Egyéb motorsport

Red Bull Rookies Cup – Repkedtek a büntetések, Holgado győz, Görbe Soma 17.

Daniel Holgado nyerte a Red Bull Rookies Cup második jerezi futamát, mely során a versenyirányítás számtalan hosszú körös büntetést szabott ki a pályát kiszélesítő versenyzők számára.
Kissé kaotikusan alakult a Red Bull Rookies Cup vasárnapi futama Jerezben, azonban nem feltétlenül a mezőnytől megszokott heroikus küzdelmek miatt, hanem sokkal inkább azért, mert több versenyző sem tudta annyira kordában tartani elszántságát és egyben motorját, hogy egy-egy kigyorsítás során ne szaladjanak le a rázókőről, ezáltal a megengedettnél jobban kiszélesítve a pályát. Ennek „jutalma” többszöri alkalom után már hosszú körös büntetés volt, ami nagyban befolyásolta a verseny végkimenetelét. A befutónál például Holgado, Moreira, David Munoz, David Alonso, Alex Millan volt a sorrend, azonban mivel Munoz és Alonso nem töltötte le a büntetést, ezért ők három másodperces puszt kaptak a végén, így Millan állhatott fel a dobogóra. Az élmezőnyből Holgado volt az, aki a leginkább hiba és egyben büntetésmentesen motorozott, melynek győzelem lett a jutalma. A spanyol versenyző így vezeti a bajnokságot, mely május utolsó hétvégéjén Mugelloban folytatódik.
Ami pedig a magyar érdekeltséget illeti: Görbe Soma eredetileg a 16. lett, azonban sajnos a befutó után őt is hátrébb sorolták, így végül a 17. helyen szerepel a neve az eredménylistán. Somát Portugáliában még utolsóként a 21. helyen intették le, ott 57 másodperccel a győztes mögött, ezúttal viszont a 20 célba ért pilótából lett tizenhetedik, 35 másodperces lemaradással. Bízunk benne, hogy Mugelloban tovább tud majd fejlődni és ismét egy lépéssel közelebb kerül a pontszerző helyekhez.
 
Red Bull Rookies Cup 2. verseny végeredménye:
 
1 Daniel HOLGADO SPA KTM  
2 Diogo MOREIRA BRA KTM 0.136
3 Alex MILLAN SPA KTM 1.127
4 Matteo BERTELLE ITA KTM 1.221
5 Mario AJI INA KTM 3.109
6 Daniel MUÑOZ SPA KTM 2.606
7 David MUÑOZ SPA KTM 3.180
8 David ALONSO COL KTM 3.181
9 Scott OGDEN GBR KTM 9.004
10 Noah DETTWILER SWI KTM 9.073
11 Sho NISHIMURA JPN KTM 23.644
12 Harrison VOIGHT AUS KTM 23.654
13 Tatchakorn BUASRI THA KTM 24.032
14 Jakob ROSENTHALER AUT KTM 34.656
15 Eddie O'SHEA GBR KTM 34.706
16 Demis MIHAILA ITA KTM 35.249
17 GÖRBE Soma HUN KTM 35.148
18 Cormac BUCHANAN NZE KTM 35.632
19 Luca LUNETTA ITA KTM 48.302
20 Bartholomé PERRIN FRA KTM 1'04.451
Nem ért célba: 
 
  Freddie HEINRICH GER KTM 10 kör
  Ivan ORTOLÁ SPA KTM 14 kör
  Collin VEIJER NED KTM 14 kör
  Marcos URIARTE SPA KTM 14 kör
  Filippo FARIOLI ITA KTM 15 kör


Hozzászólások