Moto3

Rodrigo szerezte meg a pole-t a Moto3-ban

A Q1-ben Masia motorjából folyt olaj a pályára, ami miatt nagyjából 20 percet állt az időmérő. Végül Rodrigo az élen, Fernandez és Suzuki még az első sorban.
A szombat délutáni időmérőket a szokásoknak megfelelően a Moto3-asok kezdték meg. A Q1 elején Jaume Masia kezdett a legjobban, a második körében viszont hibázott, így nem tudott javítani. Szinte ugyanebben a pillanatban Andrea Migno és Maximilian Kofler akadtak össze, ami után mindkét versenyző elesett. Az időmérő első szakaszának elején nem születtek erős idők, az utolsó pillanatokban viszont a versenyzők nagy része tudott javulni. Masia nagyon gyors körön volt, aminek bukás lett a vége, de így is az élen maradt, rajta kívül Niccolo Antonelli, Deniz Öncü és Darryn Binder jutott tovább. Az első helyen továbbjutó spanyol visszatért a boxba, azonban a motorjából olaj folyt a pályára, ami miatt többen is elestek.

A pálya takarítása miatt késéssel indult az időmérő második szakasza, ahol Masia nem vehetett részt a Q1-ben történt felelőtlen motorozás miatt. Az első gyorskörök jóval elmaradtak a hétvégi legjobbaktól, a versenyzők igyekeztek felmérni a feltakarított pálya tapadását. Négy perccel a Q2 vége előtt Gabriel Rodrigo állt az élen Tony Arbolino és Albert Arenas előtt, majd Celestino Vietti és Tatsuki Suzuki jött be a második és harmadik helyre. Végül Rodrigo szerezte meg a pole-t, Raul Fernandez, Suzuki, Arbolino, Vietti, John McPhee, Dennis Foggia, Ai Ogura, Arenas és Binder fért még be a top10-be. A MotoGP negyedik szabadedzése 13:50-kor startol.

Az időmérő edzés végeredménye:
1 Gabriel RODRIGO Kömmerling Gresini Moto3 Honda 1'36.470  
2 Raul FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo KTM 1'36.482 0.012 / 0.012
3 Tatsuki SUZUKI SIC58 Squadra Corse Honda 1'36.534 0.064 / 0.052
4 Tony ARBOLINO Rivacold Snipers Team Honda 1'36.575 0.105 / 0.041
5 Celestino VIETTI SKY Racing Team VR46 KTM 1'36.645 0.175 / 0.070
6 John MCPHEE Petronas Sprinta Racing Honda 1'36.812 0.342 / 0.167
7 Dennis FOGGIA Leopard Racing Honda 1'36.965 0.495 / 0.153
8 Ai OGURA Honda Team Asia Honda 1'37.029 0.559 / 0.064
9 Albert ARENAS Valresa Aspar Team KTM 1'37.072 0.602 / 0.043
10 Darryn BINDER CIP Green Power KTM 1'37.139 0.669 / 0.067
11 Deniz ÖNCÜ Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'37.271 0.801 / 0.132
12 Filip SALAC Rivacold Snipers Team Honda 1'37.361 0.891 / 0.090
13 Sergio GARCIA Estrella Galicia 0,0 Honda 1'37.444 0.974 / 0.083
14 Jeremy ALCOBA Kömmerling Gresini Moto3 Honda 1'37.523 1.053 / 0.079
15 Niccolò ANTONELLI SIC58 Squadra Corse Honda 1'37.544 1.074 / 0.021
16 Stefano NEPA Valresa Aspar Team KTM 1'37.620 1.150 / 0.076
17 Kaito TOBA Red Bull KTM Ajo KTM 1'38.034 1.564 / 0.414
18 Jaume MASIA Leopard Racing Honda    
Nem jutott be a Q2-be:
19 Ayumu SASAKI Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'37.314  
20 Riccardo ROSSI BOE Skull Rider Facile Energy KTM 1'37.420  
21 Romano FENATI Sterilgarda Max Racing Team Husqvarna 1'37.431  
22 Andrea MIGNO SKY Racing Team VR46 KTM 1'37.519  
23 Carlos TATAY Reale Avintia Moto3 KTM 1'37.585  
24 Alonso LOPEZ Sterilgarda Max Racing Team Husqvarna 1'37.609  
25 Jason DUPASQUIER CarXpert PruestelGP KTM 1'37.670  
26 Davide PIZZOLI BOE Skull Rider Facile Energy KTM 1'37.687  
27 Ryusei YAMANAKA Estrella Galicia 0,0 Honda 1'37.826  
28 Yuki KUNII Honda Team Asia Honda 1'37.830  
29 Maximilian KOFLER CIP Green Power KTM 1'38.199  
30 Barry BALTUS CarXpert PruestelGP KTM    

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások