Supersport

Sebestyén Peti: “Jó lenne a Moto2-ben, hazai pályán, magyar közönség előtt versenyezni”

Esetleges Moto2-es szereplésről, 2020 Superbike évértékelőről, valamint a MotoGP 2020-as szezonjáról kérdeztük Sebestyén Petit.
A magyar versenyző korábban már saját, Supersportban töltött évéről is mesélt oldalunknak, akárcsak a magyar motorsport saját szemüvegén keresztül látott helyzetéről, most pedig a folytatásban a Superbike, valamint a MotoGP évértékelőjére kértük fel konkrét tematikákban, de megkérdeztük arról is, hogy mennyire vágyódna a Gyorsasági Motoros Világbajnokság középső kategóriájába.
 
P1race.hu: Moto2-re mennyi lehet esélyed a jövőben?
Sebestyén Péter: “Úgy gondolom, hogy a tempó és a tudás az meglehetne hozzá, azonban kell egy jó program. Nem tehetjük meg, hogy csak úgy odamegyünk egy csapathoz és beugrok egy versenyre, mert ez a koreográfia nehéz. Némi túlzással azt lehet mondani, hogy a Supersport és a Moto2 egy szint. Nyilván idén Andrea Locatelli teljesítménye nem ezt sugallta, azonban az ő esetében tényleg nagyon jól kiegészítette egymást a csapat és a versenyző alkotta páros, ráadásul szezon végére azért utolérték őket. Tempóban tehát annyira talán nincs messze a Moto2, viszont anyagilag már sokkal inkább. Mint minden versenyzőnek, úgy természetesen nekem is az a célom, hogy a MotoGP-ben versenyezhessek. Hozzá kell tennem persze, hogy nekem ez a 125-ben már megadatott. A Supersportban boldog vagyok, ráadásul szerintem fontos lenne először itt elérni egy jó eredményt, amelyet követően álomszerű kép számomra a Moto2-ben, hazai közönség előtt, magyar MotoGP pályán versenyezni.”
Hogy kell egyébként egy lépcsőfok megugárást elképzelni. Elérsz például egy top5-ös összetettbeli eredményt a Supersportban, aztán azzal elkezdesz a csapatok ajtaján kopogtatni, hogy ‘itt vagyok, kellek-e’?
“Azt lehet mondani, hogy szinte igen. Egy bajnokságon belül azért más, hiszen jobban szem előtt van a versenyző a rivális csapatok számára, azonban egyik sorozatból a másikba szerződni, adott esetben a MotoGP-be, azért nehezebb, még akkor is, ha tudják, hogy ki vagy. Sok esetben már évekre előre lehet tudni, hogy ki hol fog versenyezni, hiszen a Moto2-es és a Moto3-as csapatoknak megvan a maga akadémiájuk, akár a spanyol, akár az olasz bajnokságokban, egyszóval saját maguknak nevelik ki a versenyzőket. Többek között emiatt nehéz bekerülni, és felvenni a ritmust velük.”
 
Evezzünk át egy kicsit más vizekre, pontosabban maradjunk a Superbike-nál: Mi a véleményed Jonathan Rea domininciájáról, behúzza-e 2021-ben a hetedik címet?
“Bevallom őszintén, hogy én nagyon sokáig szorítottam neki, főleg amikor gyengébb motorral, például Hondával ment, aztán elkezdett Kawasakivel versenyezni, megnyerte az első bajnoki címet, majd jött sorban a többi és most már talán jót tenne a bajnokságnak, ha valaki elkapná. Emiatt volt rettentő izgalmas 2019-ben, amikor jött Bautista, azonban végül Rea-nek mégiscsak sikerült megtalálnia az ellenszert, akárcsak idén Reddingre. Gyakorlatilag sakkban tartja az egész mezőnyt és egy szinttel feljebb van. Ha lehet így fogalmazni, akkor az ő stílusával az a baj, hogy a külső szemlélő számára úgy tűnik, mintha nagyon könnyedén motorozna, azonban higgye el mindenki, hogy elképesztő, amit Rea művel, főleg ha saját szemmel látod. Nem is nagyon lehet most olyan versenyzőt mondani, aki fejben úgy ott lenne, mint ő. Hiába gyors mondjuk Redding, Rinaldi, Razgatlioglu vagy esetleg van der Mark, mégsem tudják megcsinálni azt, hogy egy egész szezonon át, minden hétvége mindhárom futamán olyan top formában legyenek, mint azt Rea és a Kawasaki teszi. Azt gondolom, hogy ő MotoGP szinten nyomja, habár nem túl  bölcs dolog a GP-t és a Superbike-ot összehasonlítani.”
 
 Jonathan Rea
 
Mit nem veszünk észre vele kapcsolatban?
“Egyszerűen nem annyira látványos, ahogy motorozik és ahogy teszi a dolgát. Másrészről azért a Superbike közvetítése nem olyan, mint egy MotoGP-é, ugyanakkor Rea sem könyököl le minden kanyarban. Letisztult, finom motorozási stílusa van, ezzel együtt pedig burtálisan gyors.”
 
Van egyáltalán olyasvalaki, aki elkaphatja őt?
“A Yamahát elég erősnek látom, azonban ott is kissé hullámzó a teljesítmény. Nem feltétlenül versenyzői oldalról, hiszen elképzelhető az is, hogy ez a Yamaha egyfajta sajátossága, de ezek egyértelműen nem férnek bele Rea-vel szemben. A BMW-t azért nehéz lenne elképzelni, hogy jövőre egyből ott lesz, ellenben a Ducatival. Ők talán okozhatnak meglepetést. Rinaldni nagyon gyors, akárcsak a csapattársa, igaz Redding egy kisebb kérdőjel számomra. Amennyire tud kellemes meglepetést okozni, úgy olykor elég messze van önmagától.”
 
Scott Redding
 
Redding kapcsán, te mint versenyző, mit szólsz ahhoz, hogy ő gyakorlatilag lenullázta magát a MotoGP-ből és a Brit Superbike által újra elkezdte felépíteni a karrierjét?
“Szerintem ez nagyon király dolog. Nyilvánvalóan ehhez egy igen erős menedzseri háttér elengedhetetlen, amellett, hogy bizonyára ő maga tisztában volt vele, hogy nem fog és nem is akar a BSB-ben ragadni. Értelemszerűen teljesíteni muszáj volt a továbblépéshez, vagyis ha ötödik, vagy netán harmadik lett volna a Brit Superbike-ban, akkor nem biztos, hogy ő kapja a lehetőséget a Ducatinál Superbike-ban, sőt talán egy második hely esetén sem.  Annak érdekében, hogy Redding mint versenyző magához térjen és önbizalmat nyerjen egy apriliás MotoGP évet követően, szerintem mindenképpen kellett neki nemzeti bajnoksági szezon.”
 
Ha már így szóba került az Aprilia, akkor nézzük meg egy kicsit a MotoGP-t. Szerinted mennyire reális, hogy annyira rossz az Aprilia és láthatóan nem kapkodnak azért, hogy felüljenek arra a technikára.
“Nem tudom, hogy a pletykákból mennyi igaz, azonban úgy hírlik, hogy ott azért van első és második számú motor. Nyilván Aleix Espargaro kapja az első számút, az utóbbi évek pedig talán ezt is igazolják, mivel nem gondolnám, hogy akkora különbségek lettek volna, mint amekkorákat olykor láthattunk. Nehéz elképzelni, hogy Smith, vagy éppen Savadori ennyivel hátrébb legyen, mint Espargaro. Iannone egész jó eredményeket hozott, azonban sajnos nem sikerült ezt az akadályt leküzdnie. Számomra nagyon szimpatikus volt az amerikai Joe Roberts nyilatkozata, miszerint inkább a Moto2-es bajnoki címet célozza meg, mintsem egy Aprilia ülést és nem akar csak a nemzetisége miatt a MotoGP-be kerülni.”
 
Joan Mir
 
Mi a vélményed Mir világbajnoki címéről? Akadtak olyanok, akik hiányolták tőle a dominanciát és a mezőny úgymond körbeverését.
“Idén nem volt olyan versenyző a MotoGP-ben, aki képes lett volna dominálni, ez pedig a szezon legfőbb sajátossága volt. Mi kívülről csak a péntek, szombat vasárnapot látjuk, de azért az idei év minden csapat számára óriási küzdelem volt, már csak ha abból indulok ki, hogy mi itt kicsiben mennyire megszenvedtük az egész koronavírus helyzetet, a várakozást, vagy éppen a kevés tesztet. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy egy valamivel kisebb csapat igazán sikeressé tudott válni. Látszik azonban, hogy elképesztő munkamorál uralkodik a Suzukinál, ez pedig ebben az időszakban jobban kifizetődött. Azt gondolom bebizonyosodott, hogy egy ilyen időszakban, egy okos, jól megszervezett, lelkiismeretes munkával, illetve bizalommal lehet világbajnokságot nyerni. Emlékezzünk vissza, hogy amikor leigazolták Mir-t, akkor sokan nem is értették, azonban Brivio vele és Rins-szel kapcsolatban is elmondta, hogy a jövőre gondolnak. A jelenleg nagy nevek szép sorban kezdenek majd kiesni. Crutchlow-t máris elveszítettük, sajnos egyszer Rossi is ki fog esni a mezőnyből, miközben ezek a srácok immáron 26-28 évesen folyamatosan ott leszenek az elejében. Úgy tűnik azonban, hogy most kissé hamarabb jött ez az őrségváltás. Én azt gondolom, hogy ha valamit, akkor egy dolgot biztosan nem kell magyarázni, ez pedig a győzelem.”
 
Mit szólsz a Doviziosóval történtekhez?
“Számomra ő mindig is egy szimpatikus versenyző volt, így sajnálom, hogy jövőre elvileg már nem lesz a mezőnyben. Az látszott, hogy egy olyan helyzetbe került – aminek a hátterét csak ő tudhatja – amelyről egyértelmű volt, hogy főleg a szezon második felére nagyon rányomja a bélyegét és valóságos kínszenvedés számára. Az utolsó futamot követően elmondta, hogy amikor leszállt a motorról, akkor az valóságos megkönnyebbülés volt a számára. Én úgy hiszem jó döntést hozott. Innen nehéz visszakerülni a MotoGP-be, de az sem kizárt, hogy ő már tud valamit előre, nézzük csak például a Marquez helyettesítése kapcsán felmerült pletykákat. Nem tartom ugyanakkor egy ennyire – csúnyán fogalmazva – számító versenyzőnek.
 
Ilyenkor már persztízs kérdés, hogy inkább visszavonul egy állandó MotoGP menő, mintsem mondjuk megpróbálkozzon a Superbike-kal?
“Régebben azért még működött, hogy egy Max Biaggi átment a Superbike-ba és ott is jól teljesített, vagy éppen Simoncellinek is volt egy kétfutamos kitérője, ha emlékszünk rá. Most már azonban a Superbike is egy magas szint lett – nem mintha régebben alacsonyabb lett volna – illetve a közeg is megváltozott, így nem feltétlenül vonzó már egy MotoGP-s számára. Redding jó példa az ellenkezőjére, aki az egészet egy jó kihívásnak fogja fel és titkon reméli, hogy még visszajuthat a MotoGP-be.”
 
Cameron Beaubier
 
Mi a véleményed arról, hogy Camerion Beaubier ötszörös amerikai Superbike bajnokként “csak” egy Moto2-es ülést kap. Régebben azért egy Nicky Hayden például egyől a Repsol Hondához érkezett az AMA-ból.
“Akkoriban azért más idők jártak. Mondanám, hogy más volt a szint, azonban ez azért félreérthető. Úgy fogalmaznék, hogy jobban összeértek a szálak és minden sokkal közelebb volt egymáshoz. Most egy Haydenéhez hasonló váltás talán túl nagy lenne. Nem állítom, hogy Beaubier nem menne jól a GP-ben, hiszen láthattuk Gerloff is nagyszerűen ment azon az egy napon, amikor Rossin helyén lehetőséget kapott. Amit az amerikaiak csinálnak, az nálam sokkal inkább a tudatosság szintjén nyilvánul meg, vagyis, hogy nem akarják elkapkodni a dolgokat. Olvastam a nyilatkozatokat, hogy nem vár nagy dolgokat Beaubier és csapata, de szerintem nem ott fog menni. Hiába viszonylag újak neki a pályák, régről azért ismerősek lehetnek, amikor a gyári KTM-mel ment 125-ben.”
 
Martin, Marini, Bastianini – három újonc a királykategóriában, ráadásul mindhárman Ducatival. Te kitől számítasz jobb teljesítményre, a másik kettőhöz képest?
“Szerintem Martin lehet az, akinek első évben jobban jön a ki a lépés. Eléggé egy szinten vannak. Marini esetében viszont elég erős tényező, hogy ő nagyon tudatos versenyző. A kérdés az, hogy honnan kezdi meg az építkezést. Nem kizárt, hogy az eljén mondjuk Bastianini gyorsabb lesz, aztán utána fordul a kocka.
 
Leszámítva azt, hogy tudjuk előre, hogy a Supersportban Sebestyén Péter lesz a világbajnok :), mik a tippjeid a Superbike és a MotoGP kapcsán?
“A Superbike-ban jövőre még Rea behúzza. A MotoGP-re Marquez állapotából kifolyólag nem vágtam rá :D Egyébként rettentő nehéz megmondani, mert például ha jön egy új első gumi, akkor elképzelhető, hogy a Ducati szárnyalni fog, igaz furcsa kimondani azt, hogy Miller esetleg világbajnok, de miért is ne, hiszen brutálisan jól ment főleg az utolsó versenyeken. Ennek ellenére annyit mondanék csak a MotoGP kapcsán, hogy szerintem sornégyes motorral versenyző pilóta nyerni majd a bajnokságot.”
 
Cal Crutchlow (balra) és Jack Miller
 
Végül egy igazán elméleti kérdés: Van egy klubod, ahová fel kell venned két kidobó embert, azonban csak a MotoGP és a Superbike mezőnyéből választhatsz erre a pozícióre embert. Te kikben látnád a potenciált erre? :D
“A MotoGP 2020-as mezőnyéből Crutchlow és Miller, ők szerintem nagyon éreznék a dolgot. :D A Superbike-ból pedig Reddingben ott van ez az úgymond gengszter stílus ehhez. Simán elképzelném, ahogy egy viperát előkap az este folyamán, valamint még Sykes aki nálam befutó lehetne erre a pozícióra.”

Fotó: MotoGP Media
 


Hozzászólások