Moto2

Nagashima megszerezte első futamgyőzelmét a Moto2-ben

A japán versenyző jött ki legjobban a folyamatos csatározásokból, miközben az eleinte nagyon jó tempót diktáló Luca Marini és Jorge Martin is visszaesett a futam végére.
A MotoGP-futam törlése miatt a Moto2-esek versenyével zárult a katari hétvége. Az élről rajtoló Joe Roberts egy kicsit beragadt, így Luca Marini, Enea Bastianini, valamint Jorge Martin is megelőzte az amerikait, miközben a kategóriában debütáló Marcos Ramirez és az esőben néha remek teljesítményt nyújtó Somkiat Chantra is elesett. Ezután egy nagyobb név, Augusto Fernandez búcsúzott a versenytől, miután Stefano Manzival találkozott össze.

A következő körök Mariniről szóltak, aki igyekezett meglépni az időközben visszakapaszkodó Robertstől, valamint Martintól. Ennek az lett a végeredménye, hogy az olasz és az amerikai is elszakadtak a többiektől, viszont kettejük között is jelentősen megnőtt a különbség. Hátrébb Lorenzo Baldassarri koccant Martinnal, de szerencsére mindketten talpon tudtak maradni.

A verseny utolsó szakaszában Marini előnye elkezdett fokozatosan elfogyni, Robertset pedig támadni kezdte a mögötte harcoló Baldassarri és Tetsuta Nagashima. Végül a kavarodásból pont az amerikai jött ki legjobban, hiszen átvette a vezetést, de elszakadni nem tudott. Marini abroncsai ekkor vélhetően elfogytak, ugyanis elkezdett rohamos tempóban hátrafelé zuhanni. Így járt pár körrel a vége előtt Roberts is, miközben Nagashima átvette a vezetést, és megpróbált elszakadni az őt üldöző Baldassarritól és Bastianinitől.

A japán pillanatok alatt kiépített egy másodperc fölötti különbséget, és ezt beosztva megnyerte a katari versenyt, ezzel megszerezve élete első Moto2-es futamgyőzelmét és egyben dobogóját is. Ez a győzelem remek tiszteletadás Shoya Tomizawának, aki tíz éve szintén megnyerte a katari Moto2-es futamot. A japán mögött Baldassarri, Bastianini, Roberts, Remy Gardner, Jorge Navarro, Aron Canet, Marcel Schrötter, Xavi Vierge és Thomas Lüthi fért be a top10-be. Marini az utolsó körben sajnos nagyot esett, mikor összeütközött Jake Dixonnal.

A futam végeredménye:
1 Tetsuta NAGASHIMA Red Bull KTM Ajo Kalex 40'00.192
2 Lorenzo BALDASSARRI Flexbox HP 40 Kalex +1.347
3 Enea BASTIANINI Italtrans Racing Team Kalex +1.428
4 Joe ROBERTS American Racing Kalex +1.559
5 Remy GARDNER Onexox TKKR SAG Team Kalex +1.901
6 Jorge NAVARRO Beta Tools Speed Up Speed Up +2.381
7 Marcel SCHROTTER Liqui Moly Intact GP Kalex +4.490
8 Aron CANET Aspar Team Speed Up +4.703
9 Xavi VIERGE Petronas Sprinta Racing Kalex +7.118
10 Thomas LUTHI Liqui Moly Intact GP Kalex +8.904
11 Bo BENDSNEYDER NTS RW Racing GP NTS +9.730
12 Marco BEZZECCHI SKY Racing Team VR46 Kalex +11.410
13 Fabio DI GIANNANTONIO Beta Tools Speed Up Speed Up +12.701
14 Jake DIXON Petronas Sprinta Racing Kalex +12.717
15 Stefano MANZI MV Agusta Forward Racing MV Agusta +16.208
16 Edgar PONS Federal Oil Gresini Moto2 Kalex +16.256
17 Hector GARZO Flexbox HP 40 Kalex +16.869
18 Nicolo BULEGA Federal Oil Gresini Moto2 Kalex +16.932
19 Hafizh SYAHRIN Aspar Team Speed Up +19.639
20 Jorge MARTIN Red Bull KTM Ajo Kalex +20.662
21 Simone CORSI MV Agusta Forward Racing MV Agusta +27.291
22 Andi Farid IZDIHAR IDEMITSU Honda Team Asia Kalex +34.514
23 Jesko RAFFIN NTS RW Racing GP NTS +34.664
24 Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing Team Kalex +45.850
25 Somkiat CHANTRA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex  
Kiesett:
  Luca MARINI SKY Racing Team VR46 Kalex  
  Kasma DANIEL Onexox TKKR SAG Team Kalex  
  Augusto FERNANDEZ EG 0,0 Marc VDS Kalex  
  Marcos RAMIREZ American Racing Kalex  

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások