Egyéb motorsport

FIM / AMA SX: Webb győzött, és vezeti a pontversenyt

A 2019-es bajnok győzelmével zárult az első arlingtoni forduló, amellyel a tabellán is átvette a vezetést.
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezték az Amerikai Szuperkrossz-bajnokság (egyben FIM világbajnokság) tizedik fordulóját a Texas állambeli Arlingtonban található AT&T Stadionban. 

Továbbra is hiányzott sérülés miatt Zach Osborne, Adam Cianciarulo és Adam Enticknap, míg a KTM gyári versenyzője, a francia Marvin Musquin az egyik előfutamon történt bukása miatt kényszerült kihagyni a főfutamot.
A holeshot-ot a Husqvarna brit versenyzője, Dean Wilson szerezte meg, de a KTM-es Cooper Webb már a következő kanyarban elvette tőle az elsőséget - amit aztán a kockás zászlóig már nem is adott át senkinek. Gyengén rajtolt a listavezető hondás Ken Roczen, valamint a kawasakis címvédő Eli Tomac is, akik a középmezőnybe keveredtek vissza. A Yamaha számára borzalmasan alakult a futam: négy perc után Malcolm Stewart, hat perc után pedig Dylan Ferrandis esett el - mindketten a husqvarnás Jason Andersonnal ütköztek össze! Stewart bukása látványos volt, ám a mezőny végéről, de tudta folytatni - Ferrandis azonban már nem volt ilyen szerencsés, a verseny feladására kényszerült. Webb kényelmesen motorozott elől, mögötte második helyen a Gas Gas-os Barcia haladt. A harmadik helyért nagy csatát vívott a hondás Chase Sexton és a Anderson, az ötödik helyért pedig a yamahás Plessinger és a husqvarnás Wilson vívtak - akikre szépen felzárkózott Roczen. Anderson le tudta szakítani Sextont, Plessinger pedig Wilsont, akit aztán Roczen, a KTM-es Savatgy és Tomac is leelőzött. 
Már nem változott a sorrend: Webb kényelmes győzelmet aratott, Barcia kényelmes ezüstérmet szerzett, Anderson pedig idén először állhatott dobogóra.
 
Idei negyedik győzelmével Webb átvette a vezetést a tabellán, hét ponttal előzi meg Roczent, és 33-al Tomacet. A következő versenyt ugyanitt rendezik, kedd este - magyar idő szerint szerda hajnalban. 

Arlington 1, 450 SX, főverseny (28 kör) végeredménye:
 
1.  Cooper Webb USA   KTM
2.  Justin Barcia USA + 04.013 GasGas
3.  Jason Anderson USA + 08.248 Husqvarna
4.  Chase Sexton USA + 12.539 Honda
5.  Aaron Plessinger USA + 15.590 Yamaha
6.  Ken Roczen GER + 19.840 Honda
7.  Joey Savatgy USA + 23.862 KTM
8.  Eli Tomac USA + 30.527 Kawasaki
9.  Dean Wilson GBR + 34.253 Husqvarna
10.  Martin Davalos ECU + 38.003 KTM
11.  Vince Friese USA + 40.269 Honda
12.  Justin Bogle USA + 43.219 KTM
13.  Justin Brayton USA + 1 kör Honda
14.  Malcolm Stewart USA + 1 kör Yamaha
15.  Kyle Chisholm USA + 1 kör Yamaha
16.  Max Anstie GBR + 1 kör Suzuki
17.  Alex Ray USA + 2 kör Kawasaki
18.  Kevin Moranz USA + 2 kör KTM
19.  Cade Clason USA + 2 kör Kawasaki
20.  Benny Bloss USA + 3 kör Honda
21.  Scott Champion USA + 4 kör Yamaha
22.  Dylan Ferrandis FRA + 21 kör Yamaha
 

A verseny angol nyelvű összefoglalója

A 2021-es AMA SX - FIM SX világbajnokság 450SX kategória állása:
 
1.  Cooper Webb USA KTM 223
2.  Ken Roczen GER Honda 216
3.  Eli Tomac USA Kawasaki 190
4.  Justin Barcia USA Gas Gas 176
5.  Aaron Plessinger USA Yamaha 152
6.  Malcolm Stewart USA Yamaha 152
7.  Jason Anderson USA Husqvarna 137
8.  Marvin Musquin FRA KTM 135
9.  Zach Osborne USA Husqvarna 123
10.  Dylan Ferrandis FRA Yamaha 122
11.  Adam Cianciarulo USA Kawasaki 120
12.  Joey Savatgy USA KTM 111
13.  Justin Brayton USA Honda 96
14.  Dean Wilson GBR Husqvarna 84
15.  Vince Friese USA Honda 72
16.  Martin Davalos ECU KTM 70
17.  Justin Bogle USA KTM 67
18.  Broc Tickle USA Honda 63
19.  Kyle Chisholm USA Yamaha 56
20.  Benny Bloss USA Honda 48
21.  Chase Sexton USA Honda 44
22.  Brandon Hartranft USA Suzuki 23
23.  Max Anstie GBR Suzuki 21
24.  Shane McElrath USA Honda 15
25.  Alex Ray USA Kawasaki 15
26.  Carlen Gardner USA Honda 12
27.  Cade Clason USA Kawasaki 11
28.  Mitchell Oldenburg USA Honda 8
29.  Adam Enticknap USA Suzuki 7
30.  Kevin Moranz USA KTM 5
31.  Justin Starling USA KTM 3
32.  Austin Politelli USA Honda 3
33.  Fredrik Noren SWE Kawasaki 2
34.  Scott Champion USA Yamaha 2
35.  Tyler Bowers USA Kawasaki 1

Fotó: Align Media


Hozzászólások