Moto2

Gardner: “Volt pár könnycsepp a sisak alatt”

Remy Gardner a 97. világbajnoki futamán szerezte meg pályafutása első vb-győzelmét, méghozzá a 2020-as szezonzáró versenyen. Az ausztrál motoros idén már a Red Bull KTM Ajo Motorsport színeiben versenyez majd.
Gardner 2014-ben debütált a Moto3-ban, első teljes szezonját pedig 2015-ben futotta a legkisebb kategóriában. A középső géposztályban 2016 óta szerepel, eddigi legjobb év végi eredményét pedig 2020-ban érte el, amikor hatodikként zárt a pontversenyben. Ugyancsak a legutóbbi szezonhoz köthető eddigi legjobb futama is, hiszen a szezonzáró portimaói nagydíjon megszerezte pályafutása első világbajnoki győzelmét. Ez kétségkívül minden motoros számára meghatározó mérföldkőnek számít, amelyet követően eldől az is, hogy lesz-e folytatása ennek a kiváló teljesítménynek. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy ezzel az eredménnyel vagy kiszakadt a zsák és elkezdenek jönni a jobbnál jobb eredmények, vagy csak egy kiugró teljesítményről beszélhetünk. Erre idén alighanem választ kapunk Gardner esetében. Az ausztrál motoros élete első világbajnoki győzelmével járó érzéseket idézte fel az előző évből, mely elmondása szerint óriási terhet vett le a válláról. “Két jó, azonban igen nehéz éven vagyunk túl, mely során a győzelem általában elkerült minket. Amikor áthaladtam a célvonalon, akkor éreztem, hogy megkönnyebülök és hatalmas teher esik le a vállamról. Tagadhatatlan, hogy volt pár könnycsepp a sisak alatt. Több igény kemény év telt el, úgyhogy a győzelem megérintette a szívem.” – mondta Gardner. A ausztrál versenyző nem kizárt, hogy 2022-ben már a királykategóriában fog versenyezni, hiszen már most lehet olyan hangokat hallani, melyek szerint Gardner stílusa kiválóan passzolna a MotoGP gépekhez, valamint többen is úgy vélik, hogy jó lehetne a top kategóriában. Nem véletlen, hogy pont a Red Bull KTM Ajo Motorsport színeiben folytatja jövőre, hiszen megfelelő eredmények esetében talán egyenes út vezethet számára pont egy KTM nyergébe a legnagyobb géposztályban.

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások