F1

Mercedes: „Bottas autója bármikor leállhatott volna”

A csapat attól tartott, hogy az érzékelők problémája miatt be sem tudták volna fejezni az Osztrák Nagydíjat.
Egy egészen szenzációs szezonnyitó hétvégén vagyunk túl a Formula-1-ben, hiszen a vasárnapi Osztrák Nagydíj rengeteg fordulatot hozott számunkra. Ritka ugyan, de a Mercedesnek is problémája akadt: a verseny közepén a csapat arra kérte Lewis Hamiltont és a későbbi győztes Valtteri Bottast, hogy ne használják a kerékvetőket, mivel a vibráció miatt megsérültek az érzékelők. Bottasnak végül sikerült megnyernie a futamot, azonban a leintés után Toto Wolff úgy nyilatkozott, attól féltek, hogy be sem tudják fejezni a versenyt – szavait a Crash.Net szakoldal idézi:

„A helyzet már a rajttól fogva egészen kritikus volt, Valtteri autóján kezdődtek a problémák, ami akár azonnal leállhatott volna. Aztán Lewis autóján is ugyanez történt, és nem igazán tudjuk, hogy mi lehetett. Azt viszont tudjuk, hogy az érzékelőkhöz és a vibrációkhoz kapcsolódik, ezért kértük meg őket, hogy kerüljék a rázóköveket. Volt egy pont a futamon, amikor úgy tűnt, hogy be sem tudjuk fejezni a versenyt.”

A finn is nyilatkozott ezzel kapcsolatban: „Megnyerni egy Formula-1-es nagydíjat, sosem könnyű, de most végképp nem volt az. Az elején Lewis időt vesztett az alatt, amikor át kellett hámoznia magát a Red Bullokon, én viszont kontroll alatt tartottam mindent, plusz arról is meg kellett győződnöm, hogy a kiállásunkkor jó gumikat raktunk fel, illetve az autóval is mindent jól csinálunk-e­. Voltak problémáink az érzékelőkkel is, amik akkor sérültek meg, amikor a rázókövet használtuk, emiatt nyilván vesztettünk egy kis időt.”

Fotó: Daimler Media Site


Hozzászólások