MotoGP

Millert megoperálták – “Nem leszek teljesen fit Portimaóra”

Kés alá feküdt Jack Miller, mégpedig annak érdekében, hogy megszabaduljon attól az alkari fájdalomtól, ami a katari futamokon hátráltatta őt a versenyek második felében.
Gyakran halljuk az “arm pump” kifejezést a MotoGP vonatkozásában is, csak úgy, mint sok más motoros szakág kapcsán, amikor a versenyző arra panaszkodik, hogy ez a jelenség hátráltatja őt a motorozásban. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a pilóta alkarja a nagy terhelés hatására egyszerűen fogalmazva “bedurran”. Ennek elkerülése érdekében van szükség beavatkozásra, ami rutinműtétnek számít és nem Miller az első, aki ezzel él, hiszen korábban több MotoGP pilóta is arra a döntésre jutott az évek alatt, hogy ebből kifolyólag kés alá fekszik. Millert tegnap a barcelónai Dexeus egyetemi kórházban operálta Dr. Xavier Mir, a beavaktozást követően pedig 24 óráig még orvosi megfigyelés alatt kell maradni, vagyis leghamarabb ma hagyhatja el a kórházat. Az ausztrál motoros azt mondta, hogyha a rehabilitációja tervszerűen zajlik, akkor természetesen jövő pénteken, a Portugál nagydíj első napján motorra tud majd ülni, még ha nem is lesz feltétlenül 100%-os állapotban.
A ducatis versenyző portimaói indulása tehát úgy tűnik nincs veszélyben, azonban rajta kívül van még egy versenyző, akinek az indulása kapcsán várjuk az információkat:  a nagy kérdés, hogy Marc Marquez készen lesz-e jövő hétvégére, továbbra is megválaszolatlan, igaz a hét végére, de legalábbis jövő hét elejére alighanem újfent bejelentést tesz a repsol hondás – akárcsak a katari nagydíjat megelőzően – hogy kell-e még várni a visszatérésére, vagy már az április 16-18-i versenyhétvégén viszontláthatjuk.

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások