MotoGP

Fausto Gresini légzési nehézségekkel küzd

A Gresini Racing tulajdonosát és egyben csapatfőnökét továbbra is a Bolognában, intenzív osztályon ápolják. Az orvosok elmondása szerint Fausto Gresini tudatánál van, azonban nyugtatózzák.
Az 59 éves olasz szakember továbbra is lélegeztőgépen van, illetve a hírek szerint egy bizonyos fajta tüdőgyulladást is diagnosztizáltak nála. Fausto Gresini állapota változatlanul kritikus, azonban stabil. Orvosa a következőképpen nyilatkozott róla: "Fausto Gresini egészségi állaptát jelenleg igen komoly légzési nehézségek jellemzik. A vizsgálatok kimutatták, hogy a tüdőgyulladás még fennáll nála, ezért lélegeztetőgép, valamint nyugtatók használata szükséges. Mindez lehetővé teszi, hogy a megfelelő mennyiségű oxigén jusson a vérébe.” – mondta a bolgonai intenzív osztály orvosa, Dr. Nicola Cilloni.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hogyan és mikor javulhat Fausto Gresini állapota, mindenesetre bizonyára az egész MotoGP paddock abban reménykedik, hogy épen és egészségesen hagyhatja majd el a kórházat. Az olasz szakember ugyanis nagy terveket szövöget csapatával, hiszen már bejelentették, hogy idén év végén pontot tesznek az Apriliával való együttműködésük végére és jövőre már más márkával kívánnak rajthoz állni a királykategóriában. Azt egyelőre nem tudni, hogy mely másik gyártóval szerződnek majd.

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások