MotoGP Sepang Teszt
Superbike Aragon

Sebestyén Peti TOP10-ben az első indonéz futamon!

Kaotikus időjárás fogadta a versenyzőket szombaton a mandalikai versenypályán. A reggeli időmérő még teljesen száraz pályán zajlott, a versenyen azonban változó körülmények nehezítették a pilóták dolgát. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Sebestyén Peti a 10. helyen végzett.
Palencsár Tibor 2021.11.20. 16:45:03

A pénteki szabadedzések jól indultak a a VB egyetlen magyarja számára, összetettben a 10. helyen zárta a napot és az időmérőn is ezt a rajthelyet sikerült megszereznie. A rajt remekül sikerült, csapattársával együtt az élbollyal haladtak a 6. hely környékén. A kezdeti esőzéshez Peti remekül tudott alkalmazkodni, aztán a felszáradó körülmények során kevésbé álltak össze a dolgok, így veszített néhány pozíciót.
 

“Az időmérőre még nem sikerült a tökéletes beállításokat megtalálnunk, főleg az első futómű tekintetében, így nagyon nehezen kanyarodott a motor, és az elvesztegetett tizedek sok rajtpozícióba kerültek. A versenyre változtattunk a motoron, az első körökben nagyon jól éreztem magam, könnyen tudtam előzni és tartani a tempót az élbollyal. Amikor leesett az eső is magabiztos voltam, de utána a felszáradó körülményekhez a kelleténél lassabban alkalmazkodtam és rengeteg időt vesztettem, amivel leszakadtam az élbolytól. Mérges vagyok egy kicsit magamra, mert ma tudtunk volna egy jobb eredményt elérni, de mégsem állt össze ez most. Szerencsére az adatokon sok érdekes dolgot láttunk, amin érdemes lehet dolgozni holnapig. A korábbiakhoz képest a legnagyobbat fogjuk változtatni a motoron a warm up edzésre. Kíváncsi leszek mit tudunk ebből kihozni és bízom benne, hogy holnap egy erős versenyt tudok futni!”

Hétvégi menetrend és közvetítések:

Vasárnap:

Warm Up:    02:25-02:40

Live Timing: worldsbk.com

II. Futam      06:30                         Eurosport 2  TV     ÉLŐ!

Szöveg és fotó: PS56 Team

Palencsár Tibor
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
278
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
252
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
208
4
MotoGP
J. Miller
Ducati
181
5
MotoGP
J. Zarco
Ducati
173
Kövess minket
Podcast