Hivatalos: Marini 2021-ben a MotoGP-ben Avintia szerződéssel, mégis VR46 színekben
Immáron hivatalossá vált, amit egyébként eddig is tudni lehetett, vagyis, hogy Luca Marini jövőre már a királykategóriában húzza majd a gáz. Igaz az olasz motoros szereplésének feltételei kapcsán változott pár részlet az előzetes hírekhez képest.Az Avintia Racing versenyzőpárosa tehát 2021-re teljesen lecserélődik, hiszen Johann Zarco a Pramac Racinghez szerződik, míg Esteve Rabat sorsa egyelőre kérdéses, annyi biztos, hogy az ő helyét veszi át Luca Marini, akinek partnere a szintén Moto2-ből érkező Enea Bastianini lesz. Utóbbi szerződtetését már korábban bejelentette az alakulat, a “Marini hír” hivatalossá válására azonban egészen mostanáig várni kellett, hiszen Rabatnak elviekben jövő év végéig szóló szerződése van (volt). Őt egyébként a Superbike-kal hozták szóba, azonban nem lehet még tudni, hogy ő valóban ott folytatja-e. Visszatérve azonban Marinire: Az olasz motoros a korábbi hírekkel eltérő feltételekkel írt elá az Avtintia Racinghez, hiszen eredetileg arról volt szó, hogy Raul Romero, a csapat tulajdonosa nem szeretne két különböző festésű motort a rajtrácson, vagyis egy nagyobb főszponzort akar csapatának, azon ez végül nem fog megvalósulni. Szponzori háttér szempontjából tehát hasonlóképpen megosztott lesz 2021-ben az alakulat, mint mondjuk az LCR Honda idén, ugyanis Marini SKY Racing Team VR46 színekben fog továbbra is menni (Bastianini hátteréről egyelőre nem tudni).
Rossi féltestvérének szerződtetésével bezárult tehát a kör a Ducatinál, hiszen mind a hat motorjukra immáron biztosan megvannak a versenyzőik a következő esztendőre. Azt lehet mondani, hogy az olasz márka nem fél újjal és egyben fiatalokkal próbálkozni, hiszen 2021-ben három újonc versenyzőjük is lesz (Jorge Martin, Enea Bastianini és Luca Marini) ráadásul hat pilótájuk 25 éves átlagéletkort produkál: A gyári csapatban Jakc Miller 25, Francesco Bagnaiai 24, a Pramac Racingnél Johann Zarco 31, Jorge Martin 23, az Avtiniánál pedig Enea Bastianini 23, míg Luca Marini 24 éves lesz a 2021-es szezon során. A királykategória mezőnyében most már egyetlen motor kapcsán maradt kérdés: Mi lesz az Apriliánál papíron Andrea Iannone motorjának sorsa. Emellett természetesen az sem mellékes, hogy végül is Andrea Dovizioso mely gyártó (vélhetően) tesztversenyzője lesz jövőre.
Fotó: MotoGP Media
