Egyéb motorsport

Györfi Alen: „Nagyon büszke vagyok a tanítványomra, Varga Tibire”

A Forty Racing ifjú tehetsége, Varga Tibi végre letehette a névjegyét a Dorna által szervezett utánpótlás-sorozatban, a Northern Talent Cup-ban. Az Oschersleben-ben rendezett idény előtti teszten a 23 fős mezőnyben a 4. legjobb időt motorozta a fiatal versenyző.
A korábbi Európa-bajnok, Györfi Alen által alapított Forty Racing 13 éves tehetségét, Varga Tibit az eddigi eredményei alapján számára is eljött a nagy pillanat, és meghívást kapott az idei szezonra a Northern Talent Cup (NTC) mezőnyébe. A DORNA szervezésében 12 és 17 éves kor közöttiek állhatnak rajthoz az eredetileg hét, míg a jelenlegi járványügyi feltételek mellett a három versenyhétvégéből álló bajnokságban. Valamennyi meghívott fiatal KTM RC4-R versenymotorokkal száguld, és tizenegy országból összesen 23 ifjú tehetséget választottak ki a sorozatban való részvételre.

Varga Tibi és a Forty Racing teljes stábja – Györfi Alen , Györffy Álmos és Bán Róbert – már túl is esett a sorozat szezon előtti tesztjén. Oschersleben-ben 2 nap alatt több mint 150 kört teljesítettek a fiatal tehetségek. Tibi egészen meseszerű teljesítményt nyújtott, ugyanis úgy érte el a negyedik legjobb köridőt a mezőny 3. legfiatalabb és a legalacsonyabb versenyzőjeként, hogy ezen a pályán még sosem körözött a mostani teszt előtt, ráadásul a versenymotorját is csak nemrég kapta meg. Egy biztos, az ifjú titán hamar felvette a mezőny ritmusát.

Györfi Alen csapatfőnök: A teszten mutatott teljesítménye miatt nagyon büszke vagyok a tanítványomra! Sokat dolgoztunk az egész csapattal azért, hogy így helyt tudjunk állni. Jól tudjuk, hogy ez még nem versenyhétvége volt, de Tibi és a csapat számára is remek alapot ad a most elért negyedik hely. Nagyon örülök annak, hogy a csapatom tagja egy ilyen lehetőséget kapott, hiszen ha eredményesen szerepel, az akár döntően befolyásolhatja a jövőbeni szereplését is. Keményen dolgozunk tovább, motiváltak vagyunk és mindent megteszünk azért, hogy méltóképpen képviseljük ezen a szinten a magyar motorsportot.”

Varga Tibi motorversenyző: Nagyon jól éreztem magam a teszten, és örülök neki, hogy mindenki ott lehetett velem és segített nekem a csapatból! Számomra ez azért fontos, mivel év közben így készültünk, és amíg a csapat mindenben támogat, én megpróbálok minden pillanatban száz százalékot nyújtani. Nagyön örülök a negyedik időnek, de pontosan tudom, ha ehhez hasonló eredményt szeretnék elérni a versenyeken, akkor bizony rengeteget kell még fejlődnöm, hiszen a teljes mezőny nagyon gyors. Köszönöm a csapatomnak és a szponzoraimnak a támogatást, valamint azt, hogy sokan szurkolnak nekem.”

(x) Forty Racing Média


Hozzászólások