MotoGP Sepang Teszt
Superbike Aragon

HRC: „Az RC212V megszületése óta a legradikálisabb változtatást hajtottuk végre” - 1.rész

A Motor Sport Magazine és Mat Oxley készített egy nagyszerű interjút a HRC technikai igazgatójával, Takeo Yokoyamával, aki bár Marc Marquez visszatérésének lehetséges időpontjára nem tért ki, azonban leszögezte, hogy a céljuk az, hogy visszaszerezzék a MotoGP trónját.
P1race.hu 2022.01.13. 15:00:23
Olvasási idő: 4 perc
 A Honda jelentős változtatásokkal készül és egyben vág majd neki a 2022-es szezonnak, hiszen a japán gyártó tulajdonképpen teljesen megújította motorját, amelyről az első tesztek után igen elismerően nyilatkoztak versenyzőik is. Mint az a tavalyi év alkalmával többször is elhangzott, a hondásoknak leginkább a hátsó abroncs tapadásának a hiánya okozta a legnagyobb problémát, melyet a legújabb fejlesztéseknek köszönhetően igyekezett megoldani a gyár versenyrészlege. „A 2021-es szezon kezdetén minden versenyzőnknek – leszámítva Marcot – egy év tapasztalata volt az új hátsó gumikkal, szóval Marcnak időre volt szüksége, hogy hozzászokjon. Annak ellenére, hogy ő egy szuper tehetséges motoros, a történelem egyik legjobbja, több hónapig volt távol a MotoGP-től, amikor pedig visszatért továbbra sem volt 100%-os, szóval nem tudta úgy nyomni neki, ahogy hozzászokott.” – magyarázta a Yokoyama a nehézségeket Marquez kapcsán. „Néhány dolog zűrzavarba torkollt, mivel rettentően bíztunk a versenyzőink visszajelzéseiben, azonban ha ők mondjuk úgy, egy kissé el vannak veszve és nem tudják, hogy mire van szükségük a motor részéről, akkor még nehezebb a dolgunk.”
 
A Honda tavaly látható módon nem tudta megoldani a problémáit, melyet tovább tetézett az is, hogy a koronavírus okozta gazdasági nehézségek megfontolásaiból adódóan fejlesztési zárlat vonatkozott az össze gyártóra (kivéve az Aprilia) így a HRC-nél sem nyúlhattak kulcsfontosságú elemekhez a motoron. Ez a 2022-es versenygép kapcsán megváltozott, mellyel immáron ismét a világbajnoki cím a japán márka legfőbb célja. „Technikai szempontból világos, hogy mit szeretnénk elérni, ez pedig az, hogy hatékonyabban használjuk a hátsó abroncsot. A tavalyi volt a második évünk ezzel a gumival, amikor is kezdtük megérteni hogyan működik.” – mondta a HRC technikai igazgatója, aki azt is hozzátette, hogy tapasztalataikat felhasználva igyekeztek a 2022-es motorba ültetni azt, amit tavaly tanultak. Mit is takar azonban ez pontosan? Súlyelosztás, kanyarodási tulajdonságok vagy épp a motor csúszása. „A kiegyensúlyozottság nagyon fontos, mivel sosem tudod 100%-osan kihasználni mindkét gumit. Ha az egyik működik, akkor a másikból egy kicsit fel kell áldozni és fordítva. A lehető legjobb teljesítmény érdekében azonban a kettő közötti legjobb egyensúlyt kell használni.”
 
Yokoyama kérdés nyomán megerősítette, hogy az RC212V megszületése óta talán a mostani változtatások a legnagyobb volumenűek a modell kapcsán. „Egy hatalmas újratervezésről beszélünk, hiszen ha veszítesz, ha az eredmények rosszak, akkor könnyeb radikális változtatásokat eszközölni. Hogyha folyamatosan nyersz, akkor persze nehezebb radikális változtatásokat véghez vinni, ez is igaz.” Az összes többi gyártóhoz hasonlóan a Honda 2022-ben nemkülönben új erőforrással versenyez majd, így jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mire is helyezik majd a hangsúlyt, ide értve például a motorféket. „Először is a kanyarbejáratoknál a versenyzőink szenvedtek amiatt, hogy a hátsó gumitól a megfelelő tapadás érkezzen, így az első abroncsot túlterhelték. Ha pedig a kanyarbejáratnál nincs minden rendben, akkor késve éred el a maximum dőlésszöget, magát a fordulást és a gázadást is, szóval minden késik, végeredményben pedig a köridő sincs rendben. A Michelin első abroncsa kissé érzékeny, nem lehet túl sokat kihozni belőle, szóval hogyha folyamatosan jó tapadást szeretnél, akkor kissé óvatosnak kell lenni vele.”  

Folytatása következik...

Fotó: MotoGP Media
P1race.hu
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
278
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
252
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
208
4
MotoGP
J. Miller
Ducati
181
5
MotoGP
J. Zarco
Ducati
173
Kövess minket
Podcast