1'41.155 0.410
7 SEBESTYÉN Péter OXXO Yamaha Team Toth Yamaha YZF R6 1'41.245 0.500
8 A. LOCATELLI BARDAHL Evan Bros. WorldSSP Team Yamaha YZF R6 1'41.398 0.653
9 K. HANIKA WRP Wepol Racing Yamaha YZF R6 1'41.583 0.838
10 C. PEROLARI GMT94 Yamaha Yamaha YZF R6 1'41.659 0.914
11 P.  OETTL Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki ZX-6R 1'41.661 0.916
12 M. GONZALEZ Kawasaki ParkinGO Team Kawasaki ZX-6R 1'41.714 0.969
13 K. MANFREDI Altogoo Racing Team Yamaha YZF R6 1'41.760 1.015
14 C. ONCU Turkish Racing Team Kawasaki ZX-6R 1'41.796 1.051
15 D. WEBB WRP Wepol Racing Yamaha YZF R6 1'41.881 1.136
16 A. RUIZ CARRANZA EMPERADOR Racing Team Yamaha YZF R6 1'42.064 1.319
17 A. BASSANI Soradis Yamaha Motoxracing Yamaha YZF R6 1'42.164 1.419
18 F.  FULIGNI MV Agusta Reparto Corse MV Agusta F3 675 1'42.712 1.967
19 H. OKUBO Dynavolt Honda Honda CBR600RR 1'42.717 1.972
20 A. VERDOIA bLU cRU WorldSSP by MS Racing Yamaha YZF R6 1'42.828 2.083
21 G. HENDRA PRATAMA bLU cRU WorldSSP by MS Racing Yamaha YZF R6 1'42.839 2.094
22 P.  HOBELSBERGER Dynavolt Honda Honda CBR600RR 1'43.566 2.821
23 G. VAN STRAALEN MPM Routz Racing Team Yamaha YZF R6 1'44.740 3.995
24 V.  FALCONE OXXO Yamaha Team Toth Yamaha YZF R6 1'45.058 4.313
25 V.  DA SILVA BARROS Palkalgar Yamaha - Evan Bros Yamaha YZF R6 1'46.553 5.808

Fotó: OXXO Yamaha Team Toth


Hozzászólások