F1

Sainz: „Nem második számúnak megyek a Ferrarihoz”

A spanyol versenyző nem hiszi, hogy Charles Leclerc mellett az alárendelt szerepet kapná a maranellóiaknál.
A Ferrari Carlos Sainzot igazolta le Charles Leclerc csapattársának a 2021-es évtől, miután Sebastian Vettel az idény végén távozik az istállótól. A bejelentés után sokan úgy gondolták, hogy a spanyol csak második számú lesz majd Leclerc mellett, és az olaszok csapatfőnöke, Mattia Binotto is burkoltan úgy fogalmazott korábban, hogy „Carlos remekül fog illeszkedni Charles tehetségéhez”, Sainz nem érzi úgy, hogy háttérbe fogják szorítani – szavait a GpToday.net szakoldal idézi:

„Nem, semmi olyat nem írtam alá, ami azt sugallja, hogy második számú leszek. Az igaz, hogy akárcsak az összes többi, ez a szerződésem is azt mondja, hogy a csapat a versenyző fölött áll, de nincs szó második számúságról, vagy egyáltalán arról, hogy valakit támogatnom kellene.”

„Azt tudom, hogy mindent meg fogok tenni a Ferrariért, különösen amiatt, hogy megpróbáljunk győzni, az autó színe nem igazán érdekel. Én minden versenyzőt egyenlően kezelek, mert mindannyian ugyanazért a célért küzdünk. De ha egy bonyolult helyzet merül fel, természetesen megpróbálnám a lehető legjobb döntést hozni.”


A Ferrari korábbi versenyzője, Felipe Massa szerint Sainznak minden képessége megvan ahhoz, hogy világbajnok legyen: „Szerintem képes rá, de ez tőle függ. Meglátjuk, milyen lesz az első éve, de a tehetsége és stabilitása megvan hozzá. A Ferrari 2008 óta nem nyert címet, habár Alonsóval közel voltak hozzá. Nyilván fejlődni akarnak és a munka nagyon érdekes lesz ezzel a két sráccal. Carlos a Toro Rossóban már az első évében lenyűgözően teljesített Verstappen mellett, és az évek során tapasztalatot szerzett, tavaly pedig egy fontos évet teljesített a McLarennel. Úgy vélem, hogy fantasztikus munkát fog majd végezni, és nem vall kudarcot.”

„Nincs másik olyan csapat, ahol akkora nyomás uralkodna, mint a Ferrarinál. Ez nem könnyű a versenyzőnek, az első évben meg kell érteni, hogyan működnek a dolgok, de szerintem Carlos mindent megtanul gyorsan, ahogyan Leclerc tette. Ő is a második számú szerepbe került, aztán megmutatta, hogy mi mindenre képes, és a dolgok megváltoztak”
– nyilatkozta a brazil.

Fotó: McLaren Media Centre


Hozzászólások