Superbike

Még koránt sem teljes a Superbike 2021-es mezőnye

A gyári ülések ugyan már elketek, azonban továbbra is számos versenyzülés betöltetlen a Superbike 2021-es szezonjára vonatkozóan. Összesen hét csapat pilótaigazolására várunk.
A gyári Kawasaki (Lowes és Rea) és a HRC (Bautista és Haslam) az egyetlen olyan csapatok, melyek ugyanazon versenyzőpárossal vágnak majd neki 2021-nek, mint akikkel teljesítették a 2020-s szezont. Pata Yamaha, akik nem mellesleg szerződést hosszabbítottak főszponzorukkal, Razgatlioglu mellé a Supersport világbjanok Andrea Locatellit igazolták, míg a BMW-nél van der Mark és Sykes alkotnak majd duót. Az Aruba.it Ducati alakulatnál Scott Reddig új partnert kap Michael Ruben Rinaldi személyében, így viszont az alakulattól távozó Chaz Davies sorsa egyelőre bizonytalan, hiszen nem történt még bejelentés, hogy hol folytatná a 2011-es Supersport világbjanok. A GRT Yamahánál Garrett Gerloff nevét már megismerhettük idén, aki mellé egy japán újoncot igazolt a csapat Kohta Nozane személyében. A 25 éves motorosról annyit kell tudni, hogy épp megnyerte a japán Superbike bajnokságot, így nem érdemtelenül kapott lehetőséget a Yamaha Junior alakulatában.
A Locatellihez hasonlóan Supersportból érkező Mahias a Pucetti Kawasakinál folytatja csak épp a Superbike-ban, míg az ORELAC Racing VerdNatura Isaac Vinales-szel indul harcba. A 2020-ban nevezett csapatok közül összesen hét alakult várat még magára és a bejelentésre, hogy kivel folytatják 2021-ben, vagy egyáltalán folytatják-e. Így például a Ten Kate Racing Yamaha és a Team GoEleven alakulatának sincs még versenyzője 2021-re. A Mie Racing Honda csapatánál például idén Takumi Takahashi versenyzett, azonban róla sem tudni, hogy hosszabít-e a gárdával. A Motocorsa Racing kapcsán annyit már tudni, hogy Leandro Mercado biztosan nem lesz velük a jövőben. A szezonzárót követően azonban a 21 éves Axel Bassani egy napot tesztelt az alakulattal, így nem kizárt, hogy a Supersportban versenyző olasz kategóriát vált jövőre.
 
Bizonytalan a Barni Racing sorsa, akiknél a szezon során Leon Camier, Marco Melandri, Samuele Cavalieri és Matteo Ferrari is megfordult. Hasonló helyzetben van az OUTDO Kawasaki is, akik Sandro Cortese sérülése után Roman Ramosnak, Valentin Debisenek és Loris Cressonnak is lehetőséget adtak. A Brixx Performance kapcsán, akik Sylvain Barrierrel hozták le a szezont, ugyancsak kérdés, hogy kivel vágnak neki 2021-nek.
 
Kawasaki Racing Team WorldSBK  Jonathan Rea Alex Lowes
ARUBA.IT Racing Ducati  Scott Redding Michael Ruben Rinaldi
PATA YAMAHA WorldSBK Official Team  Toprak Razgatlioglu Andrea Locatelli
Team HRC Alvaro Bautista Leon Haslam
BMW Motorrad WorldSBK Team Tom Sykes Michael van der Mark
GRT Yamaha WorldSBK Junior Team  Garrett Gerloff Kohta Nozane
Ten Kate Racing Yamaha  ?
Team GOELEVEN ?
Barni Racing Team  ?
Puccetti Kawasaki Racing Lucas Mahias
OUTDO Kawasaki TPR  ?
ORELAC Racing VerdNatura  Isaac Viñales
MIE Racing HONDA Team  ?
Motocorsa Racing  ?
Brixx Performance  ?
 
Fotó: World Superbike Media


Hozzászólások