MotoGP Sepang Teszt
Superbike Aragon

Sic nevével csapat indul az olasz bajnokságban

Marco Simoncelli tegnap lett volna 26 éves, amely során édesapja nem csupán egy megemlékezést tartott a másfél éve elhunyt fiáról, de bejelentette, hogy “Squadra Corse Sic 58” csapatot indít az olasz PreGP bajnokságban.
Forgó Ariel János 2013.01.21. 13:55:53
Paolo Simoncelli vezetésével tehát egy “Squadra Corse Sic 58” nevű alakulat áll majd rajthoz idén az olasz PreGP bajnokságban (13 és 16 év közötti versenyzők szerepelnek a sorozatban) az új csapat versenyzői pedig Kevin Sabatucci és Mattia Casadei lesz. (Természetesen a Simoncellit nevét viselő csapat a 2011-es malajziai nagydíjon elhunyt versenyző előtt állít emléket.) Maga az ötlet Simoncelli főszerelőjétől, Aligi Deganellotól (jelenleg az Aprilia gyári Superbike csapatában dolgozik) és a számtalan sisak grafikát készítő Aldo Druditól származik. A csapat szponzori hátterének döntő részét a San-Carlo adja majd, technikai szempontból pedig Fausto Gresini fogja mindenben segíteni a gárdát. A “Squadra Corse Sic 58” egyébként az egyik kezdeti lépcsőfoka is egyben annak a többrétű tehetségkutató programnak, amelyre egyre nagyobb figyelmet szentelnek az olasz motorsportban érdekelt szakemberek, hiszen a cél az, hogy megpróbálják beérni a spanyolokat, akik az utóbbi időben ilyen tekintetben jócskán lehagyták őket. Nemrégiben például kiderült, hogy a San-Carlo a Moto3-ban szereplő Team Italia csapatát is támogatja majd, amely alakulatot mint tudjuk az olasz motorsport szövetség állít rajthoz a világbajnokságon.
Kevin Sabatucci
Forgó Ariel János
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
278
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
252
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
208
4
MotoGP
J. Miller
Ducati
181
5
MotoGP
J. Zarco
Ducati
173
Kövess minket
Podcast