MotoGP Sepang Teszt
Superbike Aragon

Legendás verseny a láthatáron - Májusban visszatér a North West 200

A koronavírus miatt az elmúlt két évben a szervezők által törölni kényszerült legendás North West 200 most ismét megrendezésre kerül, ráadásul nem is kell már sokat várni rá.
Forgó Ariel János 2022.01.11. 19:32:08
Olvasási idő: 1 perc
2022. május 8. és 14. között tehát visszatér a legendás északír utcai motorverseny, mely hatalmas múltra tekint vissza, ezáltal egyszersmind óriási hagyományokkal bír. Mint azt feljebb már említettük, az elmúlt két évben a pandémia helyzetre való tekintettel a szervezőknek kényszerűségből törölni kellett az eseményt, most azonban a jelek szerint már nem lesz akadálya az esemény megrendezésének. A North West 200 hivatalos honlapján, a northwest200.org weboldalán már az egyes napok programját is közzétették és persze a jegyértékesítés nemkülönben megkezdődött.
Az utcai versenyek szerelmesei bizonyára igencsak kiéhezettem várják az eseményt, tekintve, hogy nem csupán a North West 200, de a Man-szigeti TT, vagy éppen a Makaó GP-t is törölték az utóbbi években – ugyancsak a világok súlytó koronavírus miatt. Ezen felül nem lehet elmenni a tény mellett, hogy a mai napig a magyar motorsport rajongók számára Bitter Sándor neve jut eszébe, ha utcai versenyről van szó. Amióta Bitti itthagyott minket, azóta magyar résztvevője sincs ezeknek a viadaloknak.

Fotó: The North West 200 official facebook
Forgó Ariel János
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
278
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
252
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
208
4
MotoGP
J. Miller
Ducati
181
5
MotoGP
J. Zarco
Ducati
173
Kövess minket
Podcast