Supersport

Locatelli fölényes győzelemmel mutatkozott be, Sebestyén a 14.

A kötelező kerékcserék ellenére egy pillanatig sem forgott veszélyben a Bardahl Yamaha újoncának sikere a WSSP ausztrál évadnyitóján, miközben a címvédő Krummenacher már az első kanyarban nagyot bukott. Az Oxxo Hungary Yamaha-Toth Team magyarja két pontot szerzett.

A Moto2-ből érkező Andrea Locatelli vághatott neki a pole-pozícióból a Supersport-vb idei első versenyének Phillip Islanden, a startot viszont Lucas Mahias kapta el a legjobban – igaz, a yamahás olasz szinte azonnal visszavette tőle a vezetést. A címvédő Randy Krummenacher számára viszont borzalmasan indult az évad: a rajtot rettenetesen elrontotta, miután bemozdult a piros lámpák kialvása előtti pillanatokban, majd az első kanyarban nagyot bukott az MV Agustával.
 
Locatelli hamar lerázta magáról az üldözőket, mögötte Raffaele de Rosa volt a második, megelőzve az egymással vívó Mahiast és Jules Cluzelt, míg nem sokkal mögöttük haladt Phillip Öttl, aki viszont a hetedik körben elesett. Ugyanennek a körnek a végén megkezdődtek az erre a futamra ismét kötelezően előírt kerékcserék: az élbolyból De Rosa és Cluzel nyitotta a sort, akik helyet is cseréltek a bokszban, de a két körrel később kiálló Locatellire így sem voltak veszélyesek. Sőt, a francia még egy minimális időbüntetést is kapott, amiért nem tartotta be a kötelezően előírt bokszban töltött időt.
 
Az első hely a hátralévő körökben sem forgott veszélyben, így Locatelli egyből egy kényelmes győzelemmel debütált a számára új kategóriában. A Bardahl Yamaha új szerzeménye mögött az MV-s De Rosa és a yamahás Cluzel ért még célba dobogós pozícióban, míg őket a Mahiast a hajrában megelőző, aztán maga mögött tartó Corentin Perolari követte a sorban – igaz, a korábbi világbajnok így is a legjobb lett a kawasakisok közül. Isaac Vinales lett volna a hetedik, de ő még Cluzelnél is nagyobb büntetést kapott, így csupán 10. lett: Steven Odendaal, a Supersport 300-as világbajnok Manuel Gonzalez, valamint Federico Fuligni furakodott be így elé.
 
Ami pedig a magyar érdekeltségeket illeti: Sebestyén Péter a 16. helyről indulhatott, ám a második kör elején visszacsúszott a 20. pozícióba. A többiek hibáit és a jól időzített kerékcserét kihasználva aztán végül 14. lett, így két vb-pontot gyűjtött az Oxxo Hungary Yamaha-Toth Team versenyzője. A csapat másik motorosa, a belga Loris Cresson egy a rajtnál történt kiugrás miatt kiosztott áthajtásos büntetés után a 17. helyen futott be. Folytatás két hét múlva Katarban.
 
A futam végeredménye:
1.  LOCATELLI Andrea Yamaha YZF R6    
2.  DE ROSA Raffaele MV Agusta F3 675 5.817 +5.817
3.  CLUZEL Jules Yamaha YZF R6 6.780 +0.963
4.  PEROLARI Corentin Yamaha YZF R6 11.372 +4.592
5.  MAHIAS Lucas Kawasaki ZX-6R 11.423 +0.051
6.  SOOMER Hannes Yamaha YZF R6 15.520 +4.097
7.  ODENDAAL Steven Yamaha YZF R6 18.697 +3.177
8.  GONZALEZ Manuel Kawasaki ZX-6R 20.826 +2.129
9.  FULIGNI Federico MV Agusta F3 675 21.823 +0.997
10.  VIÑALES Isaac Yamaha YZF R6 23.381 +1.558
11.  ÖNCÜ Can Alexander Kawasaki ZX-6R 25.217 +1.836
12.  WEBB Danny Yamaha YZF R6 31.700 +6.483
13.  HOBELSBERGER Patrick Honda CBR600RR 38.205 +6.505
14.  SEBESTYEN Peter Yamaha YZF R6 41.523 +3.318
15.  VERDOÏA Andy Yamaha YZF R6 46.929 +5.406
16.  VAN SIKKELERUS Jaimie Yamaha YZF R6 > 1' +15.754
17.  CRESSON Loris Yamaha YZF R6 > 1' +11.579
18.  HENDRA PRATAMA Galang Yamaha YZF R6 > 1' +17.822
Nem ért célba:      
   BERGMAN Christoffer Yamaha YZF R6    
   OETTL Philipp Kawasaki ZX-6R    
   OKUBO Hikari Honda CBR600RR    
   KRUMMENACHER Randy MV Agusta F3 675    
 
Fotó: WorldSBK Media


Hozzászólások