F1

Mercedes 1-2 a második szabadedzésen

Valtteri Bottas vezetésével a német alakulat zárt az élen péntek délután, Max Verstappen a harmadik a kétszer piros zászlót hozó második szabadedzésen.
A Formula-3-asok időmérő edzése és Lirim Zendeli pole-pozíciója után a Formula-1-es mezőny második szabadedzése következett, napos időben. Az első körök a szokásos módon teltek, de a köridők gyarapítását is elég korán kezdték meg a versenyzők Lando Norris „indításával”, aki 1:18.658-as autózott, mögé pedig Romain Grosjean és Kimi Raikkönen ugrott fel. A ferrarisok sem vártak sokáig, Sebastian Vettel és Charles Leclerc a 7, és 13. helyre jött fel, utóbbi egy megforgást is bemutatott a pálya harmadik szektorában.

Harminc perc után már a megszokott hármast, sorrendben Valtteri Bottast, Max Verstappent és Lewis Hamiltont láthattuk az első három helyen, mögöttük viszont kisebb meglepetésre a négyszeres világbajnok zárkózott fel, majd nem sokkal később már a délelőtt is erős teljesítményt produkáló Daniel Ricciardo jött előre sok pozíciót. Az edzés feléhez érve Lando Norris csúszott le a pályáról és ütközött a fallal, aminek következtében piros zászlót kellett elrendelni, szerencsére a britnek semmi baja nem esett.

Bottas pályacsúccsal tovább javított addigi legjobbján és már két tizeddel előzte meg hatszoros világbajnok csapattársát, a két Mercedest pedig a Red Bullok követték Max Verstappen, Alexander Albon sorrendben. A leintés előtt még egy eléggé érdekes esemény történt és egy újabb piros zászló, ugyanis Sergio Perez a boxutcából kihajtva nem vette észre a mögötte haladó Raikkönent, így így megforgatta a finnt, ismét jött a piros zászló, de csak pár percre. Ezután a leintésig már különösebb esemény nem történt, a tréning végül Mercedes 1-2-vel, Red Bull 3-4-gyel és Renault 5-6-tal zárult.

A 2. szabadedzés végeredménye:

Fotó: Mercedes AMG F1 / Twitter


Hozzászólások