Herta szerezte meg a második pole-t Ohióban

Rengetegen kerültek bajba az eső miatt.
Krizsa Gergő 2020-09-13 18:33:00
A második mid-ohiói időmérő edzéssel folytatódott az IndyCar egyetlen szeptemberi versenyhétvégéje. A pályát áztató eső miatt nagyjából fél órával megcsúszott a kezdés, azonban nagy nehezen végre kihajtottak a mezőny tagjai a pályára. Kezdetben Simon Pagenaud, Santino Ferrucci és Alexander Rossi álltak az élre, majd a pályán megforgó és ott ragadó Charlie Kimball miatt jött a piros zászló egy rövid időre. A restartnál Ferrucci vette át a vezetést Alex Palouval a nyomában, és Rossi, Graham Rahal, illetve Ryan Hunter-Reay is megelőzte a franciát.

 A B-csoport kezdésekor Jack Harvey szinte egyből lezúzta az autója hátulját, míg Will Power megforgott, így a többieknek várniuk kellett a gyorskörök megkezdésére. Az újraindítás sem volt túl sikeres, mert Patricio O’Ward pár másodperc után szinte egyből eldobta a McLarent, és emiatt jött megint a piros. Ezzel konkrétan annyi idő elment, hogy mindenkinek maximum két gyorskörre maradt ideje. Végül Colton Herta lett a leggyorsabb Scott Dixon, Felix Rosenqvist, Marco Andretti, Josef Newgarden, Rinus VeeKay, Zach Veach és Marcus Ericsson előtt. Végül 1,2 másodperccel megverte Ferrucci legjobb idejét, ezzel pedig megszerezte a pole-t.

A 2. időmérő edzés végeredménye:
Fotó: IndyCar Media
Krizsa Gergő
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend
Fast Lane

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
234
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
186
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
167
4
MotoGP
J. Zarco
Ducati
141
5
MotoGP
J. Miller
Ducati
140
Kövess minket
Podcast