Moto2

Di Giannantonio és Lowes mente a legjobbat

Az első szabadedzésen Sam Lowes, míg a másodikon Fabio Di Giannantonio bizonyult a legjobbnak pénteken Aragónban. Legutóbb a le mans-i versenyhétvége első napján nagyot bukó, majd a futamon pont nélkül maradó Luca Marini egész jó tempóval, ötödikként nyitott.
Gyakorlatilag Lowes, Di Giannantonio és Marini voltak ott a top5-ben mindkét szabadedzésen, így nem túlzás azt mondani, hogy ők nyújtották az első aragóni napon a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt. Lowes ugye legutóbb győzött Franciaországban, azt megelőzően pedig Barcelonában második lett, egyszóval nagyon komolyan elhatározhatta az angol, hogy megpróbál harcba szállni a bajnoki címért. Di Giannantonionak nem kizárt, hogy új szerződése adott újult erőt és lendületet, hiszen az olasz pilóta már most 2022-re opciós szerződéssel rendelkezik a királykategóriába. Marini teljesítményét magyarázni sem kell egyértelmű favoritként a vb-aranyat illetően, azonban az ő esetében inkább a már feljebb említett le mans-i sérülés a kérdés, habár a tempóján nem úgy tűnik, mintha nem heverte volna ki a legutóbbi hétvégét. Bőven lőtávolságban van Bezzecchi, valamint Bastianini is, így Marini nem lazíthat, hiszen tizenöt pont van közte és a bajnoki tabella második helyén álló Bastianini között.

Az 1. szabadedzés végeredménye:
 
1 Sam LOWES EG 0,0 Marc VDS Kalex 1'53.391  
2 Marcel SCHROTTER Liqui Moly Intact GP Kalex 1'53.443 0.052 / 0.052
3 Fabio DI GIANNANTONIO MB Conveyors Speed Up Speed Up 1'53.449 0.058 / 0.006
4 Luca MARINI SKY Racing Team VR46 Kalex 1'53.580 0.189 / 0.131
5 Jorge NAVARRO MB Conveyors Speed Up Speed Up 1'53.734 0.343 / 0.154
6 Jake DIXON Petronas Sprinta Racing Kalex 1'53.753 0.362 / 0.019
7 Joe ROBERTS Tennor American Racing Kalex 1'53.792 0.401 / 0.039
8 Hector GARZO Flexbox HP 40 Kalex 1'53.965 0.574 / 0.173
9 Marco BEZZECCHI SKY Racing Team VR46 Kalex 1'53.995 0.604 / 0.030
10 Jorge MARTIN Red Bull KTM Ajo Kalex 1'54.107 0.716 / 0.112
11 Enea BASTIANINI Italtrans Racing Team Kalex 1'54.173 0.782 / 0.066
12 Lorenzo BALDASSARRI Flexbox HP 40 Kalex 1'54.186 0.795 / 0.013
13 Thomas LUTHI Liqui Moly Intact GP Kalex 1'54.233 0.842 / 0.047
14 Simone CORSI MV Agusta Forward Racing MV Agusta 1'54.312 0.921 / 0.079
15 Edgar PONS Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 1'54.353 0.962 / 0.041
16 Augusto FERNANDEZ EG 0,0 Marc VDS Kalex 1'54.359 0.968 / 0.006
17 Stefano MANZI MV Agusta Forward Racing MV Agusta 1'54.456 1.065 / 0.097
18 Remy GARDNER Onexox TKKR SAG Team Kalex 1'54.465 1.074 / 0.009
19 Hafizh SYAHRIN Kipin Energy Aspar Team Moto2 Speed Up 1'54.478 1.087 / 0.013
20 Tetsuta NAGASHIMA Red Bull KTM Ajo Kalex 1'54.515 1.124 / 0.037
21 Bo BENDSNEYDER NTS RW Racing GP NTS 1'54.595 1.204 / 0.080
22 Marcos RAMIREZ Tennor American Racing Kalex 1'54.746 1.355 / 0.151
23 Xavi VIERGE Petronas Sprinta Racing Kalex 1'55.231 1.840 / 0.485
24 Somkiat CHANTRA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 1'55.451 2.060 / 0.220
25 Andi Farid IZDIHAR IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 1'55.951 2.560 / 0.500
26 Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing Team Kalex 1'56.049 2.658 / 0.098
27 Nicolò BULEGA Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 1'56.113 2.722 / 0.064
28 Xavi CARDELUS Kipin Energy Aspar Team Moto2 Speed Up 1'56.772 3.381 / 0.659
29 Piotr BIESIEKIRSKI NTS RW Racing GP NTS 1'56.900 3.509 / 0.128
30 Kasma DANIEL Onexox TKKR SAG Team Kalex 1'57.756 4.365 / 0.856


A 2. szabadedzés végeredménye:
 
1 Fabio DI GIANNANTONIO MB Conveyors Speed Up Speed Up 1'52.748  
2 Marco BEZZECCHI SKY Racing Team VR46 Kalex 1'52.793 0.045 / 0.045
3 Sam LOWES EG 0,0 Marc VDS Kalex 1'52.854 0.106 / 0.061
4 Edgar PONS Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 1'53.017 0.269 / 0.163
5 Luca MARINI SKY Racing Team VR46 Kalex 1'53.048 0.300 / 0.031
6 Enea BASTIANINI Italtrans Racing Team Kalex 1'53.140 0.392 / 0.092
7 Marcos RAMIREZ Tennor American Racing Kalex 1'53.253 0.505 / 0.113
8 Remy GARDNER Onexox TKKR SAG Team Kalex 1'53.254 0.506 / 0.001
9 Jorge MARTIN Red Bull KTM Ajo Kalex 1'53.325 0.577 / 0.071
10 Joe ROBERTS Tennor American Racing Kalex 1'53.334 0.586 / 0.009
11 Jorge NAVARRO MB Conveyors Speed Up Speed Up 1'53.344 0.596 / 0.010
12 Marcel SCHROTTER Liqui Moly Intact GP Kalex 1'53.459 0.711 / 0.115
13 Hector GARZO Flexbox HP 40 Kalex 1'53.517 0.769 / 0.058
14 Jake DIXON Petronas Sprinta Racing Kalex 1'53.538 0.790 / 0.021
15 Tetsuta NAGASHIMA Red Bull KTM Ajo Kalex 1'53.775 1.027 / 0.237
16 Bo BENDSNEYDER NTS RW Racing GP NTS 1'53.801 1.053 / 0.026
17 Stefano MANZI MV Agusta Forward Racing MV Agusta 1'53.804 1.056 / 0.003
18 Thomas LUTHI Liqui Moly Intact GP Kalex 1'53.905 1.157 / 0.101
19 Somkiat CHANTRA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 1'53.931 1.183 / 0.026
20 Augusto FERNANDEZ EG 0,0 Marc VDS Kalex 1'53.941 1.193 / 0.010
21 Xavi VIERGE Petronas Sprinta Racing Kalex 1'53.999 1.251 / 0.058
22 Nicolò BULEGA Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 1'54.167 1.419 / 0.168
23 Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing Team Kalex 1'54.519 1.771 / 0.352
24 Hafizh SYAHRIN Kipin Energy Aspar Team Moto2 Speed Up 1'54.559 1.811 / 0.040
25 Lorenzo BALDASSARRI Flexbox HP 40 Kalex 1'54.741 1.993 / 0.182
26 Simone CORSI MV Agusta Forward Racing MV Agusta 1'55.106 2.358 / 0.365
27 Xavi CARDELUS Kipin Energy Aspar Team Moto2 Speed Up 1'55.452 2.704 / 0.346
28 Andi Farid IZDIHAR IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 1'55.542 2.794 / 0.090
29 Piotr BIESIEKIRSKI NTS RW Racing GP NTS 1'56.022 3.274 / 0.480
30 Kasma DANIEL Onexox TKKR SAG Team Kalex 1'56.244 3.496 / 0.222

Fotó: MB Conveyors Speed Up


Hozzászólások