Egyéb motorsport

FIM / AMA SX: Roczen-tripla Indianapolisban

A bajnokság éllovasa, a hondás német Ken Roczen mesterhármast állított be Indianapolisban - a harmadik ottani versenyt is megnyerte.
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezték az indianapolisi Lucas Oil stadionban az FIM világbajnoki státusszal is rendelkező Amerikai Szuperkrosszbajnokság hatodik fordulóját, mely az indianapolisi triplaforduló záróversenye volt. 

Ezúttal is hiányzott a mezőnyből a hondás Chase Sexton és a husqvarnás brit Dean Wilson - még mindig nem épültek fel teljesen a korábbi sérüléseikből. A suzukis Brandon Hartranft pedig a harmadik houstoni forduló után ismét kimaradt a legjobb 22-ből, nem tudta kvalifikálni magát a főversenyre.

A holeshot-ot csak hajszállal, de ismét a Gas Gas versenyzője, Justin Barcia szerezte meg - ám már a második kanyarban Ken Roczen állt az élen. A német, valamint Barcia, Cooper Webb, Adam Cianciarulo és Eli Tomac volt az első öt helyezett sorrendje az első körökben. A távolság hamarosan elkezdett nőni közöttük, csak Barcia tartotta Roczen tempóját - olyannyira, hogy egy kanyarban még össze is ütköztek, de nem vesztettek sok időt, folytatni tudták eredeti pozíciójukban. Később Tomac leelőzte csapattársát, és üldözőbe vette Webbet. Hátrébb, a hatodik helyért pedig a yamahás Malcolm Wilson és a KTM-es Marvin Musquin vívtak csatát. Cianciarulo leszakadt, és az élmezőny négyfőssé csökkent. Barcia egy hibáját kihasználva Webb leelőzte őt, és a Gas Gas-osnak így a kawasakis Tomackel kellett a harmadik helyért vívnia. Az ő csatájuknak - egyúttal dobogós esélyeiknek - egy bukás vetett végett: egy perccel a normál idő vége előtt Barcia egy akadály előtt elesett, miután a motorja összeért a lekörözött Vince Friese Hondájával, a mögötte érkező Tomac pedig már nem tudta elkerülni, így mindketten a földre kerültek. Tomac hamar folytatni tudta, és hetedikként ért célba, Barcia azonban a mezőny végéig esett vissza, és csak 19. lett. Az utolsó körben Webb próbált faragni a hátrányából, ám már nem sikerült, így Roczen zsinórban harmadik győzelmét szerezte. A dobogót a francia Musquin tette teljessé, a negyedik helyen Wilson, az ötödiken Cianciarulo futott be.

Folytatás egy hét múlva Floridában, az orlandói Camping World Stadionban.

Indianapolis 3, 450 SX, főverseny (26 kör) végeredménye:
 
1.  Ken Roczen GER Honda  
2.  Cooper Webb USA KTM +00.888
3.  Marvin Musquin FRA KTM +18.820
4.  Malcolm Stewart USA Yamaha +21.030
5.  Adam Cianciarulo USA Kawasaki +23.842
6.  Jason Anderson USA Husqvarna +25.876
7.  Eli Tomac USA Kawasaki +27.015
8.  Dylan Ferrandis FRA Yamaha +27.425
9.  Joey Savatgy USA KTM +33.477
10.  Zach Osborne USA Husqvarna +37.573
11.  Aaron Plessinger USA Yamaha +38.583
12.  Justin Brayton USA Honda +1 kör
13.  Broc Tickle USA Honda +1 kör
14.  Vince Friese USA Honda +1 kör
15.  Martin Davalos ECU KTM +1 kör
16.  Justin Bogle USA KTM +1 kör
17.  Kyle Chisholm USA Yamaha +2 kör
18.  Carlen Gardner USA Honda +2 kör
19.  Justin Barcia USA Gas Gas +2 kör
20.  Adam Enticknap USA Suzuki +2 kör
21.  Cade Clason USA Kawasaki +2 kör
22.  Benny Bloss USA Honda +10 kör
 


Angol nyelvű összefoglaló a versenyről
 
A 2021-es AMA SX - FIM SX világbajnokság 450SX kategória állása: 
 
1.  Ken Roczen GER Honda 138
2.  Cooper Webb USA KTM 122
3.  Eli Tomac USA Kawasaki 114
4.  Adam Cianciarulo USA Kawasaki 105
5.  Justin Barcia USA Gas Gas 96
6.  Dylan Ferrandis FRA Yamaha 96
7.  Malcolm Stewart USA Yamaha 95
8.  Marvin Musquin FRA KTM 94
9.  Zach Osborne USA Husqvarna 87
10.  Aaron Plessinger USA Yamaha 82
11.  Justin Brayton USA Honda 74
12.  Jason Anderson USA Husqvarna 67
13.  Joey Savatgy USA KTM 67
14.  Broc Tickle USA Honda 52
15.  Martin Davalos ECU KTM 37
16.  Dean Wilson GBR Husqvarna 35
17.  Kyle Chisholm USA Yamaha 35
18.  Vince Friese USA Honda 34
19.  Benny Bloss USA Honda 27
20.  Justin Bogle USA KTM 24
21.  Brandon Hartranft USA Suzuki 19
22.  Carlen Gardner USA Honda 12
23.  Chase Sexton USA Honda 10
24.  Alex Ray USA Kawasaki 9
25.  Adam Enticknap USA Suzuki 7
26.  Cade Clason USA Kawasaki 4
27.  Austin Politelli USA Honda 3
 

Fotó: Align Media


Hozzászólások