MotoGP

Rossi magának öt, a Yamahának hét pontot ad 10-es skálán

Valentino Rossi újra búcsúzik a Yamaha gyári csapatától, azonban nem úgy, mint 2010 végén, hiszen az olasz motoros ezúttal márkát nem vált, mindössze csapatot. A “Doktor” ennek apropójából értékelte az elmúlt éveket.
“Renegeteg kellemes emlékem van azóta, hogy 2004-ben csatalkoztam a Yamahához. A Ducatival töltött két évemet követően rengeteget tárgyaltunk Lin Jarvis-szal, mielőtt megadta nekem a lehetőséget, hogy visszatérhessek a csapathoz. Abban az időben elég kétségbeesett voltam és ha ez nem adatik meg számomra akkor talán visszavonultam volna.” – emlékezett vissza a kilencszeres világbajnok 2012 végére. “Emiatt örökké hálás leszek a Yamahának. A történetünk két részre osztható, melynek második részében bár nem nyertem annyit, azonban számos hihetetlen pillanatunk volt. Hiányozni fog a csapat.” – mondta Rossi, aki hét királykategóriás világbajnoki címéből négyet a Yamahával szerzett. Az olasz motoros az idei év értékelését sem hagyta ki, hiszen a 41 éves motorosnak közel s távol az idei évadja a leggyengébb egész karrierje során. “Nagyon kevés pontot gyűjtöttem. Néhány versenyen ugyan gyors voltam, azonban Jerezt követően nem tudtam dobogóra állni, habár Misanóban ehhez közel voltam. Már csak ebből az okból kifolyólag is 5-ösre értékelném a saját, 7-esre pedig a Yamaha idei teljesítményét, hiszen nyertek versenyeket.” (10-es skálán – a szerk.)
Rossi arról is beszélt mennyire ért egyet azzal, hogy csapattársa, Maverick Vinales szerint a Yamahának a hátsó tapadással van a legtöbb problémája. “Rengeteget szenvedtünk emiatt és amikor nem sikerült a gumikat megfelelő működésre bírni, akkor elég nehéz motorozni. Egyetértek vele, ugyanakkor a végsebességen is kéne javítani.” – magyarázta Rossi, akinek spanyol partnere azon véleményéről is beszélt, miszerint a Yamaha rossz irányba indult 2016-ban a fejlesztésekkel. “A 2016-ről 2017-re való átállás kritikus volt a Yamaha számára, mert ekkor kezdtünk el szenvedni. Ezt megelőzően egy igen versenyképes motorunk volt, amellyel a bajnoi címért harcoltunk. Azt azonban nem mondanám, hogy ez a Yamaha hibája lenne, vagy, hogy éppen a riválisaink fejlődtek sokat. Nekünk is muszáj lenne hozzájuk hasonlóan előrébb lépni.” – fejtette ki az olasz, akit megkérdeztek arról, mi a véleményre Dovizioso nyilatkozatáról, hiszen a ducatis szerint a Suzuki sikere az egyszerűségben rejlik. “Egyértelműen egyszerűbb motor (Suzuki) mint a Ducati, amely mindig keményen dolgozik azon, hogy új megoldásokkal álljon elő. A Suzuki nagyszerű munkát végzet, kihasználták az erősségeiket és a versenyzőik számára egy olyan motort biztosítottak, amely a segítségükre van a versenyzésben, ez pedig a bajnokság szempontjából nagyon fontos.”
  
Valentino Rossi végül arról is beszélt, hogy két fő riválisa, Andrea Dovizioso és Cal Crutchlow az utolsó MotoGP versenyére készül (Crutchlow ezt követően tesztversenyzőként csatlakozik a Yamaha MotoGP csapatához), valamint hogy féltestvére, Luca Marini még mindig harcol a Moto2-es bajnoki címért. “Sosem kedves számomra, ha egy MotoGP karrier végét látom. Cal a Superbike-ból jött, amelyet követően nagyszerű pályafutása volt. Tisztán emlékszem az első győzelmére 2016-ból Brnóban, amikor második lettem mögötte. Dovival messzire visszanyúló kapcsolatom van, ami még a minibike-os időkben kezdődött. Számos csatát vívtam meg vele, így például 2016-ban Malajziában is, ahol az egész verseny során egymással küzdöttünk, majd végül ő nyert."
  
“Ami Lucát illeti: Több ponntal is érkezhetett volna a a szezon utolsó versenyére, de még nincs vége számára, azonban a hátránya elég nagy és nem is a saját kezében van a sorsa. Le Mansban óriásit bukott, amelyet követően a futam igen nehéz körülmények között zajlott ez pedig a lehető legrosszabb volt. Még Aragónban is csak néhány pontot gyűjtött, pedig megmutatta, hogy elég gyors ahhoz, hogy a világbajnoki címért harcoljon.” – mondta a Yamaha ikonja, aki zárásként elmondta, hogy mi a terve a szezon utolsó veresnyére. “Nehéz dolgom volt azok után, hogy COVID-os lettem. Az első valenciai futamon technikai problémám akadt, majd a második versenyt bár be tudtam fejezni, de nem voltam valami gyors. Most kell újrakezdeni, szeretnék egy jó futamot. Nincs fontos pozícióm a bajnokságban, úgyhogy csak szeretnék gyors lenni ezen a hétvégén.”  

Fotó: Yamaha Racing
Forrás: gpone.com


Hozzászólások