Egyéb motorsport

Györfi Alen: „Célom, hogy ott legyek a végén a legjobb ötben”

A sportélet beindulása végre-valahára Györfi Alen számára is elhozza a versenyekre való visszatérését. A 2007-es Európa-bajnok ugyanis a Yamaha R6-os nyergében a hétvégén ott lesz a Pannoniaringen, ahol az Alpok Adria Bajnokság szezonnyitóját rendezik meg. Alen úgy véli, most az a legfontosabb, hogy visszajöjjenek az érzései a versenyzést illetően, és stábjával a lehető legjobb szereplést tűzte ki maga elé.
A Györfi Alen alapította Forty Racing számára a 2020-as esztendő messze nem úgy alakult a nyár elejéig, ahogy azt az év elején a 2007-es Európa-bajnok eltervezte. A koronavírus-járvány visszaszorulását követően azonban előbb tesztelt a Pannoniaringen, majd bejelentette, hogy egy nagy összefogásnak köszönhetően még az idén visszatérhet legalább egy futam erejéig a Supersport-vb mezőnyébe. Persze, az idei fő „attrakció” az októberre tolódott legendás Daytona 200 lesz továbbra is a Kiskunhalason élő motorversenyző számára. Ám most már az is biztos, hogy a fenti, nagyon komoly erőpróbára sem akárhol fog felkészülni Alen, ugyanis már ezen a hétvégén rajthoz áll az Alpok Adria Bajnokság – amely Európa Kupa is egyben – szezonnyitóján. A Pannoniaringen rendezendő versenyhétvégén a Stock 600-as kategóriában indul a jól ismert Yamaha R6-os nyergében. Pontosan tudja, ahhoz, hogy céljait elérje a csonka idei idényben, még rengeteget kell dolgoznia, ám a stábja – Bán Robi és Győrffy Álmos – segítségével már ezen a hétvégén is ott akar lenni a leintéskor a legjobbak között.
Györfi Alen csapatfőnök: „Mondanom sem kell, hogy nagyon örülünk annak, hogy végre versenyezhetünk, és elkezdődhet a csata az idei csonka szezonban. A teszteken elégedettek voltunk a köridőkkel és a Yamaha teljesítményével, igaz, más az edzés, és nagyon más a verseny. Ha valóra akarjuk váltani az álmainkat, akkor még rengeteg munka vár ránk. Az Alpok Adria Bajnokság remek felkészülést jelent az októberi Daytona 200-as viadal mellett az idei Supersport-világbajnokság futamára is. Persze, mindez nem azt jelenti, hogy a hétvégén nem fogok mindent kiadni magamból. Ugyanakkor a járvány felerősödése miatt egyelőre azt sem tudjuk, hogy lesz-e egyáltalán folytatás. Mivel tavaly versenyeztem utoljára, így elsősorban edzésnek, felkészülésnek fogom fel a hétvégét, ahol versenykörülmények között szeretnénk a motor legjobb beállításait megtalálni. Bízom benne, hogy tapasztalt versenyzőként hamar visszajönnek azok az érzések, amikre nagy szükségem lesz egy ilyen kemény mezőnyben. Én sem fiatalodom, így bizony nekem is kell idő ahhoz, hogy megtaláljam a formámat. Természetesen a név kötelez, így nem a mezőnyben való poroszkálás lesz a célom a Pannoniaringen, hanem abban hiszek, hogy amikor véget ér a verseny, akkor ott leszek a legjobb ötben.”

(x) Forty Racing Média


Hozzászólások