MotoGP Sepang Teszt
Superbike Aragon

Korábbi főmérnökének tetszik Vinales döntése

Ramon Forcada, aki olyan versenyzőkkel dolgozott együtt, mint Casey Stoner, Jorge Lorenzo, vagy éppen Maverick Vinales, elmondta, hogy számára kimondottan szimpatikus, amikor egy versenyző felvállalja saját magát és ennek megfelelő döntéseket hoz.
Forgó Ariel János 2022.01.13. 13:07:16
Olvasási idő: 2 perc
„Szeretem azokat a pilótákat, akik képesek valamit feladni azért, mert nem szeretik. Vannak azonban emberek, akik inkább keserűségben maradnak, kizárólag a pénz, az egojuk, vagy más miatt. Akadnak azonban olyanok is, akik nem és egyszerűen kiszállnak. Casey-vel is ez volt a helyzet, amikor hátat fordított a világbajnokságnak, dacára annak, hogy 12 millió eurós szerződés volt előtte. Azt gondolom, hogy az ő döntése nagyszerű volt. Ő és Maverick is abban a helyzetben volt, amelyben meghozhatták a sajátjukat. Lehet igazuk vagy sem, azonban én jobban kedvelem, ha valaki a maga döntéseit hozza és megtalálja az egyensúlyt, ahelyett, hogy másokra hallgatna.” – magyarázta Forcada, aki megjegyezte, hogy Vinales Apriliahoz való igazolásának ezáltal egy sajátos hozzáadott értéke van. Természetesen azt ő maga sem tudta megjósolni, hogy a spanyol versenyző idén hogyan teljesít majd a noaleiekkel.
 
Mint ismert Maverick Vinales tavaly év közben szakított a Yamahával, melyet követően az Aprilia szinte azonnal lecsapott a 27 éves motorosra, aki aztán a szezon hátralévő futamait az olasz márkával teljesítette. A spanyol versenyző legjobb apriliás eredménye eddig egy nyolcadik hely, amit azon a misanoi aszfaltcsíkon ért el, ahol elsőként volt lehetősége tesztelni az noaleiek MotoGP motorját. Ezen kívül további négy versenyt teljesített, melyek során mindössze egyetlen alkalommal tudott pontszerző helyen zárni. Természetesen tesztek és a motor érdemi megismerésének hiányában egyelőre nem lehetséges reálisan megítélni Vinales apriliás teljesítményét, így mindenképpen érdeklődéssel várjuk 2022-es produkcióját.

Fotó: MotoGP Media
Forgó Ariel János
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
278
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
252
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
208
4
MotoGP
J. Miller
Ducati
181
5
MotoGP
J. Zarco
Ducati
173
Kövess minket
Podcast