Egyéb motorsport

Hivatalos: Mr. Motokrossz év végén visszavonul

A kilencszeres világbajnok Tony Cairoli bejelentette visszavonulását, így a motokrossz történetének egyik (ha nem a legjobb) legjobb versenyzője akasztja szögre a bukósisakot.
Röviden és tömören: Tony Cairoli motokrossz berkeken belül olyan szerepet foglal el, mint a MotoGP-ben Valentino Rossi, a Superbike-ban Jonathan Rea, vagy éppen a Forma1-ben Michael Schumacher. Az olasz versenyző neve egyet jelent a szakággal, sikerei pedig nem csupán elévülhetetlenek, de egyúttal megkérdőjelezhetetlenek is. A hamarosan 36. születésnapját ünneplő Cairoli és a KTM közösen jelentették be a már most legendának számító pilóta visszavonulását, aki összesen kilenc világbajnoki címet szerzett eddig, és még mindig harcban van a tizedik bajnoki aranyért. Mindemellett 93 futamgyőzelem fűződik a nevéhez, ráadásul mindezt két márkával érte el. 2004 és 2009 között Yamahával versenyzett, 2010 óta pedig a KTM arca.
 
„Ez nem egy egyszerű döntés. Mindig is mondtam, hogy a számok és a statisztikák nem jelentenek annyit nekem. Azt gondolom, hogy számomra és a családomnak is az volt a legfőbb cél, hogy egy világbajnoki címet nyerjek, úgyhogy igen különlegesnek gondolom, hogy egy ilyen karrierem lehetett. Úgy érzem ez a megfelelő idő abbahagyni. Körülöttem minden azt sugallja, hogy ez a jó döntés, idén pedig még mindig próbáljuk megnyerni a bajnokságot, szóval a motivációm igen magas. Szeretnék mindenkinek, aki csak támogatott engem azóta, hogy a világbajnokságra jöttem és egyúttal az utam során, köszönetet mondani. Nagyon sok nevet mondhatnék és természetesen a szurkolóktól jövő szeretet is rengeteg jelent. Már az első naptól fogva a KTM család tagjának éreztem magam és bár kissé másként ugyan, de folytatjuk majd a közös munkát. Rengeteg a tennivaló az életben 2021 után, de a mostani célunk egyértelmű.” – mondta Cairoli a visszavonulása kapcsán. Az 2021-es MXGP szezon november 10-én, az olaszországi Mantovában zárul.

Fotó: KTM Press


Hozzászólások