Moto2

Nagashima az élre kerülve „szinte mindent elfelejtett”

A japán versenyző, aki első hétvégéjét teljesítette a KTM-nél, egyből futamgyőzelmet szerzett, ezzel együtt pedig első dobogóját ünnepelte a 70. futamán.
Tetsuta Nagashima számára nem sikerült jól a szombati nap, hiszen csak a 14. helyet szerezte meg a Moto2 katari időmérőjén. A versenye viszont annál jobban alakult, hiszen hátulról előre törve, végül megnyerte a vasárnapi futamot, így Shoya Tomizawa után ő az első japán versenyző, aki győzelmet aratott a Moto2 katari szezonnyitóján, Tomizawa emléke pedig a verseny közben is a gondolataiban volt. Nagashima szavait a Crash.net idézi:

„Álomszerű érzés, tényleg olyan, mintha álmodnék” – kezdte Nagashima. „A tegnapi időmérőn hibáztam, így a rajthelyem nem volt tökéletes. Az elejétől kezdve keményebben, és keményebben kellett nyomnom. A csapat bíztatott, az előző évben közel kerültem a dobogóhoz, de végül nem értem fel, így csak az volt a fejemben, hogy nyerek, vagy elesek. A 14. helyről rajtolva rengeteget kellett előznöm, ami nagyon nehéz volt, hiszen mindenki nagyon keményen nyomta. Elég nagy volt a tempó, de a végén jól keveredtem ki belőle. Az utolsó három-négy körre nem emlékszem igazán. Amikor az élre kerültem olyan volt, mintha semmit nem tudnék, hogy hol kell fékeznem, szinte mindent elfelejtettem. Az utolsó két kör viszont fantasztikus volt, olyan érzés volt, mintha nem tudnék elesni. Főleg az utolsó kör, láttam amikor Shoya győzött ezen a versenyen és ő is így érzett, ezért én is.”

Nagashima a futam után szólt pár szót a Red Bull KTM Ajo csapathoz való szerződéséről, illetve a csapatfőnökről, Aki Ajóról is: „2016 óta ismerem őt, onnan, amikor a CEV-ben versenyeztem, úgyhogy nagyon jól tudom, hogy egy igazi GP specialista. Tavaly nagyon közel voltunk a dobogóhoz, és jól éreztem magam a csapatban, de végül úgy döntöttem, hogy nyerni szeretnék, és több mindent elérni. Nagyon nehéz döntés volt átigazolni, de itt is nagyon boldog vagyok.”

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások