Jerez – Razgatlioglu idei első pole pozíciót szerezte, másfél tizeden belül a top4

Akárcsak a Supersport kvalifikációján, úgy a Superbike-ban is nüanszok döntöttek a pole pozíció sorsáról, melyet végül a világbajnoki éllovas, Toprak Razgatlioglu szerzett meg.
Forgó Ariel János 2021-09-25 11:40:23
Idén a korábbi kilenc versenyhelyszínen nyolc alkalommal Jonathan Rea, egyszer pedig Tom Sykes volt rajtelső, így Toprak Razgatlioglu a harmadik olyan pilóta a szezon során, aki pole pozíciót tud szerezni. A török motoros természetesen a hétvégi eddigi legjobb idejét futotta, valamint két és fél tizedre megközelítette Jonathan Rea még 2019-ben futott pályacsúcsát, mely 1’38.247. A Superpole során egyébként döntő részben Alex Lowes foglalta el az első helyet (sérülten!!!), a Yamaha török motorosa csak az utolsó percben állt az élre. Tekintve, hogy a harmadik legjobb időt Rea futotta, így az első sorban Razgatlioglu mögött ott van a gyári Kawasaki kettőse, míg a második sor a gyári Ducati párosa nyitja. Külön érdemes kiemelni az amerikai Superbike-ból helyettesítésre felkért Loris Bazt, aki tavaly ment utoljára a vb mezőnyében. A francia motoros hetedik helye kizárólag dicsérhető, így kíváncsian várjuk, hogy képes lesz-e esetleg a 14:00-kor rajtoló első versenyen feljebb zárkózni.
 
Superbike – A Superpole végeredménye:
 
1 T.  RAZGATLIOGLU Pata Yamaha with Brixx Yamaha YZF R1 1'38.512  
2 A. LOWES Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10RR 1'38.539 0.027
3 J.  REA Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10RR 1'38.614 0.102
4 S. REDDING Aruba.it Racing - Ducati Ducati Panigale V4 R 1'38.661 0.149
5 M. RINALDI Aruba.it Racing - Ducati Ducati Panigale V4 R 1'38.860 0.348
6 A. LOCATELLI Pata Yamaha with Brixx Yamaha YZF R1 1'39.056 0.544
7 L.  BAZ Team GoEleven Ducati Panigale V4 R 1'39.322 0.810
8 L.  HASLAM Team HRC Honda CBR1000 RR-R 1'39.423 0.911
9 A. BAUTISTA Team HRC Honda CBR1000 RR-R 1'39.609 1.097
10 G. GERLOFF GRT Yamaha Team Yamaha YZF R1 1'39.747 1.235
11 L.  MERCADO MIE Racing Honda Racing Honda CBR1000 RR-R 1'40.023 1.511
12 A. BASSANI Motocorsa Racing Ducati Panigale V4 R 1'40.081 1.569
13 M. VAN DER MARK BMW Motorrad Team BMW M 1000 RR 1'40.092 1.580
14 J.  FOLGER Bonovo MGM Racing BMW M 1000 RR 1'40.121 1.609
15 E. LAVERTY BMW Motorrad Team BMW M 1000 RR 1'40.206 1.694
16 I.  VINALES Orelac Racing VerdNatura Kawasaki ZX-10RR 1'40.273 1.761
17 K. NOZANE GRT Yamaha Team Yamaha YZF R1 1'40.367 1.855
18 S. CAVALIERI Barni Racing Team Ducati Panigale V4 R 1'40.433 1.921
19 M. FRITZ IXS-YART Yamaha Yamaha YZF R1 1'40.490 1.978
20 A. MANTOVANI Vince64 Kawasaki ZX-10RR 1'40.795 2.283
21 C. PONSSON Gil Motor Sport-Yamaha Yamaha YZF R1 1'41.030 2.518
22 L.  CRESSON Team Pedercini Racing Kawasaki ZX-10RR 1'41.255 2.743
23 L.  EPIS Team Pedercini Racing Kawasaki ZX-10RR 1'42.626 4.114

Fotó: Yamaha Racing
Forgó Ariel János
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend
Fast Lane

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
234
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
186
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
167
4
MotoGP
J. Zarco
Ducati
141
5
MotoGP
J. Miller
Ducati
140
Kövess minket
Podcast