MotoGP

Puig beajánlotta Crutchlow-t a Superbike-ba

A Repsol Honda csapatfőnöke szívesen látná a brit versenyzőt a WSBK-ban, emellett az LCR-nél töltött éveit is megköszönte neki.
Cal Crutchlow a mai bejelentések után úgy tűnik, egyre inkább kiszorulni látszik a MotoGP jövő évi mezőnyéből, hiszen kiderült, 2021-től a helyét a jelenleg a Repsol Hondánál versenyző Alex Marquez veszi át. Bár Crutchlow már az Apriliát is felvetette, mint jövő évi csapat, a Repsol Honda csapatfőnöke, Alberto Puig most a Superbike-os csapatukba ajánlotta be a britet – szavait a BikeSportNews szakoldal idézi:

„Cal tavaly fantasztikus munkát végzett a Hondánál és az LCR-nél is, segített nekünk fejleszteni a motort. Ugyanakkor győzelmeket és dobogós helyezéseket is szerzett, mi pedig köszönettel tartozunk azért, amit a csapatért és a Hondáért tett. Bízunk benne, hogy folytatni tudja a versenyzést, és jó helyet talál magának. Sajnos nekünk nincs elég helyünk, így kénytelenek voltunk ezt az utat választani, viszont a Hondának van egy Superbike-csapata, ahol lenne lehetősége, ha úgy gondolja, kipróbálná magát egy másik motoron is. Nem mellesleg a Honda célja az, hogy a közeljövőben ott is bajnok legyen.”

Fotó: MotoGP Media
 


Hozzászólások