MotoGP

Petrucci: “A Ducatinál a motor a versenyző felett áll”

Ezúttal Danilo Petrucci szólalt meg a Ducaitnál utóbbi években uralkodó viszonyok kapcsán, így például Dovizioso és Dall’Igna kapcsolatáról, vagy éppen arról is beszélt, hogy ő maga miként jött ki csapattársával.
Danilo Petrucci tegnap exkluzív videóinterjút adott az olasz gpone motoros oldalnak, mely során a Ducatitól távozó olasz motorost Gigi Dall’Ignaról és Andrea Doviziosóról is kérdezték. “Véleményem szerint Gigi, mint mérnök, egy fenomén. Ő volt az, akivel a Ducati előrébb lépett, valamint Andrea Dovizioso. 2015-ben az első motor, amit teljes egészében ő fejlesztett, nagyon gyors volt. Innentől fejlődött folyamatosan a motor azzá, ami most. Dall’Igna elég egyéni emberi karakter. A boxban figyelemmel követi a munkát, az emberi kapcsolatokkal azonban kevésbé foglalkozik. Számára ha te dolgozol, akkor dolgozol és kész. Arra, hogy megkérdezze, hogy vagy és hogy érzed magad, más pillanatok vannak. Küldtünk egymásnak karácsonyi üzeneteket és jó érzéseket tápláltunk a másik irányába. Ígértem neki például két üveg bort is, amit szeretnék, ha megkóstolna.” – jellemezte röviden Petrucci a Ducati Corse általános igazgatóját. Az olasz verenyzőtől azt is megkérdezték, hogy mit érzékelt Dall’Igna, valamint Dovizioso kapcsolatából.
“Őszintén szólva éreztem a ridegséget Andrea és Gigi között, mindamellett pedig nehéz volt megérteni számomra. Nekem mindig is igen kiegyensúlyozott kapcsolatom volt Gigivel, nem olyan rideg, mint Andreának. Talán ennek az is volt az oka, hogy Gigi és Andrea több éve dolgozott már együtt, ő pedig a Ducati legjobb versenyzője volt régóta. Talán a motor geometriáját érintő választási lehetőségek kapcsán volt nézeteltérésük. Andrea szeretett volna egy dolgot, míg Gigi mást javasolt, már amennyit én tudok. Sosem szerettemm ha a boxban rideg a hangulat, inkább az tetszik, amikor mindenki belead mindent, még emberi oldalról is. Talán több olyan is volt, ami éket vert a kapcsolatukba, leginkább azóta, hogy elkezdtek együtt nyerni és 2017-től kezdve a bajnoki címért harcolni.”
 
Petruccinak a folytatásban feltették a kérdés, hogy tudomása szerint technikai részletekben nem tudott egyezségre jutni a két fél? “Talán Andrea olya dolgokat kért, amiket nem adtak meg neki. Nekünk sokkal békésebb kapcsolatunk volt, még akkor is, amikor Gigi Superbike-os lehetőséget ajánlott nekem. Én mindig eredményekkel válaszoltam. Sosem fenyegetett meg engem, csupán arra kért, hogy mutassem meg neki mire vagyok képes, ezt pedig néhány alkalommal bizonyítottam. Ha őszinte akarok lenni, akkor azzal, hogy még a bajnokság kezdete előtt eldöntötték, hogy Miller érkezik a helyemre, szívességet tettek nekem, mivel így kerültem a KTM-hez. Mindenki a számára lehető legjobbat tette, szóval szeretnék köszönetet mondani Giginek, Tardozzinak, Ciabattinak és Domenicalinak is. Megadták nekem a lehetőséget, hogy egy gyári MotoGP géppel versenyezzek 4 évig, közben pedig nyerjek is, ami nem egyszerű.” – mondott köszönetet Petrucci, aki kifejtette azt is, hogy a Ducatinál a motor a legfontosabb tényező.
 
“A Ducatinál a motor a versenyző előtt áll. Rengeteg büszkeség van bennük, emiatt elég nagy nyomást helyeznek rád azzal kapcsolatban, hogy a motorjukkal versenyezhetsz. Én és Andrea gyakran beszéltünk erről, ő pedig mondta nekem, hogy ‘nem te nyersz, hanem a motor’. Egyfelől ez nyomást helyez rád, másfelől pedig arra ösztönöz, hogy a lehető legtöbbet nyújtsd. A Ducati még mindig egy fiatal gyártónak számít a MotoGP-ben, azonban nyertek már bajnoki címet és számos versenyt. Azt éreztetik veled, hogy az olasz mérnöki tudás legjavát adják neked. Szinte mindenki olasz, aki ott dolgozik, ez pedig nagyszerű. Úgy tűnt, hogy a győzelmet maga Gigi kreálta, ami bizonyos tekintetben így is van. Ő volt az, aki revolúciót hozott a motor kapcsán. Le voltam nyűgözve, amikor 2019-ben, Le Mans-ban Andreával együtt álltunk dobogóra. A második és a harmadik helyen végeztünk, azonban egyáltalán nem is ünnepeltünk. Dühösek voltak, amiért nem nyertünk. Mindketten pódiumra álltunk, úghogy emiatt egy kicsit rosszul éreztem magam.”
 
Petrucci azt is elmondta, hogy alapvetően jó kapcsolatot ápolt Andrea Doviziosóval, azonban az első aragóni nagydíjon történtek kissé megpecsételték kettejük kapcsolatát. Az időmérőn ugyanis Danilo Petrucci futotta a Q1 legjobb idejét, miközben Miller a második, Dovizioso pedig csak a harmadik lett, így utóbbi nem jutott be a Q2-be. Dovi szerint azonban Petrucci nem lett volna képes ilyen tempóra, ha nem áll be mögé háromszor is, így gyakorlatilag ellehetetlenítette őt a Q2-es szerepléstől, holott ő volt az egyetlen ducatis versenyző, aki a bajnoki címért volt harcban. Petrucci elmondása szerint a Dovival való kapcsolatában a 2019-es mugellói győzelme volt vízválasztó, hiszen amikor a futamgyőzelemről van szó, akkor nem gondolhat az ember a csapattársára. A 30 éves versenyző végül arról is beszélt, hogy az Aprilia sokáig próbálta meggyőzni őt arról, hogy hozzájuk igazoljon.
 
“Többről volt szó, mint az Aprilia egyszerű érdeklődéséről, hiszem amíg a Ducatinál voltam, találkoztam párszor Rivolával Noale-ben. Szeretném ezt nekik megköszönni, mivel 2017 óta gyakorlatilag minden évben tárgyaltunk. Mindig is érdekeltem őket, ráadásul egy héttel a KTM-es szerződésem előtt találkoztam Rivolával. Egy gyors olasz versenyzőre volt szükségük. Én voltam az első a listán, azonban szerették volna Iannone helyzetéből adódóan megvárni a történéseket. Sajnos én már nem tudtam tovább várni, mivel a versenyzőülések egyre csak fogytak és attól féltem motor nélkül maradok. Köszönöm nekik, azonban végül KTM-mel szerződtem."

Fotó: MotoGP Media

 


Hozzászólások