Jerez – Razgatlioglu visszaverve Redding támadásait a 2. futamot is megnyerte

Horváth Ádám 2021-09-26 15:47:39
Hasonló forgatókönyv, de egy másik riválissal Razgatlioglu számára. A rajtnál ugyanúgy jött el a pole-ból, mint az előző futamon, ezúttal viszont Rea nem tudott az élre törni, sőt Rinaldi volt, aki meg tudta még őt előzni. Hozzá hasonlóan Redding is felzárkózott a Yamahásra, Rea viszont nem tudta tartani az élmenők tempóját. Annyira nem, hogy Locatelli, és Bautista is elment mellette, és már Bassanival kellett harcolnia.

Bautista lendülete tovább folytatódott, hiszen Locatelli mellett is elment, Redding pedig a csapattársát előzte, és célba vette a győzelmet. Rea pedig annyira magára talált, hogy Bassanit lerázta, és még Rinaldit is meg tudta előzni. Az élen viszont Razgatlioglu új ellenfelet kapott, ugyanis Redding támadta, és meg is tudta előzni. 1 körrel később azonban volt rá válasz, így a török versenyző mindkét jerezi futamot meg tudta nyerni. Bautista a javuló Hondával odaért a dobogóra ezúttal egy főversenyen is. Locatelli jött be a 4. helyre, Rea az 5. helyével további hátrányba került Razgatliogluhoz képest.

Végeredmény
1 T.  RAZGATLIOGLU Pata Yamaha with Brixx WorldSBK Yamaha YZF R1      
2 S. REDDING Aruba.it Racing - Ducati Ducati Panigale V4 R 0.113 0.113
3 A. BAUTISTA Team HRC Honda CBR1000 RR-R 4.247 4.134
4 A. LOCATELLI Pata Yamaha with Brixx WorldSBK Yamaha YZF R1 5.172 0.925
5 J.  REA Kawasaki Racing Team WorldSBK Kawasaki ZX-10RR 6.339 1.167
6 A. BASSANI Motocorsa Racing Ducati Panigale V4 R 7.780 1.441
7 M. RINALDI Aruba.it Racing - Ducati Ducati Panigale V4 R 11.035 3.255
8 M. VAN DER MARK BMW Motorrad WorldSBK Team BMW M 1000 RR 11.993 0.958
9 L.  BAZ Team GoEleven Ducati Panigale V4 R 12.311 0.318
10 G. GERLOFF GRT Yamaha WorldSBK Team Yamaha YZF R1 16.651 4.340
11 E. LAVERTY BMW Motorrad WorldSBK Team BMW M 1000 RR 27.224 10.573
12 L.  HASLAM Team HRC Honda CBR1000 RR-R 27.266 0.042
13 J.  FOLGER Bonovo MGM Racing BMW M 1000 RR 27.713 0.447
14 S. CAVALIERI Barni Racing Team Ducati Panigale V4 R 33.438 5.725
15 L.  MERCADO MIE Racing Honda Racing Honda CBR1000 RR-R 46.941 13.503
16 M. FRITZ IXS-YART Yamaha Yamaha YZF R1 47.308 0.367
17 A. MANTOVANI Vince64 Kawasaki ZX-10RR 54.670 7.362
18 L.  EPIS OUTDO TPR Team Pedercini Racing Kawasaki ZX-10RR 3 Laps 3 Laps
Nem fejezte be a futamot
RET L.  CRESSON OUTDO TPR Team Pedercini Racing Kawasaki ZX-10RR 16 Laps    
RET   K. NOZANE GRT Yamaha WorldSBK Team Yamaha YZF R1 17 Laps    
RET C. PONSSON Gil Motor Sport-Yamaha Yamaha YZF R1      
                       
 
Fotó: WSBK Media
Horváth Ádám
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend
Fast Lane

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
234
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
186
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
167
4
MotoGP
J. Zarco
Ducati
141
5
MotoGP
J. Miller
Ducati
140
Kövess minket
Podcast