Moto2

Jerez – Két brit, egy ausztrál és egy amerikai a második szabedzésen

A második szabadedzésen sem igazán rúgtak labdába a hazai versenyzők a Moto2-ben, hiszen Sam Lowes mögött Gardner, Dixon és Roberts zárt, a legjobb spanyol motoros pedig az újonc Raul Fernandez lett.
Az anyanyelvi angolul beszélő pilótáknak állt a zászló a középső géposztály második szabadedzésén, mely során elég vegyes volt a kép azzal kapcsolatban, hogy ki gyorsult és ki nem. Míg a Moto3-ban és a MotoGP-ben alig akadt olyan versenyző, aki nem javította meg délelőtti idejét, addig a Moto2-ben tulajdonképpen a fél mezőnynek maradt az első szabadedzésen időeredmény a neve mellett – legalábbis ami a kombinált eredménylistát illeti. A hétvége abszolút legjobb idejét Sam Lowes futotta, de a feljavuló Dixon és Roberts is ott van az elejében. Talán a spanyoloknak kissé kellemetlen, hogy nem igazán van olyan versenyzőjük, aki magához tudná ragadni a kezdeményezést, pláne hazai pályán, persze azért a legjobb Fernandeznek újonc létére nincs mit szégyenkeznie, elvégre ő menti eddig a hispánok becsületét. A tavalyi Moto3-as világbajnok Albert Arenas eddig méltatlan mélységekben, de a szintén legkisebbeket között szép dolgokat mutató Abrolinótól is többre számítanának. Ugyanaz persze elmondható Ogura kapcsán is, illetve a 2019-es Moto3-as bajnok Lorenzo Dalla Porta számára nagyon nem akar menni ez a Moto2.

Spanyol Nagydíj Moto2 második szabadedzés végeredménye:
 
1 Sam LOWES Elf Marc VDS Racing Team Kalex 1'41.515  
2 Remy GARDNER Red Bull KTM Ajo Kalex 1'41.774 0.259
3 Jake DIXON Petronas Sprinta Racing Kalex 1'41.785 0.270
4 Joe ROBERTS Italtrans Racing Team Kalex 1'41.813 0.298
5 Raul FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo Kalex 1'41.958 0.443
6 Nicolò BULEGA Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 1'42.002 0.487
7 Fabio DI GIANNANTONIO Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 1'42.091 0.576
8 Xavi VIERGE Petronas Sprinta Racing Kalex 1'42.166 0.651
9 Marco BEZZECCHI SKY Racing Team VR46 Kalex 1'42.193 0.678
10 Augusto FERNANDEZ Elf Marc VDS Racing Team Kalex 1'42.214 0.699
11 Stefano MANZI Flexbox HP40 Kalex 1'42.252 0.737
12 Jorge NAVARRO Lightech Speed Up Boscoscuro 1'42.313 0.798
13 Hector GARZO Flexbox HP40 Kalex 1'42.329 0.814
14 Marcel SCHROTTER Liqui Moly Intact GP Kalex 1'42.415 0.900
15 Somkiat CHANTRA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 1'42.421 0.906
16 Yari MONTELLA Lightech Speed Up Boscoscuro 1'42.438 0.923
17 Lorenzo BALDASSARRI MV Agusta Forward Racing MV Agusta 1'42.533 1.018
18 Aron CANET Inde Aspar Team Boscoscuro 1'42.575 1.060
19 Ai OGURA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 1'42.588 1.073
20 Bo BENDSNEYDER Pertamina Mandalika SAG Team Kalex 1'42.648 1.133
21 Marcos RAMIREZ American Racing Kalex 1'42.723 1.208
22 Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing Team Kalex 1'42.734 1.219
23 Celestino VIETTI SKY Racing Team VR46 Kalex 1'42.841 1.326
24 Simone CORSI MV Agusta Forward Racing MV Agusta 1'42.842 1.327
25 Albert ARENAS Inde Aspar Team Boscoscuro 1'42.955 1.440
26 Thomas LUTHI Pertamina Mandalika SAG Team Kalex 1'42.960 1.445
27 Hafizh SYAHRIN NTS RW Racing GP NTS 1'42.965 1.450
28 Cameron BEAUBIER American Racing Kalex 1'43.171 1.656
29 Tony ARBOLINO Liqui Moly Intact GP Kalex 1'43.620 2.105
30 Tommaso MARCON MV Agusta Forward Racing MV Agusta 1'43.702 2.187
31 Taiga HADA NTS RW Racing GP NTS 1'44.423 2.908

Fotó: MotoGP Media
 


Hozzászólások