MotoGP Sepang Teszt
Superbike Aragon

Hivatalos: Lecuona és Vierge a Honda 2022-es versenyzőpárosa

Az előzetes híreknek megfelelően a MotoGP középső, valamint legnagyobb géposztályából igazolt versenyzőket a Honda gyári Superbike csapata a következő szezonra.
P1race.hu 2021.10.26. 12:00:45
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a hírek szerinta Honda a MotoGP-ből kíván beújítani és egy jóval fiatalabb, teljesen új versenyzőpárossal nekivágni a jövő évnek. Ennek nyomán Lecuona és Vierge igazolását gyakorlatilag már akkor biztosra lehetett venni, azonban a HRC részéről a hivatalos megerősítésre egészen eddig várni kellett. Mit is kell azonban röviden tudni a két új hondás pilótáról? Először is két spanyolról van szó. Iker Lecuona januárban lesz még csak 22 éves, ment három teljes szezont a Moto2-ben, mielőtt 2020-ben végleg a MotoGP-be igazolt. Ott jelenleg is a Tech3 KTM színeiben húzza a gázt, de miután az osztrák márka bejelentette, hogy szatellit csapatukhoz Remy Gardner és Raul Fernandez érkezik, biztossá vált, hogy a fiatal spanyolnak távoznia kell az istállótól. Mivel másik GP alakulatnál nem talált magának helyet, a Moto2-be pedig nem szeretett volna visszatérni, ezért valószínűleg emiatt (is) köthetett ki a Honda Superbike csapatánál. Legjobb eredménye a MotoGP-ben egy hatodik hely, amit idén a második Osztrák nagydíjon szerzett, míg a Moto2-ben volt egy dobogós pozíciója a 2019-es Thai viadalon.
 
Xavi Vierge 2022 áprilisában tölti majd a 25 életévét. Régi motorosnak számít a Moto2-ben, ahol az idei a hatodik teljes szezonja. Ez idő alatt összesen négy dobogós helyet és három pole pozíciót szerzett, már ami a legjobb eredményeit illeti. Ő egyébként még 2015-ben nagy ígéretnek számított a középső kategóriát illetően, hiszen akkor a Tech3-vel második lett a CEV Moto2-es bajnokságban úgy, hogy hat futamot megnyert, és további négy dobogós helyet gyűjtött, vagyis amikor célba ért, azt rendre a top3-ban tette. Mindössze egyetlen nullázása volt, mely viszont igen sokba került neki, hiszen az év végi bajnok, Edgar Pons, épp megnyerte azt a versenyt. Érdekesség, hogy bár a 2015-ös CEV Moto2 bajnok Pons gyakorlatilag négy szezonon keresztül próbált megragadni a világbajnokságon (Moto2), azonban mivel legtöbbször a pontszerzés sem jött össze neki, ezért idén az ő nevét már nem is láthattuk a nevezők között.

Fotó: World Superbike Media
P1race.hu
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
278
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
252
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
208
4
MotoGP
J. Miller
Ducati
181
5
MotoGP
J. Zarco
Ducati
173
Kövess minket
Podcast