Moto2

Katari Nagydíj – Az egyelőre verhetetlennek tűnő Lowesé a rajtelsőség

A Moto2 kvalifikációján Sam Lowes nem talált legyőzőre, ugyanakkor akárcsak a legkisebb kategória időmérőjén, úgy a középső géposztályban is felkavarta egy újonc az állóvizet, Raul Fernandez személyében.
Már a középső kategória időmérőjének első etapjában is nagy küzdelem folyt azért a négy továbbjutó helyért, melynek köszönhetően a leggyorsabbak részt vehetnek a Q2-ben is. Igen elenyésző különbségek döntöttek, amit az is jól mutat, hogy egy tizeden belül zárt a legjobb négy, és az ötödik Ogura, aki épphogy kicsúszott a top4-ből is mindössze másfél tizedes lemaradással zárta az időmérőt. A kvalifikáció első etapja során a célegyenesre fordító kanyarban Simone Corsi bukott nagyot, azonban láthatóan nem esett komolyabb baja, habár egy ideig a földön maradt az olasz, akárcsak később Marcos Ramirez. A négy továbbjutó közül mindenki teljesítménye megsüvegelendő, kiváltképpen az újonc Celestino Vietti produkciója, aki a Q1-ben sem ment rosszul és a tizedik rajthelyet szerezte meg. A pole pozícióért zajló küzdelemben gyakorlatilag senkinek sem volt esélye Sam Lowes ellen, tekintve, hogy a brit motoros némi túlzással ontotta magából a jobbnál jobb köröket. Katarban egyelőre verhetetlennek tűnik a Moto2-es vb elsőszámú favoritja. A második helyen nagy meglepetésre az újonc Raul Fernandez zárt, míg a a harmadik a szintén tőle nem megszokott produkcióval előrukkoló holland, Bo Bendsneyder lett. A top5-ben a szintén világbajnoki favoritok közé sorolt Bezzecchi, illetve a tavalyi világbajnok csapat, az Italtrans színeiben versenyző Joe Roberts végzett.

A Moto2 géposztály Q1 végeredménye:
 
1 Fabio DI GIANNANTONIO Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 1'59.354  
2 Celestino VIETTI SKY Racing Team VR46 Kalex 1'59.411 0.057
3 Somkiat CHANTRA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 1'59.446 0.092
4 Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing Team Kalex 1'59.452 0.098
5 Ai OGURA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 1'59.498 0.144
6 Marcos RAMIREZ American Racing Kalex 1'59.638 0.284
7 Augusto FERNANDEZ Elf Marc VDS Racing Team Kalex 1'59.667 0.313
8 Cameron BEAUBIER American Racing Kalex 1'59.673 0.319
9 Albert ARENAS Inde Aspar Team Boscoscuro 1'59.710 0.356
10 Stefano MANZI Flexbox HP40 Kalex 1'59.819 0.465
11 Hector GARZO Flexbox HP40 Kalex 2'00.015 0.661
12 Lorenzo BALDASSARRI MV Agusta Forward Racing MV Agusta 2'00.135 0.781
13 Yari MONTELLA MB Conveyors Speed Up Boscoscuro 2'00.173 0.819
14 Hafizh SYAHRIN NTS RW Racing GP NTS 2'00.644 1.290
15 Simone CORSI MV Agusta Forward Racing MV Agusta 2'02.566 3.212

A Moto2 géposztály Q2 végeredménye:
 
1 Sam LOWES Elf Marc VDS Racing Team Kalex 1'58.726  
2 Raul FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo Kalex 1'58.866 0.140
3 Bo BENDSNEYDER Pertamina Mandalika SAG Team Kalex 1'58.959 0.233
4 Marco BEZZECCHI SKY Racing Team VR46 Kalex 1'59.052 0.326
5 Joe ROBERTS Italtrans Racing Team Kalex 1'59.168 0.442
6 Remy GARDNER Red Bull KTM Ajo Kalex 1'59.197 0.471
7 Jake DIXON Petronas Sprinta Racing Kalex 1'59.203 0.477
8 Fabio DI GIANNANTONIO Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 1'59.241 0.515
9 Jorge NAVARRO MB Conveyors Speed Up Boscoscuro 1'59.420 0.694
10 Celestino VIETTI SKY Racing Team VR46 Kalex 1'59.439 0.713
11 Nicolò BULEGA Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 1'59.454 0.728
12 Aron CANET Inde Aspar Team Boscoscuro 1'59.477 0.751
13 Marcel SCHROTTER Liqui Moly Intact GP Kalex 1'59.487 0.761
14 Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing Team Kalex 1'59.531 0.805
15 Xavi VIERGE Petronas Sprinta Racing Kalex 1'59.620 0.894
16 Somkiat CHANTRA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 1'59.899 1.173
17 Thomas LUTHI Pertamina Mandalika SAG Team Kalex 1'59.908 1.182
18 Tony ARBOLINO Liqui Moly Intact GP Kalex 1'59.925 1.199

Fotó: Twitter Elf Marc VDS Racing Team


Hozzászólások