MotoGP Sepang Teszt
Superbike Aragon

Portimao – Odendaal célfotóval győzött, Sebestyén Péter 9.

Horváth Ádám 2021.10.03. 14:42:19
A drámai Superbike verseny után a Supersport mezőnye folytatta a küzdelmet immár száraz pályán, ahol a legnagyobb rajtot egyértelműen Odendaal vette, aki a 7. helyről tört az élre az első körben. Az élmezőnyben egy nagyobb csoport együtt maradt Odendaal vezetésével, akit először a 7. körben a bajnokságot vezető Aegerter tudott megelőzni. Pár körrel később Odendaal hibázott is az utolsó kanyarban, amivel több időt, és pozíciót is vesztett. Ezt Cluzel kihasználva vett lendületet, és tört az élre.

A verseny második felére szétszakadt az élmezőny, az első helyért Cluzel és Odendaal maradtak. A páros végig szorosan követték egymást, a végén mindössze 11 ezredmásodperc döntött Odendaal javára. A 3. helyre Caricasulo tudott felérni 2019 óta először, de még Gonzalez is másodpercen belül ért célba. A bajnokságot vezető Aegerter a futam végére lemaradt, így az 5. hellyel kellett beérnie. Sebestyén Péter a 9. helyen végzett szoros csatában Öttl mögött 3 tizeddel.

Végeredmény
 
1 S. ODENDAAL Evan Bros. WorldSSP Yamaha Team Yamaha YZF R6    
2 J.  CLUZEL GMT94 Yamaha Yamaha YZF R6 0.011 0.011
3 F.  CARICASULO Biblion Iberica Yamaha Motoxracing Yamaha YZF R6 0.364 0.353
4 M. GONZALEZ Yamaha ParkinGo Team Yamaha YZF R6 0.629 0.265
5 D. AEGERTER Ten Kate Racing Yamaha Yamaha YZF R6 3.196 2.567
6 Y.  MONTELLA GMT94 Yamaha Yamaha YZF R6 5.247 2.051
7 R. KRUMMENACHER CM Racing Yamaha YZF R6 6.721 1.474
8 P.  OETTL Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki ZX-6R 9.428 2.707
9 P.  SEBESTYEN Evan Bros. WorldSSP Yamaha Team Yamaha YZF R6 9.758 0.330
10 C. ONCU Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki ZX-6R 18.317 8.559
11 K. MANFREDI Altogo Racing Team Yamaha YZF R6 19.119 0.802
12 D. SANCHIS MARTINEZ WRP Wepol Racing Yamaha YZF R6 20.426 1.307
13 H. SOOMER Kallio Racing Yamaha YZF R6 20.461 0.035
14 R. DE ROSA Orelac Racing VerdNatura Kawasaki ZX-6R 21.766 1.305
15 P.  HOBELSBERGER Bonovo MGM Racing Yamaha YZF R6 21.769 0.003
16 F.  FULIGNI VFT Racing Yamaha YZF R6 31.620 9.851
17 M. BRENNER VFT Racing Yamaha YZF R6 32.732 1.112
18 O. VOSTATEK IXS-YART Yamaha Yamaha YZF R6 33.367 0.635
19 V.  TAKALA Kallio Racing Yamaha YZF R6 38.991 5.624
20 B. VAN EERDE IXS-YART Yamaha Yamaha YZF R6 40.843 1.852
21 G. HENDRA PRATAMA Ten Kate Racing Yamaha Yamaha YZF R6 41.100 0.257
22 S. FROSSARD Moto Team Jura Vitesse Yamaha YZF R6 41.139 0.039
23  M. HERRERA Biblion Iberica Yamaha Motoxracing Yamaha YZF R6 44.350 3.211
24  L.  MONTELLA Chiodo Moto Racing Yamaha YZF R6 1'25.425 41.075
 
RET P.  ROMERO BARBOSA G.A.P. MOTOZOO Racing by Puccetti Kawasaki ZX-6R 1 Lap
RET N. TUULI MV Agusta Corse Clienti MV Agusta F3 675 2 Laps
RET G. VAN STRAALEN EAB Racing Team Yamaha YZF R6 7 Laps
RET U. ORRADRE Yamaha MS Racing Yamaha YZF R6 14 Laps
RET L.  TACCINI Orelac Racing VerdNatura Kawasaki ZX-6R 15 Laps
RET E. MONTERO HUERTA DK Motorsport Yamaha YZF R6  

Fotó: WSBK Media
Horváth Ádám
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
278
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
252
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
208
4
MotoGP
J. Miller
Ducati
181
5
MotoGP
J. Zarco
Ducati
173
Kövess minket
Podcast