MotoGP

Győzelemmel debütálni a királykategóriában

23 évvel ezelőtt olyasmit csinált Max Biaggi, amit azóta senki sem - és előtte is csak kevesen.
A tegnapi Dohai Nagydíjon Jorge Martin közel állt ahhoz, hogy már élete második királykategóriás versenyén győzelmet szerezzen. Ettől az álomszerű teljesítménytől a gumikkal jobban gazdálkodó Fabio Quartararo megfosztotta, de így is elismerésre méltó a teljesítménye. Utoljára Marc Marquez kezdett ilyen szépen újoncként - ő már élete második királykategóriás versenyén, a 2013-as Amerikai Nagydíjon győzni tudott, a debütálásakor "csak" harmadik lett, Jorge Lorenzo és Valentino Rossi mögött.
Illetve meg kell említsük Johann Zarcot, aki élete első MotoGP-futamán, a 2017-es Katari Nagydíjon magabiztosan vezetett - egészen addig, amíg el nem esett. 

Ám lehetséges olyan is, hogy valaki rögtön, a királykategóriás debütálásakor futamgyőzelmet szerez - ennek éppen ma van az évfordulója.
23 évvel ezelőtt ezen a napon, április 05-én rendezték az 1998-as Gyorsasági Motoros Világbajnokság szezonnyitó fordulóját, a Japán Nagydíjat a suzukai pályán.
Ekkor debütált az 500 köbcentis kategóriában a korábbi négyszeres 250-es világbajnok, az olasz Max Biaggi. A "Kalóz" három év Aprilia és egy év Honda után lépett fel a királykategóriába - mely váltásnak már igencsak ideje volt. Csak géposztályt váltott, mást nem: maradt a Honda legendás mérnökzsenije, Erv Kanemoto hondás csapatában, Marlboro színekben.
Négy, zsinórban szerzett középső géposztályos bajnoki cím után az ember gondolja, hogy az illető jól szerepel majd a legnagyobbak közt is, de amit Biaggi csinált, az mindenkit lenyűgözött.
A "Római uralkodó" becenévvel is illetett versenyző ugyanis nemcsak a rajtelsőséget, de a leggyorsabb kört és a futamgyőzelmet is megszerezte, rögtön legelső királykategóriás futamán!! Egy gyengécske rajtot követően pár kör alatt lenyomta az elé kerülő yamahásokat: Noriyuki Hagát, Norick Abét és Kyoji Nanbát, majd az élreállt, és a futam végéig ki sem engedte a kezéből az elsőséget! A géposztály akkori uralkodója, minden idők legeredményesebb kétütemű versenyzője, Mick Doohan a negyedik rajthelyről indult, de a futamon nem volt dobogóközelben sem, aztán hat körrel a vége előtt műszaki hiba miatt fel kellett, hogy adja a versenyt. 
Biaggi közel öt másodperccel győzött a Repsol Honda helyi menője, Tadayuki Okada, valamint a Yamahával induló szabadkártyás Noriyuki Haga előtt. Érdekesség: mivel aznap a 125 és a 250 köbcentis versenyeken kizárólag japán versenyzők álltak dobogóra, így az 1998-as Japán GP-n Biaggi volt az egyetlen nem japán motoros a díjkiosztón.
 
Az 1998-as Japán Nagydíj 500 köbcentiméteres géposztály versenyének végeredménye:
 
1 Max Biaggi Marlboro Team Kanemoto Honda 44:59.478
2 Tadayuki Okada Repsol Honda Honda +5.416
3 Noriyuki Haga Yamaha Racing Team Yamaha +5.502
4 Alex Crivillé Repsol Honda Honda +10.532
5 Kyoji Nanba Yamaha Team Rainey Yamaha +10.879
6 Nobuatsu Aoki Suzuki Grand Prix Team Suzuki +13.479
7 Alex Barros Honda Gresini Honda +20.266
8 Carlos Checa Movistar Honda Pons Honda +20.439
9 Simon Crafar Red Bull Yamaha WCM Yamaha +20.773
10 Sete Gibernau Repsol Honda Honda +47.101
11 Kenny Roberts, Jr. Team Roberts Modenas KR3 +1:13.558
12 Doriano Romboni MuZ Roc Rennen Sport MuZ +1:22.856
13 John Kocinski Movistar Honda Pons Honda +1:24.964
14 Norick Abe Yamaha Team Rainey Yamaha +1:25.293
15 Juan Borja Shell Advance Racing Honda +1:59.992
16 Fabio Carpani Team Polini Inoxmacel Honda +1 kör
DNF Mick Doohan Repsol Honda Honda  
DNF Sebastien Gimbert Tecmas Honda Elf Honda  
DNF Scott Smart Team Millar Honda Britain Honda  
DNF Jurgen van den Goorbergh Dee Cee Jeans Racing Team Honda  
DNF Matt Wait FCC TSR Honda  
DNF Keiichi Kitagawa Suzuki Grand Prix Team Suzuki  
DNF Garry McCoy Shell Advance Racing Honda  
DNF Ralf Waldmann Team Roberts Modenas KR3  
DNS Régis Laconi Red Bull Yamaha WCM Yamaha  
 

Rövid összefoglaló a versenyről (beágyazva nem tekinthető meg, a "Lejátszás a YouTube-on / Watch on YouTube"-ra kell kattintani)

Bár úgy tűnt, hogy megtörténik a korszakváltás, és ez a körszakállas olasz fiatalember letaszítja a trónról Doohant, ez végül nem történt meg: a szezonban Biaggi csupán egyszer győzött ezután, a Cseh Nagydíjon, év végén pedig második lett. Pedig három futammal a szezon vége előtt még ő állt a tabella élén - ám Doohan mindhárom versenyt megnyerte, Biaggi pedig még dobogóra sem állt, így ötödjére (és egyben utoljára) is az ausztrál legendáé lett a bajnoki cím. A következő négy évben Biaggi Yamahával versenyzett, amellyel, bár több futamgyőzelmet - és óriási rajongótábort - szerzett, a királykategória világbajnoki címe végül nem lett az övé, még a Hondára történő visszaváltása után sem. 

Ezt a bravúrt tehát azóta senki sem tudta megismételni - még az olyan legendásan jó újoncok sem, mint Valentino Rossi, Dani Pedrosa, Jorge Lorenzo, vagy Marc Marquez sem. Lorenzo megszerezte ugyan a pole pozíciót élete első királykategóriás versenyén, a 2008-as Katari Nagydíjon, a versenyen azonban "csak" második lett a ducatis Casey Stoner mögött.

De ez teljesítmény annyira ritkaságszámba megy, hogy Biaggi előtt is csak négy versenyzőnek sikerült első királykategóriás futamukon győzelmet szerezni (ez mind az 500 köbcentis kategória, a négyütemű korszakban még senki sem debütált győzelemmel):

Harold Daniell (1949 Man-szigeti TT - bár ez volt a legelső GP, így itt mindenki újoncnak számított)
Geoff Duke (1950 Man-szigeti TT)
Umberto Masetti (1950 Belga Nagydíj)
Jarno Saarinen (1973 Francia Nagydíj)

Végül még egy érdekesség: az 1998-as Japán Nagydíjon debütált Valentino Rossi - ő még a 250 köbcentis kategóriában, miután megnyerte az előző évi 125 köbcentis világbajnoki címet. A Doktor nem szerzett pontot, a hetedik helyről rajtolva a 10. körben kiesett. A versenyt a szabadkártyás Daijiro Kato nyerte, Shinya Nakano és Naoki Matsudo előtt.
 
 Rossi az első 250-es bevetésén

Fotó: p300.it, daidegas.it, OHE Satoshi


Hozzászólások