Moto3

Dráma a Moto3 futamán – Arenas előnye elolvadt, Ogura akkor villantott, amikor kellett

Mondhatnánk úgy is, hogy “csillaghullás” történt a Moto3 valenciai futamán, hiszen több vb-esélyes, vagy éppen utóbbi futamokon jól teljesítő pilóta volt kénytelen idő előtt feladni a küzdelmeket. A versenyt egyébként Raul Fernandez nyerte Sergio Garcia és Ai Ogura előtt.
Ahogyan az az időjárás előrejelzések szerint várható volt a Moto3 mezőnye száraz pályán kezdte a versenynapot, John McPheevel a pole poízcióban. Az angol motorosnak borzalmasan sikerült a rajt, hiszen tulajdonképpen egyből (az első pár kanyar után) már csak a tizedik volt, ellentétben Viettivel, aki nagyon megindult. A jövőre már Moto2-ben, Luca Marini helyén szereplő olasz mindössze a második kör első feléig élvezhette az élmezőny “vendégszeretetét” ugyanis motorja eleje elment, bukott, a földön sodródva pedig magával vitte Lopezt is, aki szintén a kavicságyban kötött ki. Ami azonban ennél is nagyobb drámának bizonyult, hogy a baleset során eltalálták Albert Arenas motorját, akinek a jobb kipufogójával támadt problémája és folyamatos visszacsúszást követően kiállni kényszerült a boxba. A körök folyamatosan teltek, miközben Arenas csapata próbálta villámtempóban verenyképessé varázsolni a KTM-et. Arenas bár vissza tudott állni a futamba, azonban nagyjából négy kör hátrányban talán mondani sem kell, hogy az utolsó helyre (28. pozíció) tudott csak visszatértni.
  Ogurától már nagyon kellett egy jó eredmény, a japán motoros pedig akkor tette oda magát, amikor a legjobban kellett, így most már csak három pont a lemaradása Arenas mögött
 
Közben 19 körrel a leintés előtt a pole-ból induló John McPhee bukott, majd 5 körrel később az előző két futam győztese Jaume Masia. Az élen ezalatt Raul Fernandez magabiztos 2.5 másodperces előnyt épített ki magának üldözői (Arbolino, Ogura, Garcia) előtt. 11 körrel a leintés előtt az ötödik helyen motorozó Binder beérte a több kör hátrányban motorozó Arenast, aki azt mutatta a dél-afrikainak, hogy tapadjon rá, zárkózzanak együtt. Arenas közben megkapta a kék zászlót (tekintettel tetemes körhátrányára), hogy engedje el Bindert, azonban mivel ennek a spanyol nem tett eleget, ezért kizárták a futamból. A leintésig bár az üldöző hármas képes volt feljebb zárkózni Fernandezre, azonban végül gyakorlatilag gond nélkül nyert az Ajo Motorsport versenyzője, karrierje első világbajnoki győzelmét szerezve ezzel. A második helyen Sergio Garciát intette le a kockás zászló, míg a harmadik Ai Ogura lett. A japán motoros tehát akkor villantott, amikor a legjobban kellett tőle. AZ elmúlt pár verseny gyengélkedése után tulajdonképpen egycsapásra ledolgozta hátrányát Arenas-szal szemben, hiszen jelenleg mindössze három (!!!) egységgel vezeti a tabellát az Aspar Team motorosa a Honda Team Asia pilótája előtt. (Valencia előtt még tizenkilenc pontos előnye volt Arenasnak)
 
A futam végeredménye:
 
1 Raul FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo KTM  
2 Sergio GARCIA Estrella Galicia 0,0 HONDA 0.703
3 Ai OGURA Honda Team Asia HONDA 1.005
4 Tony ARBOLINO Rivacold Snipers Team HONDA 1.037
5 Darryn BINDER CIP Green Power KTM 13.392
6 Carlos TATAY Reale Avintia Moto3 KTM 13.424
7 Stefano NEPA Valresa Aspar Team Moto3 KTM 16.719
8 Jeremy ALCOBA Kömmerling Gresini Moto3 HONDA 16.824
9 Filip SALAC Rivacold Snipers Team HONDA 16.964
10 Ayumu SASAKI Red Bull KTM Tech 3 KTM 17.088
11 Riccardo ROSSI BOE Skull Rider Facile Energy KTM 17.344
12 Andrea MIGNO SKY Racing Team VR46 KTM 17.467
13 Romano FENATI Sterilgarda Max Racing Team HUSQVARNA 17.589
14 Deniz ÖNCÜ Red Bull KTM Tech 3 KTM 18.191
15 Gabriel RODRIGO Kömmerling Gresini Moto3 HONDA 18.358
16 Ryusei YAMANAKA Estrella Galicia 0,0 HONDA 18.441
17 Yuki KUNII Honda Team Asia HONDA 19.128
18 Jason DUPASQUIER CarXpert PruestelGP KTM 19.583
19 Davide PIZZOLI BOE Skull Rider Facile Energy KTM 27.457
20 Barry BALTUS CarXpert PruestelGP KTM 27.836
21 Maximilian KOFLER CIP Green Power KTM 31.328
22 Khairul Idham PAWI Petronas Sprinta Racing HONDA 31.661
23 Celestino VIETTI SKY Racing Team VR46 KTM 1'20.533
  Niccolò ANTONELLI SIC58 Squadra Corse HONDA 7 laps
  Kaito TOBA Red Bull KTM Ajo KTM 7 laps
  Tatsuki SUZUKI SIC58 Squadra Corse HONDA 10 laps
  Dennis FOGGIA Leopard Racing HONDA 10 laps
  Jaume MASIA Leopard Racing HONDA 14 laps
  John MCPHEE Petronas Sprinta Racing HONDA 19 laps
  Alonso LOPEZ Sterilgarda Max Racing Team HUSQVARNA 21 laps
  Albert ARENAS Valresa Aspar Team Moto3 KTM  

Fotó: MotoGP Media
 


Hozzászólások