Superbike

Rea és Darth Vader helyretette az erőviszonyokat

A Superbike jerezi tesztjének második napján már Jonathan Rea volt a leggyorsabb, méghozzá fél másodperccel a második helyen záró Razgatlioglu előtt. A harmadik legjobb idő Alex Lowes nevéhez köthető.
Barcsik László kollegánál a pont, aki egy nagyszerű facebook story kereteiben adott piros lézerkardot a feketébe öltözött Kawasaki kezébe. Ne feledjétek tehát a social media oldalunkat sem, így a reklámblokk keretein belül, hiszen közelítünk a 10.000 oldalkedveléshez. Ne kalandozzunk azonban messzire, hiszen mégiscsak a Superbike jerezi tesztjének második napján a lényeg: keddi összefoglalónkban hívtuk fel a figyelmet arra, hogy augusztusban Scott Redding 1’38.736-os idővel volt pole pozícióban, amitől Rea most négy tizeddel volt gyorsabb. Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor a MotoGP idei jerezi fordulóinak Q1-es sereghajtói nagyjából ilyen legjobb időket teljesítettek GP motorokon. Rea tehát nem sétamotorozgatott a mai napon, legalábbis amikor az első helyet érő idejét futotta, akkor biztosan nem. Mondani sem kell, hogy a hatszoros világbajnok már a 2021-es gépet próbálgatta, amire csapattársának is volt lehetősége. A hivatalos beszámoló szerint Rea 72, Lowes pedig 82 kört ment ma. Nem csak a Kawasaki, de a Yamaha háza táján is megjelent a 2021-es motor, Razgatlioglu pedig egy második legjobb időt motorozott ki az R1-esből. A török versenyző egyébként még tegnap az olasz gpone.com által készített interjúban elmondta, hogy a Yamaha őt is felkérte Valentino Rossi helyettesítésére az első valenciai MotoGP hétvége alkalmával, azonban a Superbike-ban szereplő motoros végül is szponzorációs okokból nem tudott élni ezzel. (Miként arra korábban szerkesztőtársam, Palencsár Tibor is felhívta a figyelmet, Razgatlioglut a Red Bull támogatja, míg a Yamaha főszponzora a Monster, így aligha kell magyarázni, hogy mi lehetett a probléma.) A gyári Yamaha újonca, Andrea Locatelli továbbra is próbál minél jobban hozzászokni a Superbike-hoz, pláne, hogy úgy nyilatkozott, szerinte túlságosan úgy próbálja vezetni új versenygépét, mintha az a Supersportban megszokott R6-os lenne.  A hangvillások motorjával versenyző pilóták közül a tegnapo első, Gerloff is már megkapta a 2021-es versenygépet, azonban őt egy óriási high side bukás is hátráltatta a második napon.
 
A Honda (Alvaro Bautista a képen) versenygépén még van mit finomítani
 
A Honda háza táján – mint az az eredményekből is látszik – van min dolgozni, mivel Haslamot vibrációt érzett gépén, Bautista pedig a hátsó tapadást és jobb kanyarodást hiányzol a CBR-ből. Azt talán mondani sem kell, hogy Locatellihez hasonlóan a Supersportból érkező Mahias, Vinales és Cresson számára is inkább az új technikával és egyben kategóriával való ismerkedés a cél.
 
A teszt második napjának végeredménye:
 
1 Jonathan Rea Kawasaki Racing Team WorldSBK Kawasaki 1’38.324
2 Toprak Razgatlioglu PATA YAMAHA WorldSBK Official Team Yamaha 0.515
3 Alex Lowes Kawasaki Racing Team WorldSBK Kawasaki 0.562
4 Garrett Gerloff  GRT Yamaha WorldSBK Junior Team Yamaha 0.847
5 Leon Haslam Team HRC Honda 1.527
6 Andrea Locatelli PATA YAMAHA WorldSBK Official Team Yamaha 1.553
7 Lucas Mahias Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki 1.870
8 Alvaro Bautista Team HRC Honda 1.907
9 Kohta Nozane GRT Yamaha WorldSBK Junior Team Yamaha 2.345
10 Isaac Viñales ORELAC Racing VerdNatura Kawasaki 2.568
11 Loris Cresson OUTDO Kawasaki TPR Kawasaki 4.862

Fotó: World Superbike Media


Hozzászólások