MotoGP

HIVATALOS: Törölték a Brit és az Ausztrál Nagydíjakat!

A koronavírus-járvány miatt a szervezők úgy határoztak, hogy egyik helyszínen sem lesz lebonyolítva a versenyhétvége.
A FIM, az IRTA és a Dorna sajnálattal jelentette be ma reggel, hogy a koronavírus-járvány miatt törölni kellett a Brit és Ausztrál Nagydíjakat a 2020-as MotoGP szezonból. Ismételten megtörik egy hosszú sorozat tehát a gyorsaságimotoros-világbajnokságog történetében, ugyanis 70 év után most először fordul elő, hogy nem lesz verseny a Brit-szigeteken.

A silverstone-i pálya ügyvezető igazgatója, Stuart Pringle a következőket nyilatkozta a MotoGP hivatalos oldalán olvasható nyilatkozatában: „Rendkívül sajnáljuk, hogy törölnünk kellett a versenyt. 2018 emléke sajnos túl közeli, de ezekben a nehéz időkben muszáj volt ezt a döntést hozni. Szeretném megköszönni a türelmes brit rajongóknak a türelmet és a támogatást. Most már 2021-re koncentrálunk, ugyanis a MotoGP újra versenyezni fog ezen a legendás aszfalton, és nagyon különlegessé szeretnénk tenni az eseményt.”

Paul Little, az Ausztrál Nagydíj Társaság vezetője hasonlókat mondott: „Nagyon sajnáljuk az ausztrál és a külföldi szurkolókat is, hiszen idén nem lesz esélyük arra, hogy ezen a helyszínen nézzék meg a világ legjobb versenyzőit harcolni, de ez volt a jó döntés. Az Ausztrál Nagydíj nagyon fontos Phillip Island számára, mert felhelyezi ezt a pályát a világtérképre. 2021-ben visszajövünk!”

Fotó: MotoGP Media
 


Hozzászólások